Terror

Azt hiszem, sokan vagyunk, akik valljuk: minden népnek joga van sorsának alakításához. Az autonómiához, avagy az önálló államhoz, akár a csatlakozáshoz az anyaországhoz. 

A gagauzoknak is, a csecseneknek is, a kurdoknak, a baszkoknak vagy katalánoknak, de a székelyeknek is. Úgy, mint korábban a koszovóiaknak. Ők nem süvegüket kezükben tartva kérték a világ hatalmasságaitól jogaikat, ők fegyverrel vívták ki azokat. Még szimpatikussá is tudták tenni magukat a világ előtt.

De nem tudom, tudjuk elfogadni a terrort semmilyen cél eléréséért. Az én korosztályom nem tud fátylat borítani az 1972-es olimpián a palesztin, majd a Skócia fölött repülőgépet robbantó líbiai, sem a moszkvai színházfoglaló muzulmán, sem a törökországi üdülőhelyek nyugalmát feldúló kurd robbantásokra. Most a szocsi olimpiai játékok lebonyolítását veszélyeztető csecsen terrorra csóválja a fejét.

Egyetlen ártatlan gyermek, nő, civil halálát sem lehet politikai követelések jogosságával motiválni. Hát még 34-ét. Eddig.

Meggyőződésem: ilyen módszerekkel lehetetlen elnyerni a civilizált világ jóindulatát. Legfeljebb néhány diktátorét. Valószínűleg ez nem jut el a gyilkosságokat megrendelő hadurak tudatáig. Az első világháború kitörésének 100. esztendejében sem.