Szabadságlevél és Arad Napja

Közeledik augusztus 21., Arad napja. Köztudott: a városi tanács azt választotta a település napjának, amikor 1834-ben báró Orczy Lőrinc meghozta Bécsből a szabad királyi város rangot odaítélő szabadalomlevelet. Akkor a városban egy hétig tartó ünnepséggel köszöntötték az eseményt. Az akkoriak tudták, miért.

Az esemény közeledtekor néhány aradi többségi sajtótermékben évek óta menetrendszerűen kezdődik a nyomás a városvezetésre, hogy változtassák meg a napot, mert az csak az aradi magyarság számára (?) ünnep. Az írások szerzői szándékosan elfelejtik, hogy annak idején, a határozat előkészítésekor fajsúlyos történészek mondtak pozitív szakvéleményt a kérdésben, akik számára világos volt, milyen előnyökkel járt a város fejlődésére a kiváltságcím elnyerése. A város történetében akkor indult meg az a fellendülés, amely nyolc évtized alatt, az első világháború kitöréséig a Monarchia egyik virágzó nagyvárosává tette a 15 000 lakost alig meghaladó, az urbanizáció legalsó fokát is alig elérő kamarai mezővárost.

A kérdésben immár többször megszólaló egyik nacionalista történész számára viszont avval a nappal kezdődött el a város erőszakos magyarosítása. És annak eredményeként az 1910-es népszámláláskor a 63 ezer lakosból 46 ezer vallja magát magyar nemzetiségűnek. Mert, mint nagybetűvel kiemeli: ez a város korábban sohasem volt magyar!

Fanatikussal nem érdemes vitatkozni, különben is közismert szóbősége minden ellenérvet lesöpör az asztalról.

Csak halkan jegyzem meg: a törökkor előtti időkből egyetlen latin dokumentum sem utal az itt lakók nemzetiségére, az egyetemjáró fiataloknál is a keresztnév mellett csupán a származási helyüket tünteti fel az anyakönyv. De ha netalán a szentenciát kimondó illető venné a fáradságot és felütné a gyulai szandzsák 1567. évi összeírását (törökül: defter), akkor a város mindössze 18 családfője között többségben mai napig fennmaradt szép magyar neveket fedezne fel. Köztük van Boros Lukács és fia, Balázs, Seres János és fia, István, Balog István, Tarrós Imre és fia, János, Borbás Berta, Alka Balázs és fia, Jakab, Nagy Matiás és fia, Máté, Fazekas Tamás és fia, Pál, Mészáros Sebestyén és testvére, Simon, Kalmár Bertalan, Mészáros Miklós és fia, István, Gergel mészáros, Kakuk Fábián. Mellettük három szerb és egy román családfő neve! Ez egyetlen összefoglaló dolgozatban nem jelenik meg!

A tavalyi sajtótámadások indulásakor városvezetői tisztséget betöltő magyar politikusunk javasolta, hogy le kellene fordítani a latin nyelvű szabadalomlevelet, s azt át kellene adni a tanácsosoknak, történészeknek. Ugyanis a túlnyomó többségnek fogalma sincs arról, mit is tartalmaz az, melyek voltak az avval megszerzett kiváltságok.

Igaza van, talán nem is lenne oly nagy fáradság a Lakatos Ottó monográfiájában 12 oldalt kitevő szöveg átültetése. Viszont tartok attól, hogy teljesen felesleges. Ha érdekelte volna a történészeket, már réges-rég lefordíttatták volna egy latin szakos kollégával a dokumentumot.

Lefordítva vagy fordítás nélkül, a támadások évente ismétlődnek majd. Mindaddig, amíg kihal az ebben a szellemben nevelt történésznemzedék. Vagy talán akkor sem!

A politikusok meg úgyis azt szajkózzák, amire a központból leküldött pártutasítás kötelezi őket.