Anyatej, avagy az élet forrása

Írta:
2018. augusztus 2. 09:38 (csütörtök) /
Minden évben augusztus elsején indul az anyatejes táplálás világhete, amelyet 1992-ben azért jelöltek ki, hogy világszerte hirdessék a szoptatás fontosságát és előnyeit, valamint felhívják a figyelmet a megoldandó problémákra, amelyekkel a kismamáknak táplálás közben kell szembenézniük. Az anyatejes táplálás jelentőségét olyan nemzetközi szervezetek is hangsúlyozzák, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vagy az UNICEF.A kisbabák és kisgyermekek egészségét már közvetlenül születésük után meg lehet alapozni megfelelő szoptatással: a WHO javaslata szerint az az ideális, ha az újszülött életének első órájában találkozik az úgynevezett kolosztrummal, azaz előtejjel, majd az első félévben csakis anyatejet fogyaszt. A későbbiekben sem szabad hirtelen megszakítani az anyatejes táplálást: az első két életévben, a hozzátáplálás időszakában is erre érdemes elsősorban támaszkodni – olvasható az Első 1000 nap nevű tájékoztató programban.Az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) a többi közegészségügyi rendszerben dolgozóval közösen támogatja a szoptatást, és kiáll a szoptató kismamák mellett.Az aradi anyukák is néhány éve aktívan megemlékeznek e számukra különösen fontos napról, általában a mikelakai Gyermekparkban szerveznek találkozót, hogy közös szoptatással, fotózkodással álljanak a globális mozgalom mellé.Idén július 30-án, az Európa parkban gyűlt össze közel 100 anyuka kisebb és nagyobb gyermekkel, mindannyian farmert és fehér felsőt viselve. Egy csoportos szoptatást követően, női mell alakot formálva helyezkedtek el a fűben, hogy a látványos fotók elkészüljenek.„A szoptatás segít a nem megfelelő tápláltság minden formájának a megelőzésében, a csecsemők és a kisgyermekek élelmezésbiztonságának megoldásában, és ezáltal lehetőséget teremt az egyéneknek és nemzeteknek, hogy kitörjenek az éhínségből és a szegénységből. Vagyis az élet alapját képezi. A szoptatás védelme, népszerűsítése és támogatása létfontosságú a fenntarthatóbb világ eléréséhez” – olvasható a magyarországi La Leche Liga Egyesület anyatejes szoptatást népszerűsítő szórólapján.

Hozzászólások