Rekviem egy magasságjegyért

Román anyanyelvű városvédő barátom majdnem éjfélkor hívott telefonon (vagyunk olyan viszonyban, hogy megengedhetjük a kései időpontot), s felháborodva közölte, hogy eltűnt egy magasságjegy a városközpont egyik épületéről. 

Arról az öntöttvasból készült kerek jegyről van szó, amelyen Arad szabad királyi város neve szerepel, valamint az Adria tengerszintje feletti magasság.

Ezeket a magasságjegyeket több mint száz esztendeje az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének a topográfusai helyezték el, utána nélkülözhetetlen kellékei voltak mindenfajta nagyobb építkezésnek.

Barátom felháborodása annak szólt, hogy valaki mérnöki engedélyt adott ki a város tulajdonát képező tárgy eltávolításához a falról. Amint fogalmazott: egy olyan tárgyról van szó, amely igazolja, hogy mi már akkor Európához tartoztunk, amikor az ország másik felén azt sem tudták, mi az a telekkönyv.

Bevallom: nagyon örültem a kései telefonhívásnak. Örültem, hogy immár mások is észreveszik az egyre szaporodó veszteségeinket. A valamennyiünk tulajdonát képező, múltunkhoz kapcsolódó értékek módszeres pusztítását. Mert az utóbbi évtizedekben senkin sem kérték számon a Lia pékség műtárgynak számító kovácsoltvas erkélyét, a Neuman szesz- és élesztőgyár ipari műemlék gépeit, a száz évnél idősebb villanypóznákat, avagy a Török-ház lebontását. Egy 15 cm átmérőjű öntöttvas darab eltűnése most felháborított egy városvédőt, rekviemet írt érte egy helyi lapba.  

Ezek után remélem, hogy sikerült megmenteni az aradi köztéren még álló utolsó hirdetőoszlopot.