Szántay cilindere

A merész álmok olykor teljesülnek. Csak nem mindig akkor, amikor szeretnénk. Határtalan türelem, kitartás kell hozzá. Nem ritkán néhány nemzedék stafétája. Ami a nagyapának nem sikerült, valósággá érhet az unoka életében. Ha van folyamatosság és egységes akarat.

Még van.

Voltunk, vagyunk, leszünk…

Szép, sajnos elég ritka, pillére ennek az alapigazságnak a Kultúrpalotában a napokban felavatott orgona és, ugyanott, a leleplezésre váró Szántay-szobor.

Az intézmény létrehozásakor ugyanis a Kölcsey Egyesület a „hangszerek királynőjének” a beépítésére is gondolt. A Nagy Háború forgószelében erre már nem futotta. Utána még kevésbé. Szántay Lajos műépítész legszebb munkája, a kultúra aradi temploma orgona nélkül öltött testet. De így is remekműnek bizonyult.

Hogy aztán, bő évszázad multával, esély mutatkozzék az egykori álom megvalósítására.

Féltem az ébredéstől. Hátha elillan, mint a szép, merész ábrándok, mikor reggel csörög a vekker.

De aztán mégsem…

116 év után a napokban többször is „megszólaltatták” a királynőt.

Mindnyájunk gyönyörűségére.

És ezt Szántay is „hallhatta”.

Még ha áttételesen, metaforikusán is. Egyébként kiváló zenei hallása volt. Évtizedekig hegedült abban a szimfonikus zenekarban, amelynek otthont nyújtott ez a fenséges építmény, és amely a Philharmonia Egyesület néven vált ismerté, a mai szimfonikus zenekar elődjévé.

Mint a vidéki elsők egyike a Kárpát-medencében.

Ráadásként Szántay egész alakos szobra ott áll már a bejáratnál. Igaz, egyelőre még gondosan beburkolva, az emberek szeme elől elrejtve; megfelelő talapzat megépítésére, majd az ünnepélyes felavatásra várva.

De ezt már guggolva vagy fél lábon is kivárjuk.

Kezében cilindere, hiszen a zseniális építész nem önmagát, hanem a kultúra aradi fellegvárát és mindenkori közönségét tiszteli meg ünnepi öltözékével.

Alkotója, Kocsis Rudolf szobrászművész ismét kitett magáért. Tájegységünk szülötte a mester, és így még inkább természetes, hogy szívét-lelkét, de nem utolsósorban tehetségét ötvözi ez az alkotás, sokadik aradi térszobra.

Nem elhessegetett, hanem testet öltött vágyálomról van szó. Ezúttal a napjainkban élő „unokáké” az érdem.

Kitalálták, véghezvitték.

Orgonaépítés, a zseniális tervező egész alakos szobra. Mindez „egy füst” alatt.

Két hatalmas kulturális megvalósítás egyetlen évben! A város nagy törlesztése abból a sziszifuszi erőfeszítésből, amit eleink a maguk idejében tettek az aradi polgárság szellemi gyarapodásáért.

Ezért feltétlen köszönet jár mindazoknak, akik a nemzedékről nemzedékre örökített gyönyörű álomból az ébredést is örömtelivé tették.

Szántay előttük is megemeli a cilinderét.

És jelképesen ezt kell tennünk nekünk is.