Gazdag világ

Olvasom egy barátom könyvét az anyaországi politikai rendőrségnek a Kádár-rendszerben folytatott „művelődési-elhárító” tevékenységéről. 

Elcsodálkozom, hogy micsoda energiát fordítottak olyan piszlicsári ügyekre, amelyek kézlegyintést sem érdemeltek. Példaként: csupán egyetlen lehallgató készülék beszereléséhez egy ellenzékinek feltételezett író lakásába a feladattal megbízott belügyis tiszteken (százados, őrnagy, alezredes és ezredes) kívül még öt beépített személyt mozgósítottak. Az előkészítés és az „akció” lebonyolítása több napi munkát igényelt.

Igaz, ne feledjük, hogy annak idején Aradon a magyar líceum diákjai által szervezett „Szent Csont Klub” ügyét is úgy felfújták, mint egy lufit. Mintha a táncolni vágyó fiatalok a rendszert akarták volna megbuktatni. Az eset felgöngyölítésébe nemcsak helyi, hanem magas rangú fővárosi belügyis tisztek is bekapcsolódtak. Pedig az egészet még gyermekcsínynek is túlzással lehetett nevezni!

Micsoda pazarlás volt ilyesmire költeni a társadalom szűkös anyagijait! – mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy manapság szinte ugyanez folyik szerte a világban. Ugyanígy figyelnek meg ellenzékieket, terrorista-gyanús egyéneket az akkorinál sokkal modernebb eszközökkel, sokkal jelentősebb anyagi ráfordítással. Arra mindig akad pénz a gazdagnak mondható, de a szegény országokban is.

Lám, milyen gazdag világban élünk!