Ünnepek

Itt nem azokra a kisszerű ünnepségekre gondolunk, melyek a kormánypropagandát szolgálják azzal, hogy a miniszterelnök vagy bizonyos miniszterek nagy-nagy dobpergés kíséretében szalagokat vágnak egy 10-15 kilométeres út építésének kezdetén vagy befejeztével, felavatnak egy falusi sportpályát, vagy éppen vécét, ahogy azt nemrég menesztett ipari miniszterünk tette. 

Nem is a román nemzeti himnusz vagy nemzeti zászló napjára, hiszen újabb és újabb ünnepeket nem nehéz kitalálni, és törvénybe iktatni, még akkor sem, ha azokat senki, de senki nem érzi saját ünnepének. Vannak azonban kivételek is: azt már indokoltnak tartjuk, hogy Románia munkaszüneti ünneppé nyilvánítsa ismét január huszonnegyedikét, a fejedelmek egyesülésének napját, ami jó szívvel akár a hazánkban élő kisebbségek számára is elfogadható lenne, nemzeti ünnepnek is. A javaslat a parlamentben egyelőre csak arra vonatkozik, hogy munkaszüneti hivatalos ünnepé nyilvánítsák, így a munkaszüneti napok száma tizenkettőre emelkedne. Számoljunk csak: két szabadnap jár az új év kezdetén, kettő húsvétkor, kettő pünkösdkor, egy Nagyboldogasszony napján, Szüz Mária mennybevételekor, egy május elsején, egy december elsején, a mostani nemzeti ünnepen, kettő karácsonykor, ami összesen tizenegy munkaszüneti nap, a tizenkettedik január huszonnegyedike lenne.

Halljuk, hogy Kovászna megye tanácsa azt kezdeményezte, és úgy döntött, hogy alkalmazottai számára március tizenötödikét is munkaszüneti nappá nyilvánítja.

Talán a tavasz újabb fecskéje ez ahhoz, hogy előbb-utóbb a romániai magyarság se érezze magát másodrendű polgárnak, amikor saját nemzeti ünnepeit tartja, hiszen ha egyenjogúak lehetünk az adófizetésben, a megszorító intézkedések elviselésében, egyenjogúaknak kellene lennünk akkor is, amikor saját nemzetünk negyvennyolcas szabadságharcára, az október hatodikai Golgotára, Szent Istvánra vagy az 56-os magyar forradalomra saját zászlóinkkal és szimbólumainkkal emlékezünk. Amit eltűr már ugyan mostoha államanyánk, de ferdén néz ránk, s továbbra is azt a téveszmét hangoztatja, hogy mi, erdélyi magyarok a román nemzethez, s nem a magyarhoz tartozunk, s kötelességünk még december elsejét is örömmel és lelkesedéssel ünnepelni.