Boldog, amiért az Urat, a népet szolgálhatja

Nt. Józsa Ferencz 1950. június 18-án született Szilágyperecsenben, hitben élő, jómódú földműves családban. 

Az elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Szilágysomlyón, illetve a Kolozsvári Református Teológián folytatta. Segédlelkészként Nagyszalontán, lelkészként Szilágyszegen szolgált. Később „fegyelmi okok” miatt a nagylaki szórványgyülekezetbe helyezték, de Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezet lelkipásztoraként is megtalálta a boldogságot.

– Milyen volt a gyermekkora?

– Mindig tudtam, éreztem, vallottam, hogy magyar vagyok. Szülőfalumban együtt éltünk, egy iskolába jártunk, együtt játszottunk és tanultuk egymás nyelvét a román gyermekekkel. Magyarságunkat Isten ajándékának tartottuk, akárcsak vallásunkat, melyeket meg kell becsülni és őrizni.

– Miért lett lelkész?

– Mert Isten akarta. Mert megszólított, elhívott és felhatalmazott a lelkipásztori szolgálatra, melynek során sok próbában és zaklatásban volt részem. Döntésemet soha nem bántam meg, sőt ma is áldom érte az Urat. Amikor elfogadtuk a Mosóczi-telepi gyülekezet meghívását, az istentiszteleten alig vettek részt 15-20-an, az akkor nyilvántartott 800 lélekből. Egy 100-110 férőhelyes kis imaháza volt a gyülekezetnek és egy egyszobás lelkészi lakás, fürdővel, konyhával szinte használhatatlan állapotban. Az udvaron bozót, szemét és szegénység. Jézus szavaival biztattam híveinket, hogy ami embereknél lehetetlen, Istennél lehetséges. Az emberek kezdtek reménykedni és dolgozni. Az ismert külső építkezések mögött a gyülekezet lelki megújulása, hitbéli és számbeli gyarapodása áll. Évente két alkalommal iszákos-mentő gyógyító hetet tartunk, Kladován gyermek- és ifjúsági tábor működik, támogatjuk a szegényeket, hajléktalanokat, elesetteket. Testvérgyülekezeteink vannak, Hollandiában a goudai gyülekezet, Magyarországon a körmendi gyülekezet. Aktívan részt veszünk az egyházmegye és az egyházkerület életében.

– Hogyan dolgozhattak a kommunizmusban?

– Hálás vagyok, amiért a nehéz időkben, amikor erőszakkal egyik gyülekezetből a másikba helyeztek, a securitate, de az egyházi vezetőim is, mindig a nyakunkon ültek, zaklattak, éreztük, hogy az Úr velünk van, erőt ad, biztat, bátorít, és oltalmazó szeretetében hordoz. Sok erőt és bátorítást kaptunk az Úr melletti megmaradásra a lelkipásztor testvérektől és a családjaiktól, valamint a perecsenyi, a krasznai, a szilágyszegi és zilahi testvérektől. Az igazi Mesterem azonban mindig Jézus Krisztus, maga az Isten, akié a dicsőség örökkön-örökké.

– Hogyan élte meg az 1989. decemberi fordulatot?

– Nagylakon és szórványgyülekezeteiben szolgáltam, az akkori temesvári egyházmegye lelkészeivel együtt én is tiltakoztam Ceauşescu politikája, de Papp László egyházromboló praktikái ellen is. December 22-én este a város lakói összegyűltünk a központban. Az iskola erkélyéről az Ézsaiás 9, 1–7 alapján szóltam az egybegyűltekhez. Örültünk és reménykedtünk egy szebb jövőben, az országban és az egyházban egyaránt. Sajnos, nem minden a reményeink szerint alakult. Sem az országban, sem az egyházban. Továbbra is Nagylakon és szórványaiban maradtam és jártam a 400 km-es körzetet Arad és Temes megyékben. 1991-ben hívtak meg az Arad-Mosóczi-telepi gyülekezetbe, de lelkészhiány miatt továbbra is én láttam el a nagylaki gyülekezetet és a hozzá tartozó szórványokat is, ekkor már autóval. Addig vonattal, biciklivel és gyalog jártam.

– A családja?

– Bár nem ismertem, fiatalkorom óta, imádkoztam leendő feleségemért, és kértem Istent, hogy vezesse elém. Ő meghallgatta imádságaimat, Szilágykrasznán elém hozta azt a Papp Klárát, akit kértem, aki szívemnek megfelelt, és akivel 1980. október 9-én, a krasznai gyülekezetben megesküdtünk. A 6 gyermekünk közül a nagyobbak a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban végeztek, a legkisebb, Tamás az V. osztályt végezte Aradon. Mindnyájukat munkára, szolgálatra neveltük, neveljük, és a maguk helyén lelkiismeretesen teszik a feladatukat. Feleségem a gyülekezet kántora, az énekkar oszlopos tagja. 30 év után is örömmel mondom, hogy életünkben megadta Isten, a szolgálatot és a gyermekeket is.

– Ha újra kezdhetné, milyen hivatást választana?

– Isten hívott el és állított a maga szolgálatába. Az Ő kegyelme által vagyok, aki vagyok. Nyilvánvaló, ha újrakezdeném, ugyanazt választanám. Isten hívására ma is igent mondanék. Boldog és hálás vagyok, hogy szolgálhatom Uramat, egyházamat, magyar népemet.

Komádi Sándor