„Szükségletek”

Azt hiszem, nem tévedek, amikor feltételezem, hogy még akadnak néhányan, akik emlékeznek az ’50-es években Kovács XIII. János őrmester jelentésének gépírásos sokszorosításban terjesztett változatára. Arról szólt, hogy egy illetőt a szolgálatot teljesítő rendőr egy este természetes szükségletei elvégzése közben a parkban rajtakapott. A magyar főváros kapitányához címzett jelentés humoros formában adta elő a tényállást, s a delikvens frappáns válaszait, amiért végül is előállították. Mert akkoriban, a két világháború között még bekísértek a szükségletek köztéren végzéséért. Manapság? A közvécék helyzetéről a Nyugati Jelen egyik munkatársa nem is olyan rég egy igen találó helyzetfelmérést készített. Tény az, hogy ha netalán a szülővárosomban a belvárostól alig néhány tíz méterre levő utcában esténként összeszámolnám a falakon éktelenkedő vízfoltokat, akkor óriási számot kapnék eredményként. Mert a közelben működő lokálokból kitántorgó fogyasztó az első kapualjban végzi el szükségletét. (A külvárosi csehók melletti helyzetről jobb nem beszélni!) Ezen manapság már senki sem botránkozik meg. Legfeljebb az “érintett” házak lakói, akiknek (házmester híján) maguknak kell(ene) eltakarítaniuk a cseppfolyós vagy szilárd maradványokat. Az uralkodó mentalitásra jellemző, hogy amikor az engem néhány évvel ezelőtt késő este igazoltató rendőrök figyelmét felhívtam a sarkon éppen vizelő kótyagos polgárra, csak legyintettek, mondván, hogy ilyen banális dolgokkal nem lehet a rendőrséget terhelni, abból csak egy újabb megoldatlan ügyük származik, amiért a főnökök majd letolják őket. Meg különben is, valahol meg kell szabadulni a sok elfogyasztott folyadéktól – tették hozzá viccesen. Akkor nem akartam mondani, hogy mentalitás meg nevelés kérdése, mert a világ civilizáltabb felén az ilyesmi mindenütt büntetendő cselekménynek számít. Apropó, mentalitás. Annak idején egyetemünk egyik professzora elárulta: őt nem azért zárták be a negyvenes évek elején, mert rendszerellenes jelszavakat kiabált az utcán (mondta, nehogy összetévesszük a kommunista illegalistákkal), hanem mert egy szaklapban közzétette egy, a Vrancea-kanyar falvaiban végzett szociológiai felmérés eredményét. Abban az ottani falvakon rendszeres fertőző betegségek, köztük a vérhas terjedése egyik okának azt nevezte meg, hogy nincsenek ásott latrinák, mindenki a házak mellett ott végzi szükségleteit, ahol éppen rájön. A falusi kocsmák kukoricaszárból készült árnyékszékei pedig a vérbaj első számú terjesztői voltak. (A felmérés eredményéről részleteket is mesélt, de ettől megkímélném az olvasókat!) Egy évet sóztak rá a román állam nemzetközi tekintélyének lejáratásáért. (Talán az ilyen sorok írójára is hasonló ítélet vár?) Mifelénk, Erdélyben, Bánságban, Partiumban akkoriban ilyesmit még a legeldugottabb falvakon is már emlékből sem ismertek!Minap olvastam egy felháborodott olvasó hozzászólását a kutyák okozta szennyezésért és kényelmetlenségekért. Bár magam kutyatulajdonos és kutyabarát vagyok, osztozom az illető felháborodásában. Mert ne másként gondolkodó polgártársaink szenvedjenek mások hobbijáért, ne az állatokat nem szívlelők kerülgessék a kutyaürüléket. Rendezni kell(ene) az ügyet! Csakhogy előbb embertársainkat illene rendre szoktatnunk. Ha a kapualjakból nem folyna ki emberi vizelet, ha sötétebb helyeken nem taposnánk bele emberi ürülékbe, talán könnyebben menne a rendcsinálás a kutyatársadalom körében is.