Turbán, korona vagy koronás turbán?

Kilőtt a kőolaj ára az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború nyomán, a geopolitikai helyzet pedig egyre zűrösebb. Még nem tudni, hogy melyek a támadók végső céljaik, illetve, hogy a megtámadott perzsák mekkora ellenállásra képesek.

Izraelt nem győzte meg az atombunker elleni tavalyi amerikai csapás, noha Trump rögtön azzal kérkedett, hogy megsemmisítette Irán atomprogramját. Izrael szerint nem sikerült teljesen megsemmisíteni, azóta az iráni teokrácia az atomprogram újjáélesztésén munkálkodik. Ezzel győzték még Trumpot, hogy közösen fejezzék be a már befejezettnek kikiáltott célt.

Izrael rendszerváltást szorgalmaz, az iráni magas rangú vezetők ugyanis többször is a zsidó állam megsemmisítéséről beszéltek. Az 1979-es iszlám forradalom óta a két ország esküdt ellenség, összecsapásaik azonban proxiháború jellegűek voltak Irán különböző kliensszervezeteivel, mint a Hamász Gázában, a Hezbollah Libanonban, vagy a huszik Jemenben. A Hamász 2023-as terrorista támadása után Izrael nagyméretű háborút indított el Gázában, mely drasztikusan meggyengítette a Hamászt, ha nem számolta fel teljesen. A Hezbollah vezetőségét likvidálta a csipogó-hadművelettel, illetve precíz légi csapásokkal. Közben a szomszédos Szíriában megbukott az Iránhoz közeli és Izrael-ellenes Asszad-rezsim, eltűntek a porondról Irán katonai és politikai csápjai. Netanyahu szerint eljött a meggyengült Teheránnal való közvetlen leszámolás ideje, főleg, hogy a teokrácia belföldön is egyre népszerűtlenebb.

47 év alatt a mullahok rendszere jelentősen „elszovjetizálódott”. A moszkvai elvtársak annak idején feláldozták országuk érdekeit a kommunista ideológia oltárán, a teheráni mullahok pedig úgyszintén a rendszer vallási-ideológiai céljait az ország érdekei fölé helyezték. Mindkét forradalom kitermelte a maga kiváltságos elitjét, a szovjeteknél a nomenklatúra és a KGB, Iránban pedig a forradalmi gárda. Mindkettőben eltűnt a kezdeti lakossági lelkesedés, a „forradalmi elkötelezettséget” immár a karhatalmi gépezet vaskezű uralma tartja életben, s nem a nép rendszerbe vetett hite. A tömegeket lázba hozó, fölöttébb karizmatikus Homeini imám 1989-es halála után szürke ayatollahok kerültek előtérbe, mint a bükkfanyelvű, ötlettelen, nehézkes párttitkárok annak idején.

Washingtonban a Trump-adminisztráció különböző célkitűzéseket nevezett meg. Talán megelégednek az atomprogram és Irán terroristának tekintett proxi-szervezetei kiiktatásával. Okultak az iraki és afganisztáni csúfos kudarcból, s nem erőltetnék kívülről a rendszerváltást. Nyilván, örülnének, ha az mégis bekövetkezne, de belülről. Trump fel is szólította az iráni népet, hogy lázadjon fel zsarnokai ellen. A teheráni teokrácia az USA-nak is tüske, előtte Irán az amerikaiak legszorosabb szövetségese volt a közel-keleten, azóta viszont nyílt ellenség, amely ráadásul meg is alázta a világ előtt az amerikaiakat az 1979 és 1981 közötti túszdrámával.

Szárazföldi invázióval viszont nemigen számolnak, Irán összehasonlíthatatlanul keményebb dió, mint a szomszédos Irak, az amerikaiak pedig aligha akarnak újabb „örök háborút”, amely évtizedekre lekötné őket a közel-keleti mocsárban. Irak és Afganisztán példája alapján a büszke perzsák aligha fogadnának el idegen hadsereg által rájuk erőltetett hatalmat. Az 1979-ben elűzött utolsó sah (király) fiát egyre többen veszik számításba, s az iráni diaszpóra is egyre hangosabban élteti. ’79-ben Irán a koronát turbánra cserélte. Visszacseréli-e most a turbánt a koronára? Végül is az iszlám forradalom előtt Irán több mint 2500 évig monarchia volt – Perzsia néven. Vagy amolyan monarchikus teokráciába vegyíti? A mullahok a háború első napján meggyilkolt Hamenei ayatollah fiát választották meg az ország legfelsőbb vezetőjének.