Felemás érzések

Írta:
2022. október 17. 17:30 (hétfő) /

Különböző civilszervezetek küldik el rendszeresen felhívásaikat, hogy csatlakozzak ilyen vagy olyan tiltakozó akciójukhoz. A többségét jogosnak tartom, ezért aláírom, még akkor is, ha tudom, hogy bizonyos szervek (a most aktuális „kékszemű” fiúk) egy-egy fekete ponttal jutalmazzák a ténykedésemet. Az ő dolguk, lelkük rajta.

A minap viszont kétszer is kaptam olyan elektronikus levelet, amelyben Afrika lakosságának a megmentésére szólítanak fel. Úgy, hogy írjam alá tiltakozásukat, amelyben az abortusz megtiltásáért szállnak síkra a fekete kontinensen.

Hm… Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk. Amikor vagy hét évtizeddel ezelőtt először tanultunk az afrikai kontinensről, annak lakosságát 300 millióban adták meg. Jó két emberöltő alatt a kontinens országainak a lakossága (a szinte állandóan folyó polgárháborúk, puccsok, fegyveres összecsapások ellenére) megháromszorozódott, de lehetséges, hogy megnégyszereződött. Jóval túlhaladta a milliárdot. Evvel és Ázsia, illetve Latin-Amerika népességrobbanásával nyilvánvaló, hogy a világ túlnépesedett. Az anyagi javak, az élelmiszer- és a vízkészletek rohamosan fogynak, maholnap ezekért háborúk indulnak meg országok és régiók között. Valamilyen módon korlátozni kell a népességszaporulatot is. Lehet mesterségesen kirobbantott háborúk, avagy világjárványok útján is, de a legegyszerűbb, leghumánusabb mód a szaporulat szabályozása. Ha másképpen nem megy, akkor terhesség-megszakítással.

Azt hiszem, a mostani felhívás kezdeményezői nem látták vagy nem értelmezték azt a lélekbemarkolóan fájdalmas felvételt arról a csontsovány, guggoló gyermekről, akinek a halálát tőle néhány méterre várta a dögkeselyű. Nem lett volna jobb neki, ha a világra sem jön? Ugyan miért szüljenek tucatnyi gyermeket azok az afrikai nők, akiknek fogalmuk sincs a fogamzásgátlásról, s akik nem tudják biztosítani a világra hozott gyermekek túlélését?

És valószínűleg nem látták az aláírás indítványozói azokat a tévéfelvételeket sem, amelyeket (példaként) a szomáliai menekülttáborokban a betevőre váró ott lakókról készítettek egy ENSZ-segélyrakomány megérkezésekor.

Hogy a felvilágosult Európában vagy Észak-Amerikában kiállnék az abortusz megtiltásáért, azt kijelentem. De Afrikában, ahol a terméketlen Szahara, a Namíb és a Kalahári sivatag több millió négyzetkilométer nagyságú? A Szahara évente óriási területeket rabol el a délebbi szavannákból egyrészt az ott folyó ésszerűtlen gazdálkodás, másrészt a klímaváltozás miatt, csökkentve a lakosság megélhetési esélyeit.

És még valami. Európa számára jelenleg az egyik legnagyobb kihívás az illegális bevándorlás. Afrika népszaporulata ezt csak tovább fokozná, ha álszenteskedve, nagy hangon tiltakoznánk az afrikai államok egyikében-másikában hozott abortusztörvény ellen.

Ezért nem írtam alá a felhívást!

Hozzászólások