A zsenik osztálya

Aktív pedagógus koromban, majd negyedszázada, alig vártam a heti két találkozót az egyik kiváló képességű, jó humorú diákokból álló osztállyal. Matematika–fizika szakos osztály volt, de nem akadt olyan felmerült téma, amelyhez az osztályból valaki ne tudott volna érdemileg hozzászólni. 

Külföldi lapokból szedhették a friss információkat, hiszen akkor mifelénk a számítógép még ritka jószág volt, különben is, a világháló később terjedt el.

Azok a lányok-fiúk közül ki a biológiából, ki a történelemből, ki a filozófiából, ki a médiából, ki a nyelvtudásból brillírozott. (Természetesen matematikából majdnem mindenki!) Emlékszem, egyszer egyikük minden előzetes nekikészülés nélkül olyan negyedórás ismertetőt tartott az akkor újnak számító klónozásról, hogy mindenkit a fenekére ültetett. De (a szakomnál maradva) akadt olyan is, aki a második világháború minden nagyobb csatáját ismerte. Magyar- és világirodalmi ismereteik messze átlagon felüliek voltak, többen meg is mutatták (irodalmi) oroszlánkarmaikat.

Maguk mondták viccből, nem kis önbizalommal, hogy az a zsenik osztálya. Meg is nevezték, ki milyen tudományban verhetetlen.

Aztán az osztály szétszóródott a különböző egyetemeken.

Minap a „zseniket” vettük számba, kit hova vetett a sors, mit valósított meg elképzeléseiből. Kétségtelen, hogy nagyjából mindenki megtalálta helyét a világban. Határon innen vagy határon túl. Van közöttük sikeres vállalkozó, keresett számítógépes programozó, tévéműsor-producer, egyetemi oktató, filozófus. (Néhány családanya, családapa is!) Csak politikus nincs, holott itthon, a kezdetek kezdetén néhányan egy ifjúsági szervezet munkájába aktívan bekapcsolódtak, egy-két választási kampányból is kivették részük. Aztán mindenki abbahagyta.

Valószínűleg a zseniknek nem való a politizálás.

Vagy a politikában nincs helye a zseniknek?