Álszent világ

Nem mondok újat, mert mindnyájan érezzük: álszent, kétszínű világban élünk. Nem csak mi, még a civilizáltabbnak számító Nyugat is.

A legtöbbet emlegetett álszenteskedés: az EU többet foglalkozik az európai állatok jogaival, életkörülményeivel, mint a polgáraiéval. Pontos szabályzat rögzíti, milyen nagyságú területen kapirgáljon a tyúk, mennyi legyen a sertés mozgástere. De hogy legyen hol lehajtania a fejét a hajléktalannak, hogy ne adhassák el a polgár feje felől a házat, azt nem szabályozza vagy tiltja EU-s parlamenti határozat.

Az Egyesült Államok pedig a demokrácia bajnokaként álszenteskedik. A demokrácia zászlaja alatt, hamis szólamokkal és kitalált indokokkal háborúk sorát indítja a kőolaj- és földgázforrások megszerzéséért.

Volt kitől tanuljanak képmutatást a mi politikusaink!

Mert nem telik el olyan hét, hogy a hatalomra került, avagy a hatalomra vágyó, határon inneni és túli politikusok álszenteskedésétől ne lenne tele a nemzeti média. A pálmát mindenképpen Victor Ponta vinné el. Egy ország röhögött rajta: mint kormányfő beterjesztette a parlamentnek a verespataki bányanyitásról szóló törvényjavaslatot, de rögtön kijelentette, hogy azt képviselőként nem szavazza meg.

Idehaza a nagy hirtelen „leleplezett” egykori lágerparancsnokok ügye egy-másfél hétig borzolta a kedélyeket. Aztán a doktori diplomával rendelkező miniszterelnökünk vezette kormány megoldotta a gordiuszi csomót: törvénytervezetet terjesztett be, hogy csökkentsék a munkatáborok parancsnokainak kiemelten magas nyugdíját, s az ebből begyűlő összeget (a per lefolyása és elítélésüket követően!) a túlélők között osszák majd szét. És akadt, aki ennek a képtelenségnek még tapsolt is! Talán elfelejtik: eddig mindössze két felfedett (talán még lesz egy-kettő, de nem biztos, mert a „kampány” leállt!) volt szekustiszttől összegyűjtött néhány tízezer lejt fognak szétosztani a több tízezer egykori fogolynak? Havonta talán egy-két kenyér ára sem jut egy személynek. És ezt jó kezdeményezésként kürtölik szét országnak-világnak.

Az anyaországban néhány éve egy politikus a médiában felröppentette a „megélhetési bűnözés” kifejezést, állítván, hogy egy bizonyos embercsoport csak bűnözéssel tudja biztosítani a túlélést a jelen gazdasági helyzetben. Evvel próbálta igazolni az elkövetett lopások, rablások jogosságát. A vonatközlekedésben százak, ezrek biztonságát veszélyeztető fémtolvajok (például) úgymond bocsánatos bűnt követnek el, mert csak abból élnek, hogy eladják a zsákmányt. Az álszenteskedőben fel sem merül, hogy nagyon sokan e csoportból ugyanúgy meg tudnák művelni a lakóházuk körüli földterületet, mint szomszédjaik, akiket rendszeresen megkárosítanak, terrorizálnak. Erről nem győzködik a bűnözésre hajlamos csoportokat.

Minap hangzott el, hogy a magyar parlament az Alkotmánybíróság korábbi döntése ellenére, ki akarja tiltani a hajléktalanokat a történelmi belvárosokból. Természetesen mindjárt akadtak politikusok, akik emberi jogokra hivatkozva a közterületeket önkényesen „belakó”, azt bepiszkító, elcsúfító, tönkretevő had mellé állt. Őszintén sajnálom azokat, akiket a sors ilyen kétségbeejtő helyzetbe kényszerített, de megkérdezném a kamera előtt ágáló, az emberi jogokra hivatkozó álszent politikus asszonyt: miért nem a hajléktalanokat győzködi, hogy az utca helyett válasszák a tisztálkodási lehetőséget, emberi körülményeket biztosító menhelyet? Mert lenne hely és alkalom ott meghúzódni legalább éjszakára. Csakhogy azt az érintettek egy része kereken visszautasítja. Mert nem akar tisztálkodni! Ezt viszont elhallgatják.

Kétségtelen, hogy a társadalom legalsó rétegeit kivont karddal védő álszent szövegeléssel a választásokon lehet néhány szavazatot nyerni a minden ilyen demagógiát készpénznek vevők között. Egy jól fizetett parlamenti, önkormányzati képviselői hely, netalán kormányzati tisztség megéri a képmutatást, kétszínűsködést!