Pincér

Családi ünnepet ülünk egy jó nevű aradi vendéglőben. Nincs sok vendég, a helyek negyede sem foglalt. A pincérnek nem kell rohannia asztaltól asztalig, van ideje mindenkivel foglalkozni, minden vendéget becsülettel kiszolgálni. Ha alaposan kitanították volna neki a szakmáját.

A röpke két óra alatt ugyanis hibát hibára halmozott. Csak néhány, a legkirívóbbak közül. A rendelést nem írta fel, kétszer is visszajött érdeklődni az iránt, hogy ki mit rendelt. A vendégnek kellett figyelmeztetnie, hogy hiányos az evőkészlete. A levesbe való nyers tojást a vendéggel kevertette el, pedig ez az ő feladata lett volna. Felszolgálás közben következetesen átnyúlt a vendég előtt, holott ennek tilalma alapszabály a pincéreknél. Az asztalra kitett csípős paprikát nem tudtuk felvágni, mert elfelejtett éles kést tenni az asztalra. A kihozott fogásokat a vendég vette ki a kezéből, nem ő szolgálta fel azokat. Nem folytatom!

Sógorom megjegyezte: fél évszázaddal ezelőtt, iksz, ipszilon korában (itt elhangzott két-három legendás aradi pincér neve) ennek a srácnak ez lett volna az utolsó munkanapja az étteremben. Mehetett volna új munkahelyet keresni magának. Én egy időben közelebbi, sokak által ismert nevet említenék: Gergely Laci eleganciáját, hozzáértését. Szegény forog a sírjában, ha ilyen utódai vannak.