Világbéke Sztálin és az atombombák között

Nyolcvan évvel ezelőtt ért véget a második világháború. Japán 1945. augusztus 15-én a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák után kapitulált, miután az amerikaiak elfogadták elsődleges feltételét, Sowa császár immunitását.

Európában a második világháború már három hónapja véget ért, Japánnak viszont esze ágába sem volt befejezni a harcokat, az önfeláldozásig fanatikus japán katonák (kamikadze) a végsőkig kitartottak, és a japán vezetők is egyöntetűen a háború folytatását szorgalmazták. A békét tehát ki kellett kényszeríteni. Ráadásul az atombombák ledobásával az amerikaiak üzenetet küldtek a Kelet-Európát éppen akkor megerőszakoló szovjeteknek. A bombákat ugyanis éppen a Berlin melletti Potsdamban zajló nagyhatalmi konferencia idején (Jalta „kiegészítője”) vetették be, Truman elnök ott jelentette be személyesen Sztálinnak, hogy az USA milyen csodafegyverrel rendelkezik. Nem is nagyon volt szükség erre, mivel alig néhány hónappal korábban Sztálin többet tudott az amerikai atomprogramról, mint Truman, aki Roosevelt elnök áprilisi haláláig jóformán semmit sem tudott róla, csak akkor értesítették, amikor átvette az elnöki tisztséget. Sztálin kémei viszont már az atomprogram 1942-es elindítása óta részletesen értesítették a Kremlt!

Azóta is kérdéses, hogy Japán a két atombomba, vagy a szovjet veszély miatt kapitulált-e. Tekintettel a japán hadigépezet fanatizmusára, az amerikaiak már hónapok óta nagy nyomást gyakoroltak a szovjetekre, hogy mondják fel az 1941-ben kötött meg nem támadási szerződést, és lépjenek be a háborúba Japán ellen. Már a februári jaltai konferencián is győzködték őket, a minden hájjal megkent ravasz Sztálin viszont kivárt, és folyamatosan megemelte a hadba lépés árát. Végül augusztus 8-án a Szovjetunió megtámadta Japánt, ami sokak szerint nagyobb pánikot okozott Tokyóban, mint az atombomba. Végül is négy évvel korábban a japánok nem mertek háborúzni a szovjetek ellen, az USA-t viszont megtámadták 1941. december 7-én Pearl Harbourban. Röpke két nappal azután, hogy december 5-én a távolkeletről átirányított szovjet csapatok visszaverték a Wehrmachtot Moszkva külvárosából. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: mi lett volna, ha 1941 decemberében Japán nem a semleges USA-t, hanem a Szovjetuniót támadja meg, utóbbiak pedig két fronton kellett volna harcoljanak, Európában a németek, Szibériában pedig a japánok ellen, az USA pedig kimaradt volna a világháborúból. Mert az amerikaiaknak eszük ágába sem volt beavatkozni a háborúba, amíg Japán meg nem támadta őket, s négy nappal Pearl Harbour után Németország is hadat üzent neki. A világháború kimenetele alighanem más lett volna, de ezt sosem tudhatjuk meg, a történelem ugyanis nem ismer feltételes módot. 

1945 augusztusában a japánok belátták, hogy két nagyhatalom ellen nem harcolhatnak egyszerre, akik feloszthatják Japánt maguk között, mint Németországot, vagy mindenestől szovjet uralom alá kerülnek, mivel földrajzilag a szovjetek sokkal közelebb vannak, mint az óceánon túli USA. Az amerikaiak csak Japán dél-nyugati részeit érhették el a csendes-óceáni szigeteken lévő katonai bázisaikról, az atombombákat is ezért dobták Hirosimára és Nagaszakira, mert repülőgépeik egyszerűen nem tudták elérni a sokkal nagyobb és jelentősebb, de távolabbi Tokyót vagy Oszakát.

A japánok jobbnak látták tehát az amerikaiak előtti kapitulációt. Aligha tévedtek, ezzel mentették meg országukat. Az addig japán megszállás alatt álló Koreát kettéosztották az amerikaiak és a szovjetek, s a megosztottság a mai napig tart. Japán a fanatikus militarizmus példaképéből a megtestesült pacifizmus mintaországává változott, és példátlanul fejlődött a háború után. Mondhatni: elvesztette a háborút, de megnyerte a békét. A két japán város is kiheverte a pusztításokat, az atombomba előtt 400 ezer lakosú Hirosima mai népessége meghaladja az egymilliót, Nagaszakié pedig 250 ezerről félmilliósra növekedett.