Románia és Erdély

December elsején ünnepli meg Románia az úgynevezett „nagy egyesülést”. Az ország euro-atlanti integrációja után enyhülő többségi nacionalizmus ismét felerősödött az utóbbi években. Az erdélyi magyarság attól tartott, hogy a 2018-as centenárium évében tombol a többségi nacionalizmus, de csak a következő évben kapcsolt sebességbe, az úzvölgyi katonai temető meggyalázásával.

Azóta a többségi nacionalizmus folyamatosan erősödik, olyannyira, hogy politikai szinten is sokkal fontosabb tényezővé vált – a tavalyi és idei választásokon – mint bármikor korábban az ezredforduló óta. Idén magyarokat bántalmaztak Erdélyben, csupán azért, mert anyanyelvűkön szólaltak meg nyilvánosan! A megerősödött szélsőséges politikai erők vagy a focihuligánok az állam cinkossága mellett tombolnak. Az állami hatóságok sorozatosan bírságolják meg a székelyföldi polgármestereket és újabban immár sportegyesületeket is a székely zászló miatt, a mondhatni profi-magyargyűlölő Dan Tanasă (pontosabban az őt háttérből kötélen rángatók) pedig a román igazságügyben nyeri meg sorozatosan a pereket a magyar feliratok ügyében. Az úzvölgyi katonatemető meggyalázásakor a hatóságok szintén szemet hunytak, hat év után egyetlen tettest sem ítéltek el, holott randalírozásukat felvételek rögzítik, és szemtanúk vallomásai erősítik meg.

Állami szintű jelenségről van szó. Románia nemzetállami szemlélete képtelen elfogadni Erdélyt olyannak amilyen, több mint 100 évvel az úgynevezett „nagy egyesülés” után is! Azóta is jelképes hadviselést folytat többnemzetiségű és több felekezetű mivolta ellen. Erdély többnemzetiségű lakossága különböző nyelveket beszélt, különböző vallásokat követett. Az erdélyi városokban több felekezetű templom található, az utcákon több nyelvet hallani. A Regát ellenben homogén román és ortodox, csupán Moldvában voltak kisebb római katolikus csángó és zsidó közösségek. Több mint száz év alatt a román állam szemében Erdély multikulturális jellege vörös posztó, következetesen annak felszámolásán munkálkodott. Meglehetősen „sikeresen”, három nagy és virágzó közösséget tűntetett el Erdélyből: az egykor majdnem milliós nagyságú zsidó, német és román görög-katolikus közösségekből alig marad valami, egykori virágzó iskoláik, templomaik, kulturális és közösségi intézményeik üresen állnak. A magyar az egyetlen nagy közösség, amely megmaradt Erdélyben, tömegesen megőrizte identitását, s amely – a bizonyos méretű veszteségek ellenére – fenntartja templomait, iskoláit, kulturális intézményhálózatát, és tudatosan jövőt épít. Nem azért, mert a román állam nem szándékozott felszámolni, mint a másik hármat, hanem azért, mert a magyarság ellenállt az úthengerszerű homogenizálási kísérleteknek. Bukarest több mint száz éve uralja Erdélyt, de még mindig a Regát képére és hasonmására akarja átalakítani. A magyar nemzeti jelképek nyilvános használata éppen ezt a konok ellenállást testesíti meg, egyértelműen jelezvén, hogy Erdély még mindig megőrizte másságának jelentős elemeit, s ezzel továbbra is eltér a Kárpátokon túli részektől.

Bukarest azonban száz év után sem hajlandó elfogadni Erdély másságát! Annak ellenére, hogy turisztikai célokból Erdély főleg magyarok és németek által épített kulturális örökségével büszkélkedik, egy szót sem szólva azok eredetéről. Más tollával dicsekszik, úgy, hogy annak a bizonyos másnak az elfogadása számára továbbra is emészthetetlen szellemi falat.