2010. január 5. 20:21 (kedd) /
Biztosan állítom: az elnökválasztás nem kavarta fel úgy az erdélyi magyar közéletet, mint a kábeltelevízió fővárosi vezetőségének decemberi határozata. Mindenki az egyik magyar közszolgálati adó eltűnését kommentálta. Telefonhívások százai-ezrei keresték a felelőst. A Nyugati Jelen is foglalkozott az üggyel, érdekvédelmi szervezetünk megyei vezetősége is tájékozódott. Mindeddig az intervenciók eredménytelenek maradtak.Az igazság az, hogy a szolgáltatóvállalatnál nem akadt egyetlen illetékes sem, aki felelősen nyilatkozott volna. A médiában megjelent hivatalos szöveg úgy rázta le a klienseket (hamis) jogi érvekkel, mint kutya magáról a vizet. Sokan Bukarestbe telefonáltak. A bátortalanabbaknak azt válaszolták, hogy „feljegyeztük a panaszát”. A vehemensebben tiltakozóknak ígérgettek, hogy január 1-jétől… Másoknak pimaszul azt tanácsolták, hogy amennyiben nem tetszik a cég műsorpolitikája, forduljon más szolgáltatóhoz. (Tudják: Aradon monopolhelyzetben van a kábeltelevíziós vállalat, csak nekik van kiépített városi hálózatuk!) Akadtak olyanok is, akik perrel fenyegetőztek, mire a vállalat ismeretlen alkalmazottja (állítólag) unottan válaszolta: Csak nyugodtan, úgyis mi nyerjük meg a pert. Bevallom: amikor karácsony előtt észleltem az ominózus műsor kivételét, nekem is kinyílt a rég elfeledett pernyávai bicskám. Mert lám, még mindig ott tartunk, hogy a magyar (vagy bármilyen) kisebbséggel bármit ebben az országban meg lehet tenni. Következmények nélkül! Mert nekem (nekünk) december 31-ig volt érvényes szerződésünk, amit a szolgáltató nyilvánvalóan megszegett. És még ő áll az erdő felől. Mert nem igaz, hogy csak a szolgáltatott műsorok számát kötötték ki az aláírt szerződésben. Annak idején, a csomagok listáján névlegesen szerepeltek a magyar nyelvű műsorok, amelyekért fizettünk mindannyian! Az eljárás nagyon hasonlít a diktatúrában megszokottakhoz, hiszen sumákolva, úgymond „suba alatt” hozták meg a döntést a vállalat vezetői. Mármint azt, hogy másik csatornára helyezik az ominózus műsort. Ha korrektül járt volna el a szolgáltató, akkor a lépését december 1-jén bejelentette volna az ügyfeleknek, lehetőséget biztosítva arra, hogy időben átprogramoztassák a készüléket, majd pedig január elejétől új szerződést kössenek. Így… Nem szaporítom a szót, csak megjegyzem, hogy a parlamentben számottevő magyar képviselői és szenátori frakció valamelyik tagja felvethetné a kérdést a román törvényhozásban is. Nyilvánosan! Hadd tudja meg ország, világ. (Vagy egy kormányon lévő politikai erőnek nem ildomos ilyen dolgokat feszegetni?) Ha netalán politikai ellenfeleik közül valaki a külföldről érkező magyar adásokat kifogásolná, meg lehetne említeni, hogy szívesen fogadnánk egy egész napos hazai magyar nyelvű adást is. Ha Nagy-Britannia Wales tartományában az ősi walesi (kelta) nyelvet még értő 5 százaléknyi lakosságnak egész napos rádióműsor, kétnyelvű helység- és utcanévtábla, könyvkiadás dukál, akkor Erdélyben a lakosság mintegy ötödét kitevő magyaroknak is járna legalább egy, az egész ország területét lefedő tévéadás. A példamutatóan megoldott nemzetiségi kérdés jegyében! Mert elmúltak az idők, amikor ilyen üres szlogenekkel lehetett minket altatni!
Hozzászólások