Testmozgás

2020. február 21. 12:15 (péntek) /

Barátommal hetente több alkalommal is tanúi vagyunk a reggeli, iskolakezdés előtti csúcsforgalomnak. A tanintézetek bejáratánál ilyenkor feltorlódnak a személygépkocsik. Nem csak a gyalogátkelőhelyek miatt! A „gondos” szülők csak a tanintézet bejárata előtt állnak meg, s engedik kiszállni utódjaikat. (Nehogy néhány esőcsepp eláztassa őket, néhány métert gyalog tegyenek meg!) A gépkocsik úgy sorakoznak a bejáratnál, vagy attól néhány méterre, mint az államfők hivatalos fekete limuzinjai egy csúcstalálkozó előtt. Nálunk csak a vörös szőnyeg hiányzik a kiszálló iskolások lába alól, valamint a kocsiajtót kinyitó testőr az anyósülésről! Nem ismétlem a sokszor megfogalmazott, a szakemberek, orvosok által annyiszor említett véleményt, a kevés testmozgás miatt túlsúlyos gyermekekről. Csak egy másik, a testmozgással kapcsolatos észrevételemet szeretném megosztani az olvasóval. Három tanintézet közelében lakom. Sokszor vagyok tanúja egy-egy, az iskolaudvaron, olykor a Gloria Stadion futópályáján megtartott testnevelési (korábban torna-) órának. Nem vagyok szaktanár, nem is mondhatok véleményt az óra tartalmáról. Csak megdöbbentett az, hogy szinte minden említett iskolában a tanulók fele-harmada utcai ruhában végzi a gyakorlatokat. Többségében azt is csak a fiúk! A leányok közül jó néhányan oldalt ülnek, állnak, trécselnek, jobbik esetben biztatják a sportoló társaikat a sprintszámokban, vagy középtávfutásban, netalán egy labdajátékban. Nosztalgia! Jó hatvan évvel ezelőtt iskolánkban Vadász Ernő tanár úrnál kötelező volt a fehér trikó és sportnadrág, meg a tornacipő. Ez utóbbi az arról az óráról egészségügyileg felmentetteknek is, akik a tornapadról nézték végig azt. Különben könyörtelenül beírták a hiányzást! Hasonló volt a helyzet a 4-es számú (Zárda), a Slavici (Moise Nicoară), vagy a német középiskolában, de bizonyosan másutt is. Az egykori kommunista NDK-ban túlzásba vitték a testnevelést. (Igaz, meg is voltak a sporteredményeik!) Az ő rendszerüket nem ajánlatos bevezetni. De azért jó lenne kimozdítani a fiataljainkat ebből a világméretűvé vált mozdulatlanságból, az aktív testmozgást elutasító magatartásból. Még akkor is, ha a néhai angol miniszterelnök, W. Churchill (komolyan vagy tréfából) az ellenkezőjét hangoztatta...

Hozzászólások