Választási lehetőség

Egy országos hetilapban a szerkesztő igyekszik magyarázni éppen nagykorúvá vált fia bizonyítványát, hogy miért nem akar élni az egyszerűsített honosítás nyújtotta választási lehetőséggel. Vagyis miért bojkottálja a választást. 

Bevallom: már a koromnál fogva is a fiú (az írásban megemlített) nagyapjának érzéseit élem át. Az utódainkba vetett bizalom megrendülését, a kiábrándultságot.

Nem akarok felelőst keresni a jelenségre, de az a véleményem, hogy annak a fiatalnak (és sok hozzá hasonlónak) fogalma sincs a realitásokról. Hogy mit jelent egy ország, nép, nemzet számára már az a lehetőség, hogy egy fél évszázad kényszerű hallgatását követően véleményt mondhat valamiről, valakiről, hogy netán a nemzetisége számára a kisebb rosszat választhatja. Ez utóbbira példaként: ebben az országban néhány évvel ezelőtt több százezer magyar ment el a második fordulóban megszavazni államelnöknek egy közutálatnak örvendő, megrögzött bolsevikot. Lenyeltük a békát, nehogy egy szélsőnacionalista diktátor kerüljön az ország élére!

Nem vitatkozom arról, hogy az anyaországi pártok közül melyik a jobb vagy a rosszabb. Valószínűleg mindegyiknek vannak erényei és hibái. Ezt ezért, mást másért lehet elutasítani. De amikor akad közülük olyan, amely kiáll nemzetünk érdekeiért, a mi jogainkért is, akkor kötelességünk elmenni, s reá adni voksunkat. Még akkor is, ha nem tetszik a párt vezére, zászlajának színe, indulója, politikusgárdája.

Ha nem tesszük meg, akkor ne várjuk el, hogy odaátról anyagilag és erkölcsileg támogassák anyanyelvű iskoláink, egyetemünk, kulturális intézményeink működését. S ne csodálkozzunk, ha az anyaországban idegenként fogadnak bennünket.

Ezt kellett volna megmagyaráznia valakinek a választási lehetőségre csak rálegyintő, főleg fiatalabb polgártársainknak.