Gyógyítás a Szentírásban (2.)

Az Ószövetségben 601 alkalommal, az Újszövetségben 156 alkalommal fordul elő a szív szó, általában képletes jelentésében, nem orvosi vonatkozásban, de több esetben is a kardiopatiákkal – szívbetegségekkel – hozható kapcsolatba: „... és elhala az ő szíve őbenne és olyanná lőn, mint a kő. És mintegy tíz nap múlva megveré az Úr Nábált és meghala” (1Sám 25, 37b–38.).A veséket ismerték mint páros szerveket, de nem vizeletkiválasztó szervként, a veseburkokat nagyon fontosnak tartották az áldozatok bemutatásánál (2Móz 29, 13–22.).A májnak is szerepet tulajdonítottak az érzelmi életben: „Elsenyvedtek szemeim a könnyhullatástól, belső részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt...” (Jer. Sir. 2, 11.)A bibliai időkben – ámbár nem így nevezték – genetikai ismeretekkel is rendelkeztek az állattenyésztők. Mindenki által ismert Mózes első könyvéből a Jákob és Lábán szerződése: „És monda: Szabj bért magadnak és én megadom. [...] És monda Lábán: Mit adjak néked? Felele Jákob: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed: Nyájaidat ma mind végigjárom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közülük, és minden fekete bárányt a juhok közül, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közül, s legyen ez az én bé­rem. S a mikor majd bérem iránt eljövendesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez felel: ami nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.” (Gen 30, 28.31–33.). Jákob tehát nem bért kért, hanem részesedést. A megállapodás szerint a születendő jószágok közül a pettyegetett, tarka és fekete bárányok, a tarka és pettyegetett kecskék Jákobé lesznek majd. Lábán kiválogatott minden tarka állatot a nyájból, s azokat háromnapi járóföldre vitte. Tehát egyetlen tarka apaállat vagy anyaállat sem volt a nyájban, s Jákob mégis a tarka újszülöttek reményében látott munkához. Jákob jól megfigyelte a nyájat, gazdag tapasztalata volt, észlelte, hogy a bárányok és a kecskék nem tiszta származéksorú példányok, biztosra vehette, hogy a fehér példányok ősei között tarkák is akadtak. A tarkaság vagy feketeség ilyen esetben mint recesszív – lappangó – tulajdonság létezik a tiszta fehér állatokban is, és előbb-utóbb összekerül a megfelelő recesszív tulajdonsággal rendelkező apaállat és anyaállat, s ezek utódai között tarkák is lesznek. Jákob nyár-, mogyoró- és gesztenyevesszőket szedett, meghántotta kérgüket fehéresen csíkosra, ezeket a tarka vesszőket felállította az itatóvályúkba, ezzel az volt a célja, hogy a tarka állatok születése a rácsodálkozással megmagyarázható legyen. Miután a nyájban megjelentek a tarka példányok, rövidesen feltűnően sok tarka és fekete példány született. Világossá vált, hogy Jákob Lábán rovására kezdett gazdagodni. Feltűnt ez Lábán fiainak is: „És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákob, és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot” (1Móz 31, 1.). A tarka példányok száma egyre több lett, mivel – miután a hím példányok ivarérettekké váltak – Jákob csak azokat hasznosította apaállatként. Erre magyarázatot is kapunk a Szentírásban: „Mert lőn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákob. És felelék: Ímhol vagyok. És ő monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a­-mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam a mit veled Lábán cselekeszik vala” (1Móz 31, 10–12.).Ha figyelmesen olvassuk a szöveget, világossá válik, hogy Jákob álmában útmutatást, mintegy tenyésztési tanácsot kapott. Ezek után Jákob mindig a kívánalomnak megfelelő kosokat használta fel tenyészállatként. Úgy dolgozott, mint egy mai, a modern genetikai ismeretek birtokában lévő állattenyésztő, aki tudatosan alakítja az állatállomány tulajdonságait.A hormonzavarok leírásával is találkozunk a Szentírásban. Legismertebb az óriásira növekedett Góliát és Dávid küzdelme. Abban az időben, a korabeli zsidóság magassága (ahogy az ásatási leletek is igazolják) 160-165 cm volt. Góliát magassága meghaladta a 250 cm-t és hatalmas ereje is volt, hiszen fegyverzetének súlya közel egy mázsa volt. De miért nőtt ez a filiszteus ilyen nagyra? A kutatók feltételezik, hogy az agyalapi mirigyének (hipofízis) daganata okozta a növekedési (szomatotrop) hormon túltermelését, ami befolyásolta a testmagasságát. Ezt igazolja az 1Sám 17, 42-ben olvasható szöveg is: „Mikor pedig odatekinte a filiszteus, és meglátta Dávidot”, tehát Dávid oldalról közelíthette meg az óriást és használhatta a parittyáját, mivel ellenfele nem látta, csak akkor, ha „odatekinte”, vagyis csőlátása volt, ami jellemző tünet az agyalapi mirigy daganatainál. Ha a növekedési hormon kisebb mértékben van jelen a szervezetben, a másik véglettel, a törpeséggel találkozhatunk. (A 140 cm-nél alacsonyabbakat tekintették törpéknek). Mózes a többi fogyatékosokkal együtt a törpe növésűeket is eltiltotta a papi teendőktől. (3Móz 21, 18–22.). De ugyancsak kis termetű emberrel találkozunk Lukács evangéliumában is, ahol Zákeust, a gazdag vámszedőt úgy jellemzi, mint apró termetűt, akinek a fára kellett másznia, hogy megláthassa Jézust (Lk 19, 2–4.).

Dr. Vajda Sándor