Várótermi vigasságok

Arad polgármestere nem egy hülyegyerek. Az elmúlt hat évben kitapasztaltam rajta, hogy számára voksokat hozó kérdésekben lehet vele tárgyalni. Megszabja saját előrekoncepcionált határait, de egy csomó magyar dolgot ki lehet préselni belőle.

Tetszik, vagy sem, az aradi vár civilesítése egy újabb lobbi-erőpróba az aradi és országos RMDSZ számára. Aradi, mert ők innen kapják a voksokat, országos, mert naivként még mindig reménykedem, hogy számukra ott fenn a Parnasszuson nem csupán Hargita meg Kovászna létezik. A héten aláírt, és tetszik vagy sem, történelmi egyezségről írt hírem, a beírások alapján, sajnos még fel sem melegítette az Arad megyei magyar biztosítékot, nem hogy kiverte volna. Egyetlen magyar tisztségviselő, civilszervezet nem jelezte a kommentekben névvel, tokkal, vonóval, hogy ha most nem kérünk tíz centi fogást a bika szarván, akkor előfordulhat, hogy a románoktól összedőlhet a vártemplom, s az egész, kilencvenhektáros telken kaputól a Marosig végig csak kaszinó lesz, mi toszunk a tetejébe, isten ments, hogy hallassuk civil szerveződéseink hangját. Speciel szívesen olvastam volna álláspontokat, akcióterveket az xy aradi önjelölt véleményformázó személyek körül érdekvicsorító gibbonoktól, hogy na mán’ aradi magyar közügyekben is tegyük ki a pofánkat, ne csak a billentyű árnyékában ál-pirosfehérzöldezzünk.

Persze, még nem késő. Tényleg nem késő, és a lap hasábjain nagy szeretettel tennénk közre az aradi magyar érdekeket védelmező emberek, szervezetek teveit, elképzeléseit, vitaanyagait arról, mi is legyen még a várfalakon belül kaszinó, golfpálya, román egyetem, vendéglő mellett. S minden magyar kezdeményezés mögé, remélem, felsorakoznak az érintett, jobbára beszólásban ékeskedő lobbi-illetékesek is.

Soha az elmúlt húsz évben nem adatott meg, hogy a Szabadság-szobrunk mellett más ügyben is reális terveket szőjünk. A Szabadság-szobor áll, hát akkor nyomás, orrvérzésig szajkózni várral kapcsolatos terveinket. Mert az aradi várat mi építettük, nem pedig ők. Mivel az átadási előegyezmény aláírásakor Falcă polgármester csak szőrmentén préselte ki száján a templomot, és teli szájjal a tervezett közüzemihálózat-bevitelt a falak mögé, attól félek, a katonák kimennek, a hektárokat elosztják, s a tervezett múzeumban kaputárást követően is csak 1918-tól lesznek emlékek. Mi, magyarok meg térd közé szorított farokkal lépegetünk be, s bemossák agyunkba, hogy már annak is örülnünk kell, hogy nem bontották le az egészet, nem lettek Mikelakán ANL-lakások a téglákból.

Jó kérdés, s majd anno az emlékirataimban megírom, valójában miért hiányzott az aláírási ceremóniáról Bognár Levente alpolgármester, aki tudtommal épp eleget tágította a polgármester multikulturális agysejtjeit, épp eleget prüszköl odabenn magyar ügyekben. Na, szeretném, ha az aradi magyar civilszervezetek végre túlnéznének saját önös orrukon, s a Kulturális Autonómia Tanács ernyője alatt addig tépnék a szájukat, ameddig a várból mi, magyarok is kapnánk egy szeletet. Nem telket, hanem lehetőséget létünk igazolására. És most, azonnal, mert a többségi gépezet kerekei már forognak.