Voksolás

Nagy naivan sokan azt hitték, hogy feltűnést kelt, a lapok címoldalára kerül egyik honfitársunknak az a gesztusa, hogy elballagott a választási irodához, és kérte, nevét töröljék a választási listáról.

Adott esetben nem az a lényeges, hogy az illető polgártársunk melyik városból, melyik régióból való, milyen nemzetiségű és végzettségű, milyen a társadalmi státusza, hisz szokatlan gesztusa nyilvánvalóan szimbolikus jellegű, feltűnő tiltakozást fejez ki botcsinálta politikai osztályunk, foghíjas választási rendszerünk, gyermeteg demokráciánk ellen.

És mindez történik közvetlenül a december kilencedikei parlamenti választások előtt, ami külön is elgondolkoztató, hiszen ha e gesztus nagyobb teret kapott volna a sajtóban, akár követőkre is találhatott volna, vagy a választások eredményeit is befolyásolhatná valamilyen mértékben.

Hiszen egyre többen vannak olyanok, akik megrökönyödve látják, milyen sok a selejtes jelölt, s azt hallják még felelős államférfiaktól és magas rangú politikusoktól is, hogy ez vagy az a fél választási csalásra készül, s hogy az előző választások sem voltak mentesek a választási csalásoktól.

Ilyesmik hallatán előfordulhat, hogy sokan legyinteni fognak, s azt mondják, nem is érdemes elmenni voksolni, ami pedig még nagyobb rosszat tehet amúgy is kétes értékű demokráciánknak.

Mindez eszünkbe juttatja azt a nagy politikai zsivajt is, amit mostanában anyaországunkból hallunk annak kapcsán, hogy az Orbán-kormány új törvénye szerint csak azok az állampolgárok szavazhatnak, akik előzőleg regisztrálják magukat.

Az egyre erősödő ellenzék szerint ez a választókból legalább egymillió polgárt vonhat meg a szavazati jogtól.

Van ennek az intézkedésnek egy olyan következménye is, amely erdélyi magyarellenességet szült Magyarországon, sokan kérdőjelezik meg ugyanis azt az intézkedést, hogy az erdélyi új kettős állampolgárok miért kaptak magyar szavazati jogot, mégpedig regisztráció nélkül, s ezzel együtt az olyan hangok is, hogy miért támogatja a magyar állam jelentős anyagi eszközökkel a szomszédos országok magyar gyermekeinek oktatását, miközben a magyarországi diákokra nem jut pénze.

Értjük, persze: a választásokon itthon is, otthon is, s a világon mindenütt a pártok győzni szeretnének.

De kár, hogy itthon is, otthon is sok politikus azt hiszi, hogy a cél szentesíti az eszközt.