A reformáció öröksége

„Mert az Istennek igazsága jelentetik ki

abban hitből hitbe, miképpen meg van írva:

Az igaz ember pedig hitből él.”

Római levél: 1, 17.

1517. október 31-én dr. Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi tanár és a wittembergi városi templom parókus lelkésze 95 vitatételt szegezett ki az ottani vártemplom kapujára. Ezen a napon, vagy a hozzá legközelebb eső vasárnapon emlékezünk meg arról a történelmi eseményről, ami reformáció néven él a köztudatban.

A tételekben Luther, Tetzel János dominikánus szerzetes bűnbocsájtó cédula árusítási módszere, valamint maguknak a bűnbocsájtó céduláknak a léte ellen lépett fel. A Pápa iránt a legnagyobb bizalommal nyilatkozott. Ő nem akart egyházszakadást, hanem az egyház belső reformját, mely nagyon is időszerű volt. Nem rajta múlt, hogy másként történt. Az egyház megújítása a Biblia alapjára való visszaállítása volt.

A Reformáció alapelvei:

1. SOLA GRATIA – Egyedül kegyelemből

2. SOLA FIDE – Egyedül hit által

3. SOLA SCRIPTURA – Egyedül a Szentírás – “Scriptura sui ipsius interpres” – a Szentírás önmagát magyarázza.

4. SOLUS CHRISTUS – Egyedül Krisztus

5. SOLI DEO GLORIA – Egyedül Istené a dicsőség

A reformáció gazdag kincstárából most csupán három alapelvet emeljünk ki: „Sola Sriptura”, „Sola Fide” és “ Sola gratia” princípiumát.

Az első – „Sola Scriptura”/ Egyedül a Szentírás/ – azt jelenti, hogy a reformáció egyházai és tagjai a Szentírást – Isten kijelentését – fogadták el életük és hitük egyetlen “zsinórmértékének”, azaz ehhez szabják életüket. Ez azt jelenti, hogy a Szentírás az egyetlen mindent meghatározó tekintély az egyházban. Azért a Szentírás a legfőbb tekintély, mert ez az Isten kijelentése Önmagáról, rólunk, Ő és az ember kapcsolatáról. A Szentlélek munkája teszi lehetővé, hogy az írásokat helyesen értsük és kövessük. Azt pedig leginkább a prédikációban /igehirdetésben/ értjük meg.

„Predicatio verbi Dei est verbum Dei” – azaz „Isten Igéjének hirdetése az Isten Igéje”. Ezért áll istentiszteletünk középpontjában ma is az igehirdetés. A Reformáció általános vonulatába tartozott a Biblia nemzeti nyelvre fordítása. Nem volt ez másként a magyar nemzet körében sem. A Reformáció századában számos magyar nyelvű bibliafordítás készült, de egyik kísérlet sem tudta a teljes Bibliát kinyomtatni, mígnem 1590. július 20-án el nem hagyta a nyomdát Vizsolyban az első teljes Biblia. Az itt megjelent teljes Biblia háttérmunkájában benne volt az előző hat évtized bibliafordítási tapasztalata, eredménye. Károli Gáspár gönci református esperes és névtelen munkatársai ezért a magyar nemzetnek fordították és adták kezébe a teljes Szentírást. 

Az olvasni tudó laikusok – nem papi jellegű egyháztagok – így maguk is megismerhették az evangéliumot. Az olvasás megtanítása ezért volt alapvető mozgató rugója a protestánsok iskolaalapítási, népoktatási buzgalmának. Mindehhez járult a könyvnyomtatás zseniális találmánya, ami nélkül a Reformáció nem indulhatott volna el.

A másik elv: „Sola Fide” – azt jelenti, egyedül hit által van az üdvösség. Ehhez nem kell semmiféle emberi hozzájárulás, mert az üdvösséget Jézus Krisztus, az Isten Fia megszerezte mindenkinek, szenvedése és halála által.

Luther hosszú vívódás és a Szentírásban való elmélyülés után találta meg Pál apostol Római levelében /1, 16–17/ a választ, miszerint Isten ingyen kegyelméből nyerünk feloldozást és ezt az Efézus 2, 8 is alátámasztja: “ Kegyelemből tartattatok meg, hit által, s ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez”.

Az üdvösségünknek éppen olyan ajándék jellege van, mint a mostani életünknek. Semmit sem tettünk érte, csak elfogadjuk Isten atyai kezéből, és ragaszkodunk hozzá. A hit ebben az elfogadás eszköze. A hit lényege ez: elfogadom, hogy Isten elfogadott engem a Krisztusért, s erre ráteszem az életemet, úgy igyekszem élni, hogy Istem akaratát teljesítsem.

A harmadik elv: a „Sola gratia” elve. Ez azt jelenti, hogy az örök élet Isten kegyelméből van. Azt mi ki nem érdemelhetjük, azért semmit sem tehetünk, az az Ő szuverén döntése, hogy a megtérőnek kegyelmet ad, hogy a hazatérő tékozló fiakat befogadja, átöleli és visszahelyezi eredeti méltóságukba és jogaikba:” Jertek Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, amely a ti számotokra készíttetett.” /Máté 25, 34/

Luther a római egyházat akarta megreformálni, megjobbítani, egyszóval visszatéríteni az evangéliumi magatartásra. Külsőségekben nem is tudott soha elszakadni attól. Mikor írásai elterjedtek, Kálvin 10-12 éves lehetett. Egyetemi tanulmányai során szívesen forgatta Luther munkáit. Később egyéniségének megfelelően, éles logikával rendszerbe foglalta a reformátori tanokat és radikálisabb útra lépett, mint Luther.

Hogy a századok során a Reformáció követői ennek megfelelően különféle hagyományok szerint szervezkedtek, az mit sem változtat a közös evangéliumból fakadó örökségen.

Tiszteljük egymás különbözőségét, s a szó nemes értelmében mégiscsak testvérek vagyunk, mi reformátusok, evangélikusok, baptisták, sőt katolikusok is, hiszen egy Atyánk van, és az utóbbiak részéről az a gondolat is felmerült, hogy a Vatikánnak nemcsak a Galileire kimondott egyházi átkot kell feloldani, de a Reformáció követőiről is.

Komádi Sándor