Rossz zsaru, jó zsaru

Soha nem hittem volna, hogy egyszer eljön az az idő, amikor örülni fogok a rendőrnek. Aki úgy szocializálódott, ahogyan mi a ‚70-es, ‚80-as évek Romániájában, annak számára természetes, hogy csak „rossz zsaru” létezik. Évtizedekig ahhoz szoktunk, hogy ő a kegyetlen elnyomás meghosszabbított erőszakos keze, akitől nem segítséget kell várnunk, hanem megfélemlítést, netán verést – okkal vagy ok nélkül. Mi, akik ‚89 decemberében az utcán voltunk Temesváron, vagy tanúi voltunk a Marosvásárhely fekete márciusában lezajlott eseményeknek, végképp megértettük: a rendőrök nem értünk vannak, hanem ellenünk. Sőt, a ‚90-es és 2000-es évek Magyarországán is ez várt. Korrupt, megvásárolható rend-őrök, akik jó pénzért a garázdát és a gyilkost is szabadon engedték, a színházból hazatérő embereket vegzálták rosszindulatúan, lesből csaptak le az autósokra, és csak kenőpénzért „engedték el” … de azért bármikor. Az utcán bántalmazott vagy otthonában kirabolt polgárt addig járatták a rendőrségre, amíg kiderült, hogy ő maga a hibás, vagy az eset meg sem történt... Amikor 15 éves fiam biciklijét elrabolták fényes nappal a szegedi utcán, hiába mentünk a rendőrségre. Bár három fiú is tanúsította, hogy ismerik az elkövetőt, elmondták, hol kell keresni, csak annyi történt, hogy megfenyegették őket. A fiamat egész nap kihallgatták (én nem lehettem bent a kiskorúval), hogy vallja be: eladta a kerékpárt, hazudik... veréssel is megfenyegették. Mikor visszavontuk a feljelentést, csend lett. Ezek után nyilvánvaló, hogy nem bíztunk bennük. A 2006-os budapesti események végképp feltették a pontot az i-re. Egy élet alatt rögzült sztereotípiákat le lehet vetkőzni egyáltalán? Először 2015-ben, a migránsinvázió idején éreztem, hogy mégiscsak jó, hogy vannak rendőrök. A félelem, amit átéltünk itt, Budapesten a Keletinél, amikor marcona arabok és feketék lófráltak, lökdösődtek, ordítoztak és fenyegetőztek, nehezen leírható. Egyszer csak furcsa dolog történt. Kijöttem a kapun, két sötét alak állt a bejáratnál, szembefordultak velem, és félreérthetetlen mozdulatokat tettek a táskám felé... Felkiáltottam. És akkor a sarkon befordult két rendőr. Készenlétiek, kemény fiúk. Szaladtak felénk, a két arab sarkon fordult és futott. A rendőrök utánuk. Még a buszon is remegtem.Azokban a napokban növekvő örömmel tapasztaltuk, hogy egyre több és keményebb rendőrségi osztag jelenik meg a környéken. Már a terrorelhárítók is itt voltak, teljes felszerelésben... és én, aki pár évvel ezelőtt még halálra rémültem volna a puszta látványuktól, egyre nyugodtabban tettem meg azt az ötszáz métert a buszmegállótól hazáig. Így kezdődött a metamorfózis. A napokban, amikor Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatása miatt három napra káoszba fulladt Buda és a pesti belváros közlekedése, rá kellett döbbennem: ezek a zsaruk már nem azok a zsaruk. Udvariasak, barátságosak, segítőkészek. Sőt: humorérzékük is van! Munkából hazamenet arra értem ki a buszhoz, hogy nincs busz, sőt a gyalogosközlekedést leállították. A rendőrtől, aki ott „korlátozott”, megkérdeztem, most mi van, meddig, merre? Hát, felelte, most szóltak, hogy a célszemély fél órán belül erre fog elmenni.No mondom, hát addig csak lemehetnék a villamoshoz, ha már a busz nem jöhet, csak itt a zebrán átszaladnék... Széttárja a karját: Nem lehet!De hiszen – érvelek én – reggel óta dolgozom, haza kell érnem, hogy beadjam az esedékes inzulinomat... bár mondjuk közben talán egy kis „merénylet” a „célszemély” ellen belefér... talán...Együtt nevetünk, keserédesen, kajánul... Állunk a zebránál, 36 C-fok van árnyékban, szerencsénk van, a „célszemély” negyedórán belül áthalad, és indul újra az élet a zebrán. Jön a villamos, leszaladok, vidáman intek a zsarunak, nevetve visszaint... szóval veszi a lapot... Most, hogy jönnek-mennek itt Budapesten a világhírűek, vizes világbajnokság, politikusok, visegrádi négyek miniszterelnökei, FINA-vezetők, sőt hétvégén Forma–1, kezdődik a Sziget  – hemzsegnek a rendőrök a városban. Itt a Keleti környékén különösen. Nem értem, de ettől valahogy sokkal jobban érzem magam. Ott áll a rendőrök kisbusza az utcánk sarkán, az egyenruhás fiúk-lányok párosával sétálnak az utcán, és én vidámabban megyek a buszhoz reggel: sehol egy gyanús egyén, az utca tiszta és csönd van. Rossz zsarut már láttam eleget. Most már tudom: vannak jó zsaruk is. Hogy valóban szolgálnak és védnek. Kár, hogy ősszel, ha véget érnek a fesztiválok, elmennek, és télen ismét visszatér a környékünkre a dzsumbuj... Vagy talán mégsem?