Az idei első öt hónapban 13,4 százalékkal 11,06 milliárd euróra csökkent a külkereskedelmi hiány a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
A Bukaresti Törvényszék pénteken elrendelte a csődeljárás megindítását az Euroins Románia biztosítótársaság ellen, megállapítva, hogy megalapozott volt a Pénzügyi Felügyelet (ASF) erre irányuló kérelme.
Naponta észlelhetjük, tapasztalhatjuk az anyaországi ellenzék pártjainak ismételt próbálkozását a regnáló rendszer aláásására, a hatalom megszerzésére.
Az ókori klasszikus kultúrában kevésbé járatosak számára pontosítok: a fenti szólást akkor használjuk, amikor valaki olyasmiért, amit nem érhet el, nem valósíthat vagy nem kaphat meg, becsmérlően nyilatkozik.
Már egyszer megfogalmaztam, most ismétlem: nem tudom, melyik hírnek higgyek, amikor (többek között, de elsősorban) az orosz–ukrán háború eseményeiről hallok, látok, olvasok.
Jó két évtizeddel ezelőtt a szélsőségesen durva nacionalizmusáról közismert hazai pártvezér avval híresült el, hogy egyik pillanatról a másikra levetkőzte antiszemitizmusát, s a zsidó nép nagy barátjának kezdte népszerűsíteni önmagát.
Olvasom az Irodalmi Jelenben Brauch Magda Boldogság? című, figyelemre méltó, alaposan dokumentált eszmefutatását. Írásában visszautal Jámbor Gyula barátomnak két korábbi, a Nyugati Jelenben közölt hasonló témájú jegyzetére.
Olvasom a médiában, hogy Franciaországban a fellebbviteli bíróság elrendelte Szent Mihály szobrának eltávolítását a Vendée megyei Sables d’Olonne településen.
Elképesztő mocsárba süllyedt az Európai Unió. A megválasztott uniós képviselők, vagy a fizetett alkalmazottként ott tevékenykedő tisztviselők egy jelentős része (egyelőre 60, de bizonyosan több is lesz) olyan korrupciós botrányba keveredett, amelyre a legpesszimistábbak sem gondoltak soha.