Ellenőrzés nélkül

Elképesztő mocsárba süllyedt az Európai Unió. A megválasztott uniós képviselők, vagy a fizetett alkalmazottként ott tevékenykedő tisztviselők egy jelentős része (egyelőre 60, de bizonyosan több is lesz) olyan korrupciós botrányba keveredett, amelyre a legpesszimistábbak sem gondoltak soha. Sok-sok politikusi zsebbe vándorolt tíz-, talán százmilliókról van szó. Euróban! Meg márkás ajándékokról, a luxusnyaralásokról ne is beszéljünk. Mert az eddig megnevezett Kataron és Marokkón (már Kuvait is!) kívül csak a Mindenható tudja, hogy még hány állam képviselői „kenték, olajozták meg” a brüsszeli fogaskerekeket és csapágyakat, hogy a parlamentben, a különböző bizottságokban számukra kedvező döntéseket hozzanak. És a biztonsági kockázatról, a titkosnak minősített határozatok kiszivárogtatásáról még szó sem esett a nyomozás során. Pedig egyszer (talán évek múlva?) odáig is eljutnak a nyomozók, lásd a két amerikai színész működtette vállalkozás illegális adatgyűjtését Európa államainak polgárairól.

A becsületes honatyák és -anyák valószínűleg „köpni-nyelni” sem tudnak a meglepetéstől, mégsem oszlatják fel azt a diliházat.

De a közember is felkapja a fejét, sokuknak (bár nem székelyek!) kinyílik a bicska a zsebében, ha az eseményeket végiggondolják. Azt, hogy miként élnek vissza a választottak, a közember számára hihetetlenül kemény pénzzel megfizetett képviselők a beléjük helyezett bizalommal! Hogyan lehetséges, hogy eurómilliárdokról döntő bizottságok, személyek határozatait, azok végrehajtását mindeddig senki sem ellenőrizte? Vagy ha igen, akkor miként? Sokak számára a mostani jelenség annyit jelent, hogy az egész intézményben maffia-szellem uralkodik. Mint kiderült, immár hét-nyolc éve (elismerten) „bűnszövetkezetben” elkövetett köztörvényes bűnözéssel. Az Unióban napfényre került, illetve most még csak hírként kerengő találgatásokat ismerve, a hirtelen felduzzadt óriási bankszámlákról hallva, azt hiszem, nem sokat tévednek!

Hogyan lehetett volna megakadályozni mindezt? A történelemben számos példa akad arra is. Csak egyetlen: a középkori Velence vezetője csak kísérettel hagyhatta el a palotáját, nem lehettek négyszemközti tárgyalásai senkivel. A dózse személyesen nem levelezhetett uralkodókkal, a neki címzett leveleket csak a tanács jelenlétében bonthatta fel. Különben ugyanúgy fizetett adót, mint bármely polgártársa, az évenként megtartott pénzügyi ellenőrzéskor az államkincstárból hiányzó összeget saját vagyonából kellett pótolnia.  Arról nem is szólva, hogy uralkodása alatt egyetlen családtagja sem foglalhatott el állami tisztséget.

Nem úgy, mint manapság, amikor a bizottság elnöke sokmilliárdos üzletben SMS-sen keresztül egyezhetett meg egy olyan céggel, amelyben férje is érintett. (Mellesleg azoknak az üzeneteknek is nyoma veszett!) Vagy a volt parlamenti alelnök, a görög szocialista Eva Kaili hogyan vásárolhatott a hivatalos jövedelméből négy luxusvillát, több telket, s hogyan jelentek meg bankszámláján, illetve fürdőszobájában bőröndbe dugva milliók. Élettársa, az olasz vitorlázómester jól fizetett tanácsadói állást töltött be az Európai Parlamentben. Az európai adófizetőkkel együtt szeretnénk tudni, miről adhatott tanácsokat? A tavaszi-nyári széljárásról, netalán a tengeráramlatokról? Avagy az olasz vagy más vitorlavásznak minőségéről?

De egy régi aradi példát is említhetnénk az ellenőrzés megoldására. 1920-ig a város sorsát irányító Törvényhatósági Bizottságba megválasztott képviselők mellett léteztek ugyanolyan számban virilis tagok. Ők voltak a város legmagasabb adót fizető polgárai. Részt vettek a Bizottság ülésein, de azért semmiféle juttatást nem kaptak. Amennyiben a virilis tagok nem találták megfelelőnek a kidolgozott költségvetést, avagy a város

beruházási terveit, akkor nem szavazták meg a határozatokat, és az nem léphetett életbe. Így az általuk és az adófizetők által befizetett illetékekből, egyetlen korona, sőt fillér sem veszhetett kárba. Nem is voltak korrupciós ügyek a közpénzek elherdálásáról, egyetlen városatya sem keveredett még gyanúba sem.

Kíváncsi vagyok, miként fejeződik be a korrupciós botrány az EU-ban. Félek, hogy szokás szerint, az EU befolyásos vezetőinek közbenjárására évekig elhúzódnak a kivizsgálások, a perek, s aztán, mint elévültet, elfeledkeznek róla.

Különben Eva Kaili egy belga luxusbörtönben, rács nélküli, tévés, rádiós, telefonos, hűtős, fürdőszobás, egyszemélyes napfényes „cellában”, tornatermes kiegészítéssel tölti vizsgálati fogságát. Közben mindenkit bepereléssel fenyeget, s sztárügyvédjeinek panaszkodik a sanyarú börtönsorsról. Javaslom: hozzák el egy hónapra hozzánk, a mi fogdáink egyikébe. Bizonyosan befogná a száját!