Szent Mihály után, Termésnap előtt

Ma, szeptember 29-én Mihály napja volt (utólagos jókívánsággal: Isten éltesse a mind kevesebb Mihályt, Misit sokáig). Napjainkban nem igazán „trendi” név, sok más régi, magyaros keresztnévvel együtt. Holnapután, október elsején Termés napja volna, ha lenne még olyan.

Szent Mihályról még talán hallottak a mai fiatalok (ma már van vallásoktatás). Valamikor igen neves őszi nap volt, többek között ekkor járt le a mezőgazdasági szolgák, juhászok stb. szerződött esztendeje, ekkor kezdték törni a kukoricát, innen számítódott a lakodalmak ideje – már ha nem tették fel addigra őket a Szent Mihály lovára.

A harminc(valahány) évesek azonban már biztosan nem tudják, ha csak szüleiktől véletlenül nem, mi is az a Termés napja. Pedig úgy 35-40 éve még nevezetes esemény volt ám: a piacok október elseje táján, többnyire vasárnap – mert szombaton még dolgozni kellett –„tele voltak” zöldséggel, gyümölccsel, s aki tehette, autóval (akkor is volt, akinek volt), biciklivel vagy csak közönséges kézi szatyorral (a kereken gördülő bevásárló alkalmatosság a már-már sokoldalúan fejlett kies országunkban még nem találtatott ki), szóval özönlött a nép télire bespájzolni.

Olykor több, máskor kevesebb, szép vagy silányabb termény volt a nagy- meg kisebb városok piacain, mindenesetre bővebb volt a választék, mint azelőtt, hisz felülről jött a parancs a téeszeknek: gyertek, lássátok el, amivel tudjátok a jónépet.

Régóta nincs, szerencsére, Termésnap; manapság az ember csak kimegy ilyentájt, szeptember végén, október elején a piacra, vagy betér egy nagyáruházba, és mindent megvásárolhat, „mi szem-szájnak ingere”. Jó, nem éppen mindent – de aki ma arra panaszkodik, hogy áruhiány miatt éheznie kell, azzal én szóba se állok, mert ködösít, hogy ne mondjam, hazudik.

Pedig idén piszok rossz mezőgazdasági évet fogunk zárni a szinte példátlan szárazság okán.

És mégis: van felhozatal a piacokon, áruházakban. Ha nem az itthon megtermeltekből, hát a más országokból behozottakból.

Ide akarok kilyukadni.

Románia, tanították nekünk, mostani öregeknek egykoron (tán tanítják manapság is?) igen gazdag ország, mezőgazdaság szempontjából meg pláne. Ha nem is Európa gabonaraktára (mint mondjuk a most háború sújtotta Ukrajna), de adottságai folytán nem egy, hanem több országot is el tudna látni élelmiszerrel.

Ezzel szemben manapság masszív élelmiszer-importról beszélhetünk, Románia amúgy is siralmas külkereskedelmi mérlegében a mezőgazdasági, élelmiszeripari ágazat az „élenjárók” között van, sokkal kevesebb bevétellel, mint kiadással.

Aki ezt józan érvekkel meg tudná magyarázni, jelentkezzen, roppant kíváncsi lennék a véleményére.

Szent Mihály napja, szeptember 29., talán véletlenül, Az élelmiszer-pazarlás ellenes küzdelem világnapja is volt. S mint ilyen alkalmakkor általában, számos statisztikai adat is megjelenik.

Idén például az, hogy mennyi – millió tonnákban mérhető – élelmiszert pazarol el évente az emberiség. Nyilván a tehetősebb része, mert az „Afrika szarvában” élő gyerekek tekintélyes része éhezik. Csodálkozzunk-e, hogy felnőve a világ boldogabbik felére kívánkozik?

A saját portánkon seperve: Romániában, állítólag (ki tudna utána számolni?) évente minden egyes polgár, átlagban, hetven-valahány kiló élelmiszert dob a kukába. Az USA-ban, mondjuk, nyilván sokkal többet.

De a mi hetven-valahány kilónk is elborzasztó, hiszen mögötte, minden  gramm mögött hatalmas – fölöslegesnek bizonyult – emberi, anyagi erőfeszítés áll, ami, méltán, abszolút pazarlásnak fogható fel.

A világ, egyelőre, minden szörnyű tévedése ellenére, megy tovább.

A Tisztelt Olvasó, remélem, nem éri meg, meddig.