Sporttörténet a Dinamo kapcsán

December végén a bukaresti Dinamóval hazai pályán játszotta az év utolsó (szép győzelemmel zárult) bajnoki mérkőzését az UTA. Az ellenféllel kapcsolatban elárulom: nekem és azt generációm minden sportszerető tagjának a Dinamo név mindmáig összekapcsolódik a nagyon rossz emlékeket ébresztő belügyis szervekkel. 

A fiatalabbaknak valószínűleg magyaráznom kell, hogy az úgynevezett szocialista országokban, szovjet mintára a Dinamo (Magyarországon a Dózsa) nevet a belügyminisztériumok által finanszírozott egyesületek viselték. És a belügyminisztérium egyetlen diktatúrában sem híresült el az udvarias, fehérgalléros, törvény- és polgártisztelő úriembereiről. Az egyetemes történelmet némileg ismerők számára példaként említhetnénk az orosz Ohranát, annak durvább utódjaként a bolsevikok létrehozta CSEKÁ-t (utóbb KGB), vagy a német Gestapót. A maga korában egyiket sem lehetett népszerűnek nevezni. 

Evvel a ténnyel személyesen vagy hat és fél évtizeddel ezelőtt szembesültem. Elsőéves egyetemi hallgatóként egy évet a Dinamo sportklubba jártam hetente kétszer edzeni. Akkor a kosárlabda-bajnokság elő osztályában szereplő együttesnek három kiváló képességű aradi tagja is volt. Ott laktak a klub sportszállójában. A második csapat egy-egy edzése után magam is felmentem hozzájuk beszélgetni. Egy alkalommal egyiküknél éppen kártyaparti zajlott, amelyen az akkori focicsapatban játszó két közismert testvér is részt vett. Beszélgetés közben egyikük nehezményezte, hogy a nézők állandóan füttyentgetnek, amikor a csapat kifut a pályára. Bátyja magyarázta neki: mert tudják, hogy a szekusok figyelik meg és viszik be az embereket, a milicisták meg kihallgatják és verik őket. Addig soha nem hallottam senkitől ilyen nyílt, frappáns beismerését a belügyesek „ténykedésének”. Legfeljebb suttogva, bizalmasan ezt vagy amazt a durva, törvénytipró túlkapásokról. 

Attól kezdve számomra sem volt nem volt titok az, hogy „a munkásosztály ökle” címet magának vindikáló belügy áll a Dinamo csapatok mögött. Ezért nem értem, és sokan nem értjük, miért szerepelnek mindmáig sportklubok, egyesületek a diktatúrában felvett (rájuk erőszakolt) néven. A Dinamo mellett idehaza a most a második vonalban szereplő Csillagot (Steaua) is említhetném. A sógorom igen találóan csak (gumi)botosoknak titulálja ezeket a csapatokat. (Hofi Géza egyik paródiájában csak megbillentette a zakója hajtókáját, s annyit mondott: jön ám a Dózsa. Mindenki tudta, hogy az egyenruhások brutális gumibotos rendcsinálására utalt.)  A mi generációnk számára azok a csapatok voltak a milicisták (rendőrök), a polgárok ellen nyomozó politikai tisztek, az embertelen börtönőrök megtestesítői. Az őket patronáló szervek tevékenységét megbocsátani lehet, de feledni nem. 

Bevallom: magam máig minden mérkőzésükön zsigerből szurkolok a Dinamo-csapatok ellen, bár ezek jelenlegi játékosainak minden bizonnyal már semmi közük sincs az egykori belügyhöz! Csakhogy a név bennünk szomorú emlékeket kelt. 

Ha jól hallottam, az UEFA nem engedélyezi azon klubok csapatainak az indulását az általa szervezett nemzetközi kupaküzdelmeken, amelyek valamelyik korábbi elnyomószervhez kötődnek. Nevezetesen az orosz hadsereg patronálta moszkvai CSZKA együtteséről rebesgették ezt. Akkor a Dinamót miért nem sorolták ugyanabba a kategóriába? (A bukaresti mellett lásd a kijevi Dinamót is.)

Az közismert tény, hogy a bukaresti klub már nem intézmény patronálta, annak tulajdonosa van. Bár az egyesület megörökölte belügyis elődje vagyonát (stadion és klubépület a Ștefan cel Mare sugárúton) és a spottörténetét is. Nem lett volna szerencsésebb felvennie az 1948 előtti viselt nevét? Az mégis tisztességesebb, nem olyan besározott, mint a Dinamo név.

Ma sem lenne késő!