Vasút

Régen nem utaztam vasúton, elszoktam tőle. A szükség kényszerített rá, hogy minap igénybe vegyem szolgáltatásait. Aradtól Kisjenőig. 

A kellemes meglepetést az aradi állomásra beguruló szerelvény kinézete, az azon tapasztalt kényelem, tisztaság, civilizált viselkedés okozta. A hajnali derengésben a kocsiban még a világítás is megfelelő volt a napi sajtó kiolvasásához.

A kellemetlen meglepetés az utazás időtartama. Az ötven kilométer körüli táv megtételére a legmodernebbnek számító hazai szerelvénynek egy óra és öt percre volt szüksége. Nem egyetlen alkalommal, véletlenszerűen, így szerepel a menetrendben. Majdnem azt írtam, hogy akár egy évszázada, a gőzmozdonyok idejében! (Írás közben jutott eszembe: egy évszázaddal ezelőtt a vasút még Erdőhegynél lekanyarodott Elek, s onnan pedig Kétegyháza irányába.) De Nadabig mindenképpen érvényes az összehasonlítás a százéves menetrenddel.

Egy évszázad alatt viszont minden korszerűsödött. Mindenek előtt a vasúti járműpark. Összehasonlíthatatlan az akkorival a mostani vonatok sebessége, gyorsulása, féktávolsága. De a pálya, a biztonsági berendezések színvonala, az állomások közötti kommunikáció is.

Lehetséges, hogy ezek a megállapítások csak Európa nyugati felére, netalán Japánra, Kínára vonatkoznának? Mi pedig megrekedtünk a harmadik világ szintjén?