Kik is vagyunk?

Furcsa helyzetben vagyunk immár egy évszázadnál több ideje mi, erdélyi magyarok. Volt időszak az egymást váltó diktatúrákban, amimkor anyanyelvünk használatát tiltották meg, lásd az Antonescu-korszakot, amikor közhelyeken csak a többségiek nyelvét engedélyezték. Aztán voltunk magyarul beszélő románok a félanalfabéta államelnökünk, pártfőtitkárunk alatt. És volt időszak, amikor a nemzetiségünk helyett az állampolgárságunkat írták be a személyazonossági igazolványunkba.

Ezek mellé még most olvastam egy érdekes írást a világhálón. Egy illető néhány éve meghívást kapott egyik egyetem rektori hivatalától, hogy tisztázza nemzetiségét. Mert…

Az illető Erdélyben, Zsibón született, Svájcban, Bázelben végezte el az egyetemet, ott kapta pergamenen latin nyelvű díszes kiállítású oklevelét még 1947-ben. Abban szerepel a nemzetiség rovat. Mivel az egyetem vezetősége számára olyan lehetőség kizárt (!) volt, hogy egy román állampolgár magyar, azaz hungaricus legyen, ezért az egyetem tudós, francia nemzetiségű történelemprofesszorát kérte meg a kérdés eldöntésére. Ő latolgatott, kibogozta, hogy Erdély az ókorban Dácia volt, így kimondta a verdiktumot: aki ott született, onnan jött az „dacus”. Így került a díszes, középkori viaszpecséttel ellátott oklevélre a nemzetiség rovatba ez az elnevezés. Ezt nem értette az egyetem mostani vezetősége. Így lett egy erdélyi magyar az utolsó (még élő!) dák.

Az európai nemzeti kohókat a francia forradalom gyújtotta be a 18. században. A nagy hazafias nekibuzdulás erőszakkal a Párizs környéki franciába olvasztotta az ott élő kisebbségeket. A burgundokat, normannokat, okszitánokat, baszkokat, elzásziakat és lotharingiaiakat. Aki a jakobinusok véres diktatúrája alatt nem hódolt be a hatalomnak, nem fogadta el a trikolórt, nem énekelte a Marseillest, az ellenforradalmárnak számított. Svájcban is csak egyetlen nemzetiségként szerepel mindenki. Ez a svájci. Beszélheti ő a németet, franciát, olaszt vagy a rétorománt, de azt nem tüntetik fel az okmányokban.

Nyugat Európa most sem ismeri el (vagy nem akarja?) az őshonos nemzetiségek létezését. Az Európa Unió ezért nem hajlandó semmiféle javaslatot elfogadni a nemzeti kisebbségek védelmére. Minden kezdeményezést visszautasít, miközben a migránsok védelmére egyre másra születnek a különböző intézkedések.

Érthetetlen ez a struccpolitika az Európai Unió többsége részéről.

Vajon várhatunk-e valami változást e téren mi, erdélyi magyarul beszélő románok, és velünk egyetlen „dák” testvérünk?