Zsákutca

Nem hittük volna ’89-ben, ha valaki azt mondja, hogy a kommunizmus (nemzetközi irányítással és segédlettel) – Romániában forradalomnak hitt és nevezett – bukása után két évtizeddel zsákutcába kerül az ország.

Akkor még azt a naponta tévében szereplő próféta szavait is kétségbe vonta szinte mindenki, hogy húsz évre lesz még szükség ahhoz, hogy Románia demokratikus állammá váljon, sértőnek, nemzetellenesnek kiáltva ki az egyébként hurráoptimista jövendőmondást.

Most már senki sem kételkedik abban, hogy újabb húsz évek szükségeltetnek a demokrácia ábécéjének elsajátítására, amihez még csak olyan úgynevezett előkészítő, nulladik elemi-osztállyal sem rendelkezünk, amilyet az idén vezettek be hályogkovács módra tanügyünk valós problémáihoz alig konyító politikusaink és szakminisztereink.

Pedig a zsákutcába lépés elkerüléséhez a feltételek adottak voltak: a rendszerváltás utáni lelkesedés az országot a NATO-ba, majd az Európai Unióba is bevezette, a Nyugat is azt hitte ugyanis nagy naivul, hogy a hazai ígéreteknek és fogadalmaknak hinni lehet, rémálmában sem gondolt arra, hogy e balkáni tájakon nem érvényes az „Ein Mann, ein Wort” mondás.

Pénzt, paripát is ígért a felzárkózáshoz a Nyugat, euró milliárdokat, szinte hiába azonban, lassan-lassan ugyanis az európai kancelláriákban rájöttek arra, hogy e segítség nagy részét elpazarolják, vagy ellopják, s mióta Bukarest körmére néznek, már alig csurran-cseppen valami.

Az idei év nagy változásokat ígért, ám sem az inkompetens és korrupt Boc-kabinet és tiszavirág-életű folytatása, az Ungureanu kormány megbuktatása, sem a Băsescu elzavarását megcélzott népszavazás nem tudta kivezetni az országot a zsákutcából, nem is tudhatta, hiszen a két tábor nem az ország népéért, hanem csak saját hatalmáért háborúskodott, még pedig gyakran tisztátalan fegyverekkel.

Ilyen körülménye között az egyszerű adófizető polgárnak egyre több a kételye már arra nézve is, hogy a két és fél hónap múlva sorra kerülő választások utáni új hatalom képes lesz-e arra, hogy kikerüljünk e zsákutcából, amelybe nem a világgazdasági válság, hanem a politikai osztály vitte be Romániát.

Egyelőre sem a szociálliberális szövetség, sem az Új Jobboldali (vagy Igaz) Románia vasárnap alakult választási szövetsége nem tudott olyan programot és olyan neveket felmutatni, amely legalább az alagút végének fényét megmutatnák.

Olyat sem, amely emberszámba venné a másfélmilliós romániai magyar nemzetiséget.