Jó modor

Orvosi rendelőbe érkező középkorú hölgy benéz az asszisztensnő szobájába, de ott senkit nem talál. Az előtte érkezett, az előszobában türelmesen sorára váró négy-öt pácienstől érdeklődhetne orvosról, asszisztensről, az esetleg benn lévő betegről, de nem teszi. 

Kopogás nélkül nyit be az orvosi vizsgálóba. Az orvos (valószínűleg) elfoglalt, mert a nő becsukja az ajtót. Mikor az asszisztensnő megjelenik, még csak elnézést sem kér a zavarásért. Neki ez a viselkedés a természetes. 

Más. Gépkocsim nem fiatal jármű, nem is lehetne vele gyorsasági versenyre benevezni. (Igaz, még nem hagyott cserben.) Nem dicsekszem, de az országúton igyekszem segíteni az előzni szándékozó nálam gyorsabbakat, mindig bejelzek, lehúzódok jobbra. Külföldön az előzők villogással köszönik meg a segítséget. Mifelénk ez ismeretlen fogalom. Közlekedési kultúránk sem tartozik az európai élvonalba.

Más. Elegánsnak mondható belvárosi üzlet. A vásárló elvárná az udvarias kiszolgálást. A belépőt viszont mellbe vágja az elárusító felszólítása: Mondja! (Ziceţi!) Nem Mit parancsol?, vagy Mivel szolgálhatok? Egyik barátom ilyenkor szokta azt válaszolni, hogy Öntől semmit, s kifordul az üzletből. Meggyőződésem, az elárusító nem is érti, mit kifogásolt a viselkedésében.

Segítene-e valamit, ha a jó modor külön tantárgy lenne az iskolákban? És ki írná meg a hozzá szükséges tankönyvet?