Túlélés

Észrevették? Újra megjelentek, sőt, már burjánozni is kezdtek a politikai viccek, mint „az átkosban”, Ceauşescu uralma alatt.

A különbség csak az, hogy most (már, vagy még?) szabadon terjedhetnek, nem suttogva, elmondásukért nem jár se börtön, se internálás, elvégre demokráciában élünk.

E politikai humor most is, mint egykoron, a tudatalatti túlélési stratégiához tartozik: röhögünk akkor is, amikor sírnunk kellene.

Egyik hírügynökségünk a közönségtől gyűjti be a „nap vicceit”. A minap is közölt egyet, amelyet megpróbálok itt továbbadni.

Valahogy így szól: Fernandes Miller brazil író közvitára bocsátotta a következő kérdést: Mi a különbség a politikusok és a tolvajok között?

A következő választ találta a legtalálóbbnak: A politikusok és a tolvajok között az a különbség, hogy a politikusokat én választom, a tolvajok pedig engem választanak.

Miller erre így válaszolt: Kedves uram,ön zseni, egyedül ön tudta megtalálni a különbséget.

Félreértés ne essék, e történet nem a hazai politikusokról szól, nem rájuk vonatkozik, a történet nem román, hanem brazil, a mi politikusaink talpig derék, becsületes emberek.

Komolyan mondom, ilyenek is vannak közöttük, a baj csak az, hogy nem sokáig tudnak megmaradni a politikában: vagy elűzik őket onnan, vagy maguk is besározódnak.

Különben is: nálunk nem a politikusok (többsége, vagy egy része) képezi a tolvajok csapatát, hanem az államapparátus, maga az állam.

Amely nyíltan, mindenki szeme láttára lopja ki a becsületes adófizető és szorgalmasan dolgozó polgárok, nyugdíjasok és gyermekek zsebéből fizetésük és nyugdíjuk, egyéb, törvény által biztosított járadékuk legalább negyedét, vagy felét, s még hazudik is hozzá, hogy mindezt a mi érdekünkben, a mi jólétünkért és a jövő nemzedékért teszi.

Ahhoz is hozzászoktunk, hogy szemrebbenés nélkül szavazatokat is lop, újabban már a parlamentben is, ami már nemcsak létünket, hanem a mi törékeny demokráciánkba vetett hitünket is kezdi megingatni.

Amin már sírni sem tudunk: egy új politikai viccel elfelejtetjük magunkkal, hogy nem ilyen lovat akartunk, s röhögünk egyet e nyomorúságos világon.

Amely majd akkor válik jobbá, amikor már nem lesz szükség arra, hogy a politikai humor maradjon legfőbb túlélési stratégiánk.