Politikuséknál a bátorság hiánycikk

Ebben az országban minden lecseng egyszer. Elfelejtődnek a korrupciós botrányok, az elfecsérelt uniós pénzek, a cigaretta-ügy, a kiárusított flotta. Az amerikai Bechtel céggel kötött állami szerződéseket még keresik ugyan, de nem biztos, hogy megtalálják. És pont kerül a kóbor kutyák ügyére is. Még a verespataki beruházás jóváhagyását is elódázzák valahogy, mert a hatalom kénytelen lesz engedni a tömegek nyomásának, így kozmetikázva alaposan megcsappant népszerűségét.

Viszont következetes a hazai többségi politikusok állásfoglalása, beleértve az államfőt is, a magyar kisebbséggel szemben. Egyszóval: elutasító. Zászlóügyben, nyelvhasználat ügyében, a regionalizálás kérdésében. A magyarokkal kapcsolatos minden hírt megkülönböztetett figyelemmel kísér a hazai média is. (Hetek óta Tőkés László kitüntetésének visszavonása az egyik visszatérő téma.) Nem szeretnék visszatérni az ügyekre, azok számunkra lerágott csont, csak néhány példával felemlíteném, milyen más mércével mérnek ebben az országban, ha nemzetiségünkről van szó.

A hosszú időn keresztül tárgyalt zászlóügyben induljunk el a kályhától. Az 1990-es években Arad megye egyik községe zászlót készíttetett magának. Sokan emlékezünk: a településre, természetesen az akkori politikai hatalom megbízásából, kiszállt a rendőrség, titkosrendőrség, kihallgatta a polgármestert, a kezdeményezőket, lefoglalta a „bűnjelet”. Az egészből olyan kázust kreáltak, mintha államellenes összeesküvést lepleztek volna le, a médiában szellőztették a részleteket.

Az azóta eltel időszakban a legapróbb óromániai falu, a legkisebb civil szervezet is következmények nélkül készíthet magának zászlót, pecsétet. De kérdezhetnénk: valaki elnézést kért az Arad megyei település két évtizede kipellengérezett polgáraitól, vezetőitől? És visszaszolgáltatták-e az elkobozott zászlót? Avagy továbbra is megmaradt bűnjelnek?

A székely zászló ügyére sem térnék ki, volt idő, amikor a román (média)csapból is az folyt. Kormányfőnk, szenátus-elnökünk is kifejezte rosszallását. Csak az ügy általuk használt minősítésének egyetlen szavát emelném ki: alkotmányellenes. Ha az, akkor…  

Időközben elhunyt a román roma király. Óriási temetési szertartás, a koporsójánál még a román államelnök is lerótta kegyeletét. Minden románok elnöke a kisebbségi király előtt! Aztán megválasztották az új királyt. Illetve mindjárt kettőt is: egyet belföldi használatra, egyet pedig nemzetközinek. S ne feledjük: a két király mellett létezik egy önjelölt császár is. Ország-világ tudtával. Az egész temetési, majd koronázási ceremónia alatt, után viszont egyetlen egyszer sem hangzott el román hivatalos körökből, hogy mindez alkotmányellenes. Pedig nyilvánvalóan az, mert egy államnak csak egy államformája lehet: vagy respublika, vagy monarchia.

Egy zászló alkotmányellenes, az államforma kérdése nem az! Furcsa. A helyzet valós minősítésére viszont bátorságra lenne szükség. Az pedig mifelénk, politikusi körökben hiánycikk.