Tallózás sokatmondó adatokban

Tallózom az utóbbi napokban az országról elhangzott, megjelent adatokat. Az egyik híradás szerint a tavalyi év harmadik negyedében az Európai Unió 11 tagállama zárt negatív fizetési mérleggel. Szomorú, de közülük az utolsó helyen Románia áll -8,3 milliárd euróval. (Sovány vigasz, hogy a negatív egyenleggel zárók között van Franciaország, Lengyelország és Belgium is!) Egy másik adat szerint az elmúlt öt évben felvett hitelek következményeként a román államadósság immár meghaladja az 1000 milliárd lejt, euróban számítva a 200 milliárdot. Igaz, ez jóval kevesebb, mint a német államadósság, de a hazai gazdaság teljesítőképessége is eltörpül az NSZK-é mellett. 

Egy korábbi írásomban említettem: őszintén szurkolok a Bolojan-kormánynak, hogy sikerüljön megállítania a lejtőn az országnak a szakadék (értsd: csőd) felé szinte feltartóztathatatlanul rohanó szekerét. A szimpátiám magyarázata: mert egyáltalán megpróbálkoznak tenni valamit a helyzet javítására. A mostanit megelőző kormányok ugyanis még kísérletet sem tettek, hanem újabb hiteleket vettek fel, sőt még a rendkívüli esetekre félretett vésztartalékokat is felélték. Ezt a „gatyába rázó” kísérletet szolgálta a Bolojan révén már korábban bevezetett fizetés- és nyugdíjbefagyasztás. Bár sokan szívjuk emiatt a fogunkat, sajnos ez sem hozta meg a várt eredményt. 

Olvasom, hogy a kormány ennek megfékezésére új nadrágszíj-megszorító intézkedéseket hozott. Ezek szerint január elsejétől az államigazgatásban 10 százalékkal csökkentik a bérkiadásokat. Ezt az állami alkalmazottak egy részének elbocsátásával (tehát a munkanélküliség növelésével) vagy a bérpótlékok csökkentésével kell megvalósítani. (Az alapbérekhez nem szabad hozzányúlni!) Az intézkedés minden miniszteri tárcát érint, még a védelmit is. Igaz, ott nem bér- és létszámcsökkentést terveznek, hanem a nyugdíjazási kor megemelését a jelenlegi 48-ról (!) 55 vagy 60 évre. Bár a törvénytervezetre ugyan van logikus magyarázat, kérdés az, miként fogadják azt az érintettek. Netalán olyan visszautasítóan, mint a kiemelt nyugdíjakat bezsebelő bírák és ügyészek tették nemrég? 

Szóval az ország lakossága, mármint a bérből és nyugdíjból élők túlnyomó tömege kénytelen szorítani egyet a nadrágszíjon.

Mondjuk, hazafias érzelmektől fűtve lenyelni a békát. Még a krónikus betegek is, akiknek az egészségbiztosítási kassza kiürülését kell megszenvedniük. Mert valahogy egyenlegbe kell(ene) hozni azt a fránya költségvetést. 

Viszont bárkiben jogosan felmerülhet a kérdés, miért nem mindenkire vonatkoznak ezek a megszorítások? Mert nem hallottunk arról, hogy bár egyetlen politikus, parlamenti képviselő, miniszter jövedelmét csökkentették volna, avagy valamelyikük lemondott volna jelentős összegű bérének egy bizonyos hányadáról. Mondjuk csak annak 2-3 százalékáéról is. Mint tették azt nagylelkűen a haza érdekében az egykori főurak közül többen is, és sokkal jelentősebb összegekkel 

Adatokból indultam ki, maradok annál. Tudott, hogy a januári váratlanul nagy európai havazásban Nicușor Dan a párizsi repülőtéren rekedt mintegy fél napra. Az alatt idehaza nem történt semmi rendkívüli esemény, az élet ugyanúgy ment tovább, mintha az államelnök idehaza lett volna. Ennek ellenére néhány túlbuzgó politikus azonnal előállt a javaslattal, miszerint Románia államelnökének kijárna egy elnöki repülőgép. Mint például Donald Trumpnak. (Vagy különvonat, mint Tito egykori jugoszláv elnöknek?) Mert egy hazai államvezető nem utazhat az első osztályon csak úgy, mint akármilyen földi halandó? 

Teszi valaki (valakik?) a több százmillió dollárba kerülő (a világhálóra is feltett) javaslatot akkor, amikor az ország költségvetésében óriási lyukak tátongnak. Amikor minden banira szükség lenne. Ha tudnám a javaslat kiötlőjének a kilétét, azt a találó román szólást küldeném el neki, miszerint: Casa arde, baba se piaptănă. Lefordítva: Ég a ház, az vénasszony meg fésülködik. Őt is ugyanannyira érdekelte a házát elemésztő tűz, mint politikusaink többségét a haza sorsa.