Egyházaink hírei

2025. április 15. 15:21 (kedd) /

Keresztények hódolati imája:

„Íme, Jézus keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és üdvünket ő általa nyertük. Jöjjetek, hívek, hódoljunk, és buzgó szívből mind imádjuk.”

 

Lelki és katekétikai képzés Máriaradnán

Április 25-én és 26-án a máriaradnai kolostor és kegytemplom ad otthont a Jöjj, kövess engem! lelki és katekétikai képzésnek. A Jöjj, kövess engem! katekétikai modell lelkiállapotokat tükröző kartonfigurák (sziluettek) segítségével „szemléltet” – a szemnek is táplálékot ad ezen az úton, a találkozás felé. A másfél nap során – több foglalkozás gyakorlati bemutatása közben – a képzők és a résztvevők közösen keresik a katekézis célját, a modell lelkiségét. Mindkét napon közösen bemutatott szentmisében ünneplik azt, akit hirdetnek és „megkóstolják” a csend ízét – olvasható az Romániai Magyar Pedagógus Szövetség honlapján. A képzés április 25-én, pénteken 15 órakor a kegytemplomban szentmisével kezdődik, amelyet Pál József Csaba megyés püspök mutat be, és szombaton 19 órakor zárul. 

 

Isten Szolgája, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása

Április 26-án, szombaton Veszprémben, a Veszprém Aréna parkolójában kerül sor az 1945. március 23-án vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolna, boldoggá avatására. A szentmisét 11 órakor dr. Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek celebrálja. A liturgián részt vesz Pál József Csaba megyés püspök és Augustin Bărbuț atya, a temesvári Szentháromság egyházközség plébánosa.

 

 

Arad

• Az arad-belvárosi római katolikus templomban a nagypénteki liturgia 15 órakor, a nagyszombati 20 órakor kezdődik körmenettel. Húsvétvasárnap ünnepi sorrendben kezdődnek a szentmisék, húsvéthétfőn hasonlóan, de elmarad a 9 órai szentmise. Április 24-étől a belvárosi templomban áttérnek a nyári miserendre.

Húsvéti program az arad-ségai Kis Szent Teréz egyházközségben

Nagypénteki szertartás: Megváltónk halálára emlékezünk 15 órakor magyar nyelven, 17.30 órakor román nyelven. Nagyszombaton szentségimádás a Szentsírnál, egész nap nyitva lesz a templom, 11 órakor a magyar gyerekek, 15 órakor a román gyerekek látogatása. Feltámadási szertartás 17 órától  Tornyán, 20 órától  Arad Ségában magyar nyelven, 22.30 órától ugyanott  román nyelven. 

Húsvétvasárnap, Krisztus Urunk feltámadása ünnepén 8.30 órától  Arad Ségában magyar nyelven, ételszenteléssel, 10 órától Tornyán, 11.30 órától Arad Ségában – magyar nyelven ételszenteléssel, 12.30 órától Arad Ségában román nyelven. Húsvéthétfőn 8.30 órától Arad-Ségában magyar nyelven, 10 órától  Szederháton, 11.30 órától  Arad-Ségában magyar nyelven, 12.30 órától Arad-Ségában román nyelven, 14 órától a Börtönben kezdődik a szentmise.

 

● Az arad-mikelekai római katolikus egyházközségben szombaton 20.30 órától feltámadási szertartás magyar és román nyelven, húsvétvasárnap 8 órakor Öthalmon, 9.30 órától Mikelakán román, 10.45 órától magyar nyelvű szentmise, 15 órától Újpanáton kezdődik a szentmise. Húsvét másodnapjén Öthalmon 8, Arad-Mikelakán 9.30 órától román, 10.45 órától magyar nyelvű szentmisét tartanak.

 

● A Mosóczy-telepi római katolikus egyházközségben pénteken 8–9 óra között gyónási lehetőség, 15 órától Urunk szenvedéseinek megünneplése Szilvás-telepen 17 órától, hasonló szertartás a Mosóczy-telepen. Szombaton 16 órától Szentleányfalván, 18 órától Szilvástelepen, 20 órától a Mosóczy-telepen kezdődik a feltámadási szertartás, körmenettel. Húsvétvasárnap Fakerten 8.30, Szilvástelepen ugyancsak 8.30 a Mosóczy-telepen 10.30 órakor kezdődik az ünnepélyes szentmise.

 

Szentmisék a Kisiratosi plébánián a nagyhét folyamán

Nagycsütörtökön Kisiratoson 18 órakor, nagypénteken Kisiratoson 15 órakor, Kürtösön 15 órakor kezdődik a szertartás. Nagyszombaton Kürtösön 18 órakor, Kisiratoson 20 órakor kezdődik a feltámadási szertartás. Húsvétvétvasárnap Kürtös 9.30 órakor igeliturgia, Mácsán 9.30 órakor szentmise, Kisiratoson 11 órától szentmise. Húsvéthfétfőn Szentmártonon 9.30 órakor szentmise, Kürtösön 9.30 órakor Igeliturgia, Kisiratoson 11 órakor kezdődik a szentmise.

 

● A nagyiratosi római katolikus egyházközségben nagypénteken 15 órától Nagyiratoson, 17 órától Nagyvarjason kezdődik a szertartás. Nagyszombaton 17 órától szentmise Kisvarjason, 198 órától Nagyvarjason, 21 órától Nagyiratoson. A szertartások előtt gyónási lehetőség, valamint a szentsír látogatása. Húsvétvasárnap a szentmise Nagyvarjason 10, Nagyiratoson 11.30 órakor kezdődik.

 

A gyoroki római katolikus egyházközségben nagypénteken 14.30 órától Galsán, 16 órától Világoson, 18 órától Gyorokon kezdődik a nagypénteki szertartás. Szombaton 16.30 órától Galsán, 18 órától Világoson, 20 órától Gyorokon kezdődik a feltámadási szertartás. Húsvétvasárnap és hétfőn 9 órakor Világoson, 10 órakor Galsán, 11.30 órakor Gyorokon kezdődik a szentmise.

 

● Szentmisék a kisiratosi plébánián a nagyhét folyamán: nagycsütörtökön Kisiratoson 18 órakor szentmise. Nagypéntek: Kisiratoson 15 órakor, Kürtösön 15 órakor. Nagyszombat: Kürtösön 18 órakor, Kisiratoson 20 órakor. Húsvétvasárnap: Kürtös 9.30 órakor igeliturgia, Mácsán 9.30 órakor szentmise, Kisiratos 11 óra szentmise. Húsvéthfétfő: Szentmártonon 9.30 órakor szentmise, Kürtösön 9.30 órkor igeliturgia, Kisiratoson 11 órakor szentmise.

 

● Április 18-án, nagypénteken a kürtösi templomban 15 órakor bemutatott szertartás keretében Urunk Jézus Krisztus szenvedésére és halálára emlékeznek, majd a templom mögötti parkban keresztúti ájtatosságot tartanak. 

 

● A belvárosi református egyházközségben április 14-e és 19-e között húsvét ünnepére készülve minden nap 18 órától bűnbánati alkalmat tartanak. Április 18-án, Nagypénteken délelőtt 10 órától és délután 18 órától tartanak istentiszteletet. 

Húsvét vasárnapján a délelőtt 10 órától kezdődő istentisztelet során úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartanak, a délutáni istentisztelet 18 órától kezdődik.

Április 21-én, húsvét II. napján reggel 10 órakor és délután 18 órától tartanak istentiszteletet. 

A következő héten, szerdán 18 órától gyülekezeti bibliaórát tartanak. Pénteken a gyermekfoglalkozás kivételesen elmarad, mert április 25-én a belvárosi református templom ad otthont a Szekszárdi Gagliarda Kamarakórusának előadásának, ami 18 órától kezdődik dr. Szabó Szabolcs karnagy vezetésével. Az előadásra a belépés díjtalan. 

 

● A Mosóczy-telepi református egyházközségben kedden 10 órától csigakészítéssel egybekötött kedd reggeli áhítat lesz, szerdán 18 órától bűnbánati istentisztelet lesz, csütörtökön 18 órától páska vacsorát tartanak. Pénteken 10 órától és 18 órától a templomban nagypénteki istentisztelet lesz. Szombaton 11 órától vallásórát tartanak. 

Húsvét első napján, vasárnap 10 órától úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartanak, illetve 18 órától délutáni istentisztelet lesz a Mosóczy-telepi templomban. Szintén vasárnap 16 órától ünnepi istentiszteletet tartanak Németszentpéteren.

Húsvét másodnapján, hétfőn 10 és 18 órától ünnepi istentiszteletet tartanak Mosóczon, illetve 16 órától Németszentpéteren

Az ónnep mindkét napján Pop Titusz negyedéves teológus szolgál Demeter Szabolcs-István vezetésével. 

 

● A feketegyarmati református egyházközségben csütörtökön 18 órától istentiszteletet tartana. Pénteken 10.30 és 18 órától, illetve szombaton 18 órától tartanak istentiszteletet a Feketegyarmati templomban. Húsvét vasárnapján 10.30-tól úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartanak, amely során a gyülekezet kórusa szolgál. Vasárnap a délutáni istentisztelet 18 órától kezdődik. 

Hétfőn, húsvét másodnapján 18 órától délutáni istentiszteletet tartanak a gyülekezetben. 

 

● Az erdőhegy-kisjenői református egyházközségben még zajlik az április 14-e és 19-e között, húsvétra készülve az erdőhegyi gyülekezetben minden este 19 órától bűnbánati istentiszteletet tartanak. Vadászon bűnbánati alkalmakat 16-ától, szerdától tartanak 18 órai kezdettel. Szombaton 10 órától kátéóra lesz. 

Vasárnap a feltámadás ünnepén úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartanak Erdőhegy-Kisjenőn 10 órától, Vadászon 12 órától, Szapáryligeten 14 órától. Vasárnap délután 16 órától Erdőhegy-Kisjenőn délutáni istentiszteletet tartanak. 

Húsvét hétfőn Erdőhegy-Kisjenőn 10 és 16 órától és Vadászon 12 órától tartanak istentiszteletet. Simándon hétfőn 14 órától úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet tartanak. 

 

● Az ágyai református egyházközségben nagypénteken 11 órától tartanak istentiszteletet. Pénteken 17 órától kátéórát és 18 órától ifjúsági bibliaóra lesz. Szombaton 11 órától gyülekezeti vallásórát tartanak. 

Nagyszombaton 18 órától bűnbánati istentisztelet lesz. Húsvét első napján, vasárnap délelőtt 11 órakor és húsvét másodnapján szintén 11 órától tartanak istentiszteletet. 

 

Az aradi evangélikus-lutheránus templomban nagypénteken 10 órakor kezdődik az istentisztelet, húsvétvasárnap 10 órától magyar, 11.30 órától német nyelvű úrvacsorás istentiszteletet tartanak. Húsvét másodnapján 10 órakor kezdődik az istentisztelet, csütörtökön 18 órától bibliaóra. A parókia Facebook-oldalán naponta 10 órától áhítat követhető. 

 

A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus gyülekezetben pénteken 11 órától nagypénteki istentiszteletet, vasárnap 11 órától húsvétünnepi istentiszteletet, hétfőn 11 órától húsvét másodnapi istentiszteletet tartanak.

 

A simonyifalvi evangélikus-lutheránus gyülekezetben pénteken 10 órától nagypénteki, vasárnap 10 órától úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteletet tartanak, hasonló alkalomra kerül sor ugyanaznap 15 órától Apatelken. Hétfőn Simonyifalván 10 órakor kezdődik az istentisztelet.

 

Az arad-belvárosi baptista gyülekezet ünnepi istentiszteletei: csütörtökön 19. órától, pénteken és vasárnap 10, illetve 17 órától következnek.

 

 

Krassó-Szörény

 

Jegyesoktatás Resicabányán

Április 26-án, szombaton a resicabánya-govondári plébánián 9.30–19.00 óra között jegyesoktatást tartanak.

 

Zarándoklat Medjugorjéba

Az orsovai római katolikus plébánia 2025. április 23–26. között zarándoklatot szervez Medjugorjéba. Szállás félpanzióval és szállítással: 170 euró.

 

 

Temes

 

Miserend a nagyhéten a Szent György-székesegyházban

Nagypénteken, április 18-án Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A Jézus szenvedése és halála emlékére bemutatott szertartást 15 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök a Szent György-székesegyházban celebrálja. 

Nagyszombaton, április 19-én húsvét vigíliája a Szent György-székesegyházban 21.30 órakor kezdődik. Az ünnepi szentmisét Pál József Csaba megyés püspök celebrálja. A szentmise végén feltámadási szertartást és körmenetet tartanak. A körmenet alatt a katolikus hívek 24 órakor a Dóm téren, a Szentháromság-oszlop előtt találkoznak a szerb ortodox székesegyházból ugyancsak körmenetben érkező hívekkel. Miután a résztvevők köszöntik egymást és elénekelnek egy ismert feltámadási éneket, a körmenet visszatér a székesegyházba, ahol a vigília áldással fejeződik be.

Húsvétvasárnap, április 20-án Pál József Csaba megyés püspök a Szent György-székesegyházban 11 órakor celebrál szentmisét. 

Mindenkinek kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánunk!

 

A Vino și vezi (Jöjj és lásd!) kollégium pasztorális programja

Helyszín: temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus rendház, 1 Decembrie 1918 utca 1. szám. Április 28-án szentmise egyetemistáknak, 19.30–20 óra.

Április 28-án Szórakoztató est (játék, színházi előadás, karaoke), 20.00–21.30 óra.

 

A Carmina Dacica női énekkar a Szent György-székesegyházban

Április 21-én, hétfőn 19.30 órakor a Carmina Dacica női énekkar rendkívüli koncertet ad a temesvári Szent György-székesegyházban. A műsorban Nicolae Bretan, Ciprian Porumbescu, Luigi Perosi, W. A. Mozart, George Ștefănescu, Jose Alex. de Soussa és Bárdos Lajos ismert egyházi művei hangzanak el. Karvezető: Tóth Flóra, zongorán kísér: Laura Leontiuc.

 

A Szent György-székesegyház búcsúünnepe

A temesvári székesegyházat 1803. április 24-én Kőszeghy László püspök szentelte fel Szent György vértanú tiszteletére. A konszekrálás idei évfordulója alkalmából április 23-án a temesvári Püspökség a papok, szerzetesek, diakónusok és állandó diakónus-jelöltek számára corona gyűlést szervez a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban. A  14.30 órakor kezdődő találkozó meghívott előadója Daniel Bulai atya, a Bukaresti Főegyházmegye pasztorációért felelős püspöki helynöke, aki a Szentatya legutóbbi, Dilexit nos kezdetű enciklikájáról tart két előadást. Ezt követően, 18 órai kezdettel Pál József Csaba megyés püspök pontifikális szentmisét mutat be a székesegyházban. 

 

Bibliakör a Püspökségen

Pál József Csaba megyés püspök kezdeményezésére fiatal felnőtteket tömörítő bibliakör alakult a temesvári Püspökségen. A találkozókat lehetőség szerint minden hónap első és harmadik csütörtökjén 19 órai kezdettel tartják. A következő alkalomra április 24-én kerül sor.

Hozzászólások