Történelmi igazságok

Egyik kedvenc csatornám a világhálón a Viasat History. A világtörténelem újabb és újabb részleteit olyan tálalásban tárja elénk, amelyhez korábban csak nagyon nehezen lehetett hozzáférni. Például hosszú sorozat foglalkozott az ókori Egyiptommal, vagy mostanság (hosszú hónapok óta) a második világháború történéseivel. 

Akit érdekelt a történekem, az tudja, hogy a kommunista diktatúrában az ideológiának megfelelően tálalták, vagy egyenesen hamisították a történelmi eseményeket. A hazai történelemben (a sok száz példából kiragadva kettőt) így lett az útszéli fosztogatás, rablás, betyárkodás az osztályharc egy formája (románul lotria), a fél analfabéta suszterinasból pedig rendíthetetlen osztályharcos. A rezsim számára kényelmetlen események teljes elhallgatása bevett módszer volt. 

A rendszerváltást követően reméltem (reméltük?), hogy a történetírásban is bekövetkezik a gyökeres változás. Nem így történt. Most nem térek ki a hazai történelemírás taglalására, annak ferdítéseiből, túlzásaiból, csúsztatásaiból, a félremagyarázásokból vaskos könyvet lehetne összeállítani. Csak megemlítem (például) a romániai zsidóüldözés és -megsemmisítés hosszú ideig tartó teljes tagadását. (Curzio Malaparte Kaputt c. dokumentumregényét sokáig nem akarták lefordítani éppen a jászvárosi zsidóellenes pogrom leírása miatt!) Hasonló hallgatás övezi a Maniu-gárdáknak a második világháború alatt a Székelyföldön elkövetett borzalmas rémtetteit is. 

Ami mindezt eszembe juttatta, az az említett tévécsatornán a minap látott részlet. Konkrétan a német Harmadik Birodalom terjeszkedéséről a második világháború kitöréséig terjedő rész. A részletben a Szudéta-vidék kérdése a szövegben úgy szerepelt, hogy Hitler a csehszlovák államban élő németek „állírólagos” jogfosztottságát hozta fel indokként a vidék megszerzésére. Tévedés ne essék, nem szeretném a német diktátort egyetlen szóval sem védelmezni. Ő megmarad a világtörténelem egyik legsötétebb gonosztevőjének a második világháború kirobbantásával és a holokauszttal. De tagadhatatlan tény a csehszlovák államban élő mintegy hárommillió német (hozzátenném a közel egymillió magyart is!) nem állítólagos jogfosztottsága a Benes-dekrétumok kihirdetésének és alkalmazásának következtében. (Az elhangzott szöveg írója vagy nem olvasott semmit ezekről, vagy szándékosan elhallgatta azt!)  A német állam jogosan igyekezett a határon túli nemzettársainak a jogait védelmezni. Hogy nem olyan módszerrel, katonai erőfitogtatással, a terület erőszakos elcsatolásával kellett volna, az más kérdés.

Nem szeretnék párhuzamot vonni az 1938-es eseményekkel, de analógiaként mindenképpen ide kívánkozik a jelenleg folyó ukrán–orosz háború kitörésének egyik kiváltó oka is. Ukrajnában mintegy 8 millió orosz nemzeti kisebbség él. Az ő (mellettük a lengyel, román, magyar kisebbségiekét is!) nyelvüket, iskolázási és kulturális jogaikat korlátozták a kijevi parlamentben hozott rendeletek, lehetővé téve az ellenük elkövetett atrocitásokat is. Nyilvánvaló, ez volt az egyik ok, amiért a 140 milliós orosz nagyhatalom közbelépett. Az ismét más kérdés, hogy mindenekelőtt diplomáciai úton kellett volna megkísérelnie. De akárcsak a csehszlovák állam akkor, most az ukrán sem próbált valamit tenni a kiváltó ok megszüntetésére. Akkor a Benes-dekrétumok, most az ukrán parlament ide vonatkozó rendeleteinek a visszavonására, vagy azok módisítására. De erről hallgat a jelenkori média, sőt a történetírás is. (Különben az említett dekrétumok megkérdőjelezésének büntethetőségét iktatta törvénybe a minap a pozsonyi parlament!)

Vajon meddig kell várni, hogy a történelmi igazságokat nyíltan, büntetéstől nem fenyegetve kiteregethessük?