Gyógyítás a Szentírásban (1.)

A Szentírás az emberi szóban megtestesült isteni Ige, ami lelki életünk mindennapi kenyerévé változott. Ha van valami, ami a rohanó élet és a stresszekkel teli sorsunk zavarában és megpróbáltatásai között megtartja és megerősíti lelkünk békéjét, az a Szentírás olvasása és ismerete.

A Biblia a hitélet alaptételei mellett számos földrajzi, történelmi, régészeti, állattenyésztési, földművelési, néprajzi, csillagászati, szépirodalmi, gyógyászai ismereteket is tartalmaz. A mindennapi életben még azok is, akik ritkán forgatják a Szentírást, sokszor bibliai fogalmakat használnak. A hitetlenkedő ember ma is „tamáskodik”, a szegények a társadalom „lázárai”, az idillikus jólét mindig „paradicsomi”, a bőség „kánaáni”, a részeges „elinná Krisztus köntösét is”, aki semmiségért kockára teszi örökölt jogait, „eladná egy tál lencséért”, a fizetetlen szolgálatot ma is azzal utasítják vissza, hogy „Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen”, az ügyeink utáni felesleges szaladgálás „Ponciustól Pilátusig” tart, a bölcs ítélet mindig „salamoni”.

Ismertetőmben nem foglalkozom a bibliai szöveg elemzésével, erre nincs is meg a felkészültségem, sem az orvosi csodák vagy csodálatos gyógyulások anatómiai – élettani – magyarázatával – ezt már sokan megpróbálták, többnyire sikertelenül; célom, hogy felhívjam a figyelmet a Szentírásban leírt kórképekre, kórtörténetekre, egészségmegóvó rendelkezésekre. Reménytelen feladat volna a Szentírásban található összes gyógyászati fogalmak elemzése, ezért csak két problémát emelnék ki e hatalmas kincsestárból: a bibliai időkben élő emberek anatómiai és élettani ismereteit, valamint a fertőző betegségeknek és azok megelőzésének leírását. A pontos és alapos megfigyelésre alapozva számos kórképpel, egészségügyi rendszabállyal találkozunk, amelyekből következtetni lehet a bibliai kor emberének életmódjára, patológiájára, gyógyászati ismeretére.

Már Krisztus születése előtt háromezer évvel végeztek boncolásokat az Izráellel szomszédos Egyiptomban, nem tudományos célból, hanem ezzel tették alkalmassá a tetemet a bebalzsamozásra. Néha az elhunyt zsidókat is boncolták és mumifikálták. „És megparancsolá József az ő szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az ő atyját, és bebalzsamozták az orvosok Izráelt. Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siratták őt az Egyiptombeliek hetven napig” (1Móz 50, 2–3.).

A bibliakori emberek kevésbé ismerték az oszteológiát vagyis a csonttant, alkalmuk lett volna azt tanulmányozni, hiszen rengeteg temetetlen csont hevert a mezőkön, ezt nagyon részletesen megismerhetjük Ezékiel próféta könyvéből: „Lőn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letőn engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva vala. És átvitt engem azok mellett köröskörűl, és ímé, felette sok vala a völgy színén, és ímé, igen megszáradtak vala.” (Ez 37, 1–2.). A csöves csontokat fémcsövekhez hasonlították: „Csontjai érccsövek, lábszárai mint a vasrudak” (Jób 40, 13.), ugyancsak Jób írja le a csontvelőt is: „csontjainak velője nedvességtől árad” (Jób 21, 24.).

Ismerték az érzékszervek szerepét; tisztában voltak a vér szerepével, azzal is, hogy a vérveszteség halált is okozhat. Ezt olvashatjuk: „De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek...” (Gen 9, 5.). A pásztorok alapos megfigyelés révén tisztában voltak a herék szerepével a megtermékenyítésben, de a szomszédos országokkal ellentétben tiltva volt az ivarszervek eltávolítása az embereknél.

Az emberi szívről azt tartották, hogy az a gondolkodás és az érzelmek szerve: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet” (Péld 4, 23.), de az állatok szívéről nem így vélekedtek. Tudatában voltak ennek a szervnek a fontosságával, ismerték a szívburkot: „széttépem szívük borítóját” (Hós 13, 8.). A szívet és a vesét együttesen a jó és gonosz indulatok keletkezési helyének vélték: „Én az Úr vagyok az, aki a szíveket fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő utai szerint” (Jer 17, 10.). Jeremiás próféta többször is említi, hogy az Úr a szívekbe és vesékbe nézve ismeri gondolatainkat: Jer 2, 23.; Jer 4, 19. és Jer 20, 12. De ugyanerről olvashatunk a hetedik zsoltárban „... az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és a veséket. Az én pajzsom az Istennél van, aki megszabadítja az igazszívűeket” (Zsolt 7, 10–11.).

Dr. Vajda Sándor