Megmoshatná

Ül a padon a Szabadság téren a déli verőfényben. Kenyeret eszik, olykor a galamboknak is dob egy darabot. A kosztól barna kezének színe elüt a kenyér fehérségétől. Sejteni, napok óta nem mosta meg.

Nagyanyám jut eszembe. Az ötvenes évek elején zsírral, talán lekvárral („marmeládéval”) megkent feketekenyér-uzsonnára hívta unokáit, meg az udvaron játszó vendéggyerekeket. Addig egyikünk sem vehette el a tányérról a szelet kenyerét, amíg szappannal meg nem mosta a kezét. – Kenyeret kereszt nélkül megszelni, és koszosan kézbe venni, szentségtelenség – oktatott bennünket református létére. 

Az emberünk komótosan eszi a kenyeret. Talán tíz méterre sincs az ivókút, ahol megmoshatná a kezét. Megmoshatná, de nincs rá igénye.

Őt nem tanítgatta a nagyanyja.