„Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel!”
(2 Kor 5, 19–20.)
A Fokoláre Mozgalom ökumenikus konferenciája Castel Gandolfóban
Március 26–29. között az olaszországi Castel Gandolfóban tartják a Reményre hívatva. A párbeszéd kulcsszereplői témájú ökumenikus konferenciát. A rendezvényen részt vesz Pál József Csaba megyéspüspök.
24 óra az Úrért
A Szentatya, Ferenc pápa 2014-ben indítványozta a 24 óra az Úrért elnevezésű lelki programot, amely elsősorban a hívek lelki felkészülését szolgálja a nagyböjtben, tekintettel a húsvét közelgő ünnepére. Csatlakozva a Szentatya kezdeményezéséhez, március 28-án és 29-én a temesvári egyházmegye több plébániáján kerül sor bűnbánati napra, amelynek keretében szentségimádást, imaórát, bűnbánati liturgiát és hosszabb időtartamú gyónási alkalmakat tartanak, hogy a hívek megújítsák és elmélyítsék kapcsolatukat Istennel, a Teremtővel.
Megbeszélés Bukarestben
Dirschl Johann általános helynök április 2-án és 3-án Bukarestben részt vesz a romániai római katolikus egyház nyugdíjintézetéhez csatlakozott egyházmegyék képviselőinek találkozóján.
Pontifikális szentmise Máriaradnán
Április 4-én, pénteken 17 órakor Pál József Csaba megyéspüspök pontifikális szentmisét celebrál a máriaradnai bazilikában a lippai Step In – firimiturile se dăruiesc közhasznú szervezet megalapításának 10. évfordulója alkalmából.
Nagyböjti lelki délután és keresztúti ájtatosság Máriaradnán
Április 6-án a Temesvári Egyházmegye magyar ajkú családjait várják a máriaradnai kegytemplomba szentmisére és keresztúti ájtatosságra. A találkozó 16.00 órakor a bazilikában szentmisével kezdődik, majd 17.00 órától keresztúti ájtatossággal folytatódik.
Arad
● Az arad-ségai római katolikus egyházközségben vasárnap, nagyböjt 4. vasárnapján 8.30 és 11.30 órakor magyar nyelven szentmise, 12.30 órakor román nyelven szentmise. 10 órakor szentmise Szederháton. Pénteken 17 órakor keresztúti ájtatosság magyar nyelven, 17.45 órakor keresztúti ájtatosság román nyelven.
Az egyházközségben elhunyt Török Ernő (74). Pénteken 24 óra az Úrért címmel szentségimádás. Reggel 8 órakor szentmise, utána szentségkitétel egész szombat reggel 7 óráig. Szeretettel várjuk a kedves híveket! Szombaton, a Marosi Főesperesség ministránsainak lelki napja az arad-ségai plébánián. Szeretettel várják a gyermekeket és fiatalokat. Csütörtökön, április 3-án 18 órakor szentségimádás magyar nyelven, 19 órakor szentségimádás román nyelven.
Csoportvezető-képzés családoknak
A Temesvári Püspökség az egyházmegyei családpasztorációs iroda közreműködésével kétéves csoportvezető-képzést szervez olyan családoknak, amelyek a különböző plébániákon egyre jobban bekapcsolódnak az illető egyházközség életébe és a családos csoportok szervezésébe. A tanfolyam elsősorban az egyházi házasságot kötött keresztény pároknak szól, de azok is részt vehetnek rajta, akik valamilyen okból kudarcot vallottak a családi életben, de szeretik az egyházat, és szeretnének segíteni a pasztorációban. A következő ilyen képzésre március 28-án és 29-én kerül sor magyar nyelven az arad-gáji pasztorális központban. A képzést a Budapestről érkező Bartos család vezeti.
● A nagyiratosi római katolikus egyházközségben pénteken 14 órától keresztúti ájtatosság Nagyvarjason, 15 órától hasonló szertartás Nagyiratoson. Ugyanaznap 18 órától a plébánián találkozó az elsőáldozók számára, 20 órától hasonló a fiatalok számára. Nagyiratoson szombaton 17 órától szentmise Horváth Matildért. Vasárnap a szentmise 10 órakor Nagyvarjason, 11.30 órakor Nagyiratoson kezdődik.
● Az arad-belvárosi református egyházközségben kedden 15 órától kátéórát, szerdán 18 órától gyülekezeti bibliaórát tartanak, amelynek keretében Isten igéjét és üzenetét ismerhetik meg a böjttel kapcsolatban. Csütörtökön 16 órától elsőéves kátéórát, pénteken 17 órától gyermek bibliaórát tartanak. Szombaton 10 órától nőszövetségi munkatárs-találkozó lesz a templom imatermében. A vasárnap 10 órától kezdődő istentisztelettel egy időben gyermekfoglalkozást tartanak. A vasárnap délutáni istentisztelet 18 órától kezdődik a templom imatermében.
● A Mosóczy-telepi református egyházközségben csütörtökön 18 órától gyülekezeti bibliaóra lesz, majd pénteken 17 órától házi bibliaóra lesz Tóth Gizellánál. Pénteken 19 órától ifjúsági bibliaórát és szombaton 11 órától vallásórát tartanak a fiataloknak. Vasárnap a megszokott rend szerint a délelőtti istentisztelet 10 órától, a délutáni 18 órától kezdődik. A következő héten, kedden 10 órától csigakészítéssel egybekötött kedd reggeli áhítat lesz.
● Németszentpéteren a vasárnapi istentisztelet 16 órától kezdődik.
● Az ágyai református egyházközségben vasárnap 11 órától tartanak istentiszteletet. Pénteken 17 órától kátéóra, 18 órától ifjúsági bibliaóra és szombaton 11 órától gyülekezeti vallásóra lesz.
● A feketegyarmati református egyházközségben a vasárnapi istentiszteletet 10.30-tól, illetve 18 órától kezdődnek.
● Az erdőhegy-kisjenői református egyházközségben szombaton 10 órától kátéórát és 11 órától vallásórát tartanak a fiataloknak. Vasárnap az erdőhegyi templomban 10 és 16 óra között tartanak istentiszteltet. Vadászon a vasárnapi istentisztelet 12 órától kezdődik.
● Az aradi evangélikus-lutheránus gyülekezetben szombaton 11 órától ifjúsági napot tartanak, ahol részt vesznek a megyebeli gyülekezetek fiataljai is. Vasárnap az aradi gyülekezetben 10 órától istentisztelet, csütörtökön 17 órától bibliaóra, szombaton 10.30 órától vallásóra és gitártanulás következik. A parókia Facebook-oldalán naponta 10 órától áhítat követhető.
● A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus gyülekezetben pénteken 19 órától ifjúségi bibliaóra, vasárnap 11 órától istentisztelet, 12 órától kátéóra, csütörtökön 17 órától nőszövetségi alkalom.
● A simonyifalvi evangélikus-lutheránus gyülekezetben vasárnap 10 órától istentisztelet, pénteken részt vesznek a majláthfalvi pünkösdista gyülekezet ifjúsági estjén. Szombaton 11 órától részt vesznek az aradi gyülekezet ifjúsági napján.
● Az arad-belvárosi baptista gyülekezet reggeli imaóráján „sóval fűszerezett beszédet” kér Istentől. Délután, közösségépítő alkalomra kerül sor.
Krassó-Szörény
Családos találkozó és keresztúti ájtatosság
Március 29-én, szombaton 12 órakor az Egyházmegyei Családpasztorációs Iroda Szörényordason találkozót és keresztúti ájtatosságot szervez a természetben római katolikus családok számára. A résztvevők a szörényordasi Avilai Szent Teréz templomtól indulnak, és egy erdei utat járnak be. Átlagos fizikai erőnlét, túrabakancs és megfelelő ruházat szükséges. A találkozó becsült időtartama 4 óra.
Lelkigyakorlat az állandó diakónusjelöltek számára
Április 5-én és 6-án a Temesvári Római Katolikus Püspökség Szörényordason lelkigyakorlatot szervez a temesvári egyházmegye állandó diakónusjelöltjei számára. A lelki programot Veniamin Pălie atya, a Resicabánya I. – Havas Boldogasszony egyházközség plébánosa, az állandó diakónusok és akolitusok képzésének egyházmegyei felelőse vezeti.
Missziók a nagyböjtben
Március 28–30. között a karánsebesi római katolikus plébánián nagyböjti lelkigyakorlatra kerül sor, amelynek témája: „Most megmarad a hit, a remény, a szeretet, – ez a három” (1Kor 13,13). A program a következő: március 28-án, pénteken 18 órakor, március 29-én, szombaton 16.00 órakor katekézis a fiatalokkal, március 30-án, vasárnap 10.30 órakor. A lelki programot Francisc Lăcătuș atya, a nagyváradi „Don Orione” Központ igazgatója vezeti, részt vesznek a karánsebesi, a lugosi, valamint a temesszlatinai plébániákról érkezett hívek.
Temes
Ifjúsági programok
Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ előzetesen kiadott pasztorális tervének megfelelően a programok a következők: március 29-én a temesi főesperesi kerület magyar anyanyelvű fiataljainak találkozója 15–19 óra között a schönstatti Márianővérek temesvári közösségi házában. Április 5-én nagyböjti lelkinap fiataloknak a krassóvári plébánián. Április 6-án a Temesi Főesperesség ministránsainak találkozója a lovrini plébánián. Április 6-án fjúsági szentmise és szentségimádás 18 órakor a Szent György-székesegyházban. Főcelebráns: Pál József Csaba megyéspüspök. Énekel a Iustin Călin tanár vezette Harmonia Christi ökumenikus ifjúsági kórus. Április 12-én fiatalok lelki napja Máriaradnán. A program a következő: 11 óra érkezés, gyónási lehetőség. 11.30 órakor ráhangoló imádság, 12 órakor nagyböjti kincskeresés, 13.30 órakor ebéd, 14 órakor keresztúti ájtatosság. Április 16-án keresztúti ájtatosság a temesvári piarista templomban és a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban.
A Vino și vezi (Jöjj és lásd!) kollégium pasztorális programja
Helyszín: temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus rendház, 1 Decembrie 1918 utca 1. szám. 2025. március 31-én keresztúti ájtatosság egyetemistáknak 20–21 óra között. Április 7-én Lectio divina 20–21óra között. Április 14-én szentségimádás 20–21óra között. Április 28-án szentmise egyetemistáknak 19.30–20 óra között.
Április 28-án szórakoztató est (játék, színházi előadás, karaoke) 20–21.30 óra között.
Bibliakör a Püspökségen
Pál József Csaba megyéspüspök kezdeményezésére fiatal felnőtteket tömörítő bibliakör alakult a Temesvári Püspökségen. A találkozókat lehetőség szerint minden hónap első és harmadik csütörtökjén 19 órai kezdettel tartják. A következő alkalomra április 3-án, csütörtökön 19 órakor kerül sor.
Felnőttképzés
Április 4-én és 11-én délután 6 órától online, Zoom felületen folytatódik a hívek számára szervezett továbbképző tanfolyam. A kurzus nyitott minden olyan felnőtt számára, aki szeretne megerősödni hitében, megtalálni a helyét az egyház közösségében, és aki ebben a közösségben Jézus tanítványaként kíván élni, szolgálni és másokat Jézushoz vezetni. A két évre tervezett képzés során a résztvevőket arra ösztönzik, hogy eldöntsék, milyen területen szeretnének konkrét szolgálatot vállalni a plébánián vagy a közösségben, például lektorként, előimádkozóként, akolitusként vagy egyéb szolgálatban.
● A temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban idén is folytatódnak a prédikációval egybekötött nagyböjti keresztúti ájtatosságok. A téma: Keresztút – A remény útja. Az előzetesen kiadott program szerint a liturgiákat 16, illetve 17 órai kezdettel péntekenként magyar, minden szerdán pedig román nyelven tartják.
Március 26-án 16 órakor román nyelven, március 28-án 16 órakor magyar nyelven – Lauš Nikola püspöki irodaigazgató. Április 2-án 17 órakor román nyelven – Branko Duma temesvár-józsefvárosi segédlelkész, április 4-én 17 órakor magyar nyelven Mario Karnel teológiai hallgató. Ápilis 9-én 17 órakor román nyelven, április 11-én 17 órakor magyar nyelven – Barazsuly István SDS temesvár-erzsébetvárosi plébános
A nagyhéten április 16-án 17.30 órakor román nyelven, április 18-án 14 órakor keresztút, majd nagypénteki szertartás.
● A temesvár-józsefvárosi plébánia szervezésében április 2-án, szerdán 19.30 órakor életige találkozót tartanak.
A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum hírei
Április 4. – Nyílt nap a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban a magyar és a román tannyelvű V. és a IX. osztályba készülő diákok számára. A program 10–14 óra között zajlik az iskolában.
Lelki program Óteleken
Április 5-én, szombaton 14.00 órai kezdettel a Szépszeretet zarándokcsoport tagjai az óteleki hívekkel együtt lelki programon vesznek részt a helyi templomban, melyet Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök és Heinrich József helyi plébános vezet.
Schönstatti fiútalálkozó
Április 5-én, szombaton 14–18 óra között a temesvár-józsefvárosi plébánia közösségi termében Schönstatt találkozót tartanak 10–13 éves fiúknak magyar nyelven. A programot, amelyben különböző játékok, valamint az Istennel való kapcsolat elmélyítése szerepel, Csermák Péter budapesti schönstatti atya vezeti. A találkozó 18.00 órakor a plébániatemplomban szentmisével zárul.
Hozzászólások