Titokmánia

Kies hazánk, legalábbis az általam úgy-ahogy ismert országok között az élvonalban jár(t) a titokmánia terén. A titokmánia (lehet, hogy magyarul magam találtam fel ezt a szót?) régi gyakorlatunk.

A zseniális román drámaíró Caragiale jó évszázaddal ezelőtt írta egyik szatirikus darabjában: jó-jó, legyen összesküvés (titok), de mi is tudjunk róla.

Ezelőtt minimum negyven éve az aradi magyar újságban megjelent egy cikk valamely kétnapos ünnep (május 1. vagy augusztus 23. előestéjén, már nem emlékszem), amelyben a szerző Arad pékjeinek hősies helytállását kívánta ecsetelni, hogy az ünnepekre friss kenyér kerüljön a dolgozók asztalára. (Akkoriban még nem kartellára mérték a mindennapit, s nem „pihentették” a kenyeret kiszállítás előtt, hogy frissen ne fogyjon túl sok belőle.) Meg is írta, konkrét számokkal, hogy egy átlagos napon n kilót, de az ünnepre jó 2 n kilót sütnek. Nem gondolta, hogy ez titkos adat. Pedig az volt, így aztán úgy jelent meg a lapban, hogy naponta sokat, de ünnepekre még többet sütnek derék pékjeink.

Csupán pár éves adat a hazai titokmániára.

Egy több kelet- és közép-európai országra kiterjedő, Unió-finanszírozta projekt keretében a földből feltörő (vagy előcsalogatott) termálvizek felhasználását kellett (volna) feltérképezni és dokumentálni, elsősorban azért, hogy a jó tapasztalatokból, ötletekből mások is tanulhassanak. Nos, mit gondolnak, melyik ország teljesített a legrosszabbul e projektben? Mondjam, vagy kitalálják maguktól, hol minősültek „szigorúan titkosnak” az erre vonatkozó összesített információk?

Természetesen nem vagyunk annyira naivak, hogy ne tudnánk: minden országnak, államnak megvannak (voltak és lesznek) a maga szigorúan bizalmas szervezetei, információi, titkai. Soha nem tudjuk (ha csak a véletlen folytán nem derül ki), hol vannak elhelyezve, például, egy nagyhatalom nukleáris fegyverei, amelyekkel bármikor csapást mérhet az ellenfélre. (Hogy esetleg az egész emberiségre, az adott összefüggésben talán mellékes.)

Most evezzünk hazai vizekre.

Minden többé-kevésbé tájékozott ember tudja Romániában (bár szerintem nem biztos, hogy ez a többség), hogy kormány- és koalíciós válság van. Tegnapelőtt este, meg tegnap kora délután még biztosan fennállt, hogy tegnap estére megoldódott-e, még nem tudom.

Nos, az egész, többek között, a hazai berkekben hagyományos titokmániára vezethető vissza.

Pár napja a liberális miniszterelnök ukmukfukk menesztette a jelenlegi kormánykoalíció más pártjából származó egészségügyi minisztert. Kitört a botrány – volt-e joga (alkotmányosan igen), etikusan járt-e el (ez már vitatható).

A jelenlegi kormánykoalíciónak, amelynek az RMDSZ is tagja, nem tesz, tett jót a legújabb botrány, amely az ország lakosainak bizalmát tovább csökkenti a (mindenkori) hatalom amúgy sem magasan álló ázsiójában.

Az egyik, a botrányt kiváltó számos tényező közül a titokmánia.

A kirúgott miniszter szerint, például, a koronavírusban elhunyt betegek számát illetően súlyos tévedések vannak.

Lapunk is többször írt arról, hogy a koronavírussal kapcsolatos hivatalos jelentésekben az adatok, bizonyíthatóan, nem egyeznek.

A köznépi felfogás szerint sokkal több covidos elhunytat jelentettek a valóságosnál. A jónép úgy véli, hogy az Unió „jutalmazza”, pénzbeli támogatással az országokat a vírusban elhaltak száma arányában. (Hivatalosan, tudomásunk szerint, nincs ilyen gyakorlat.)

Az exminiszter azonban mintha azt sugallná, hogy kevesebb covidos halálesetet jelentettek volna a valóságosnál. (Miért? Milyen célból? Kinek használt?)

A két teória sehogy sem fér össze.

Az akár okosan feltett kérdésekre pillanatnyilag nincs válasz.

Ami biztos: a jelenlegi kormány- és hatalmi válság nagyon rossz az országnak. Van bajunk ezen túl is bőven.

Ha talán a mindenkori, a problémákat nyíltabban és kevesebb elfogultsággal, partnerei iránti nagyobb megértéssel kezelő politikusokkal  rendelkeznénk... Ha kevesebb lenne a háttértitok, nagyobb az őszinte, megoldásra törekvő nyíltság, a nép szolgálata – ez volna az alapvető – és a többi...

De akkor hol élnénk, a huszon-hányadik században?