Együtt szeretni és szolgálni, amíg lehet

Szombaton délelőtt az arad-ségai katolikus templomban megtartott szentmisén ft. Király Árpád plébános, marosi főesperes, a Máltai Segélyszolgálat aradi szervezetének a lelki vezetője a hűségről, a házastársak közötti önzetlen szeretetről, a segítőkészségről tartott szentbeszédének a kíséretében újraeskette az aranylakodalmukat ünneplő Kovács Andrást és feleségét, Juliannát, akik oszlopos tagjai a Segélyszolgálatnak.

Az egyházi szertartás után az ünnepeltek és hozzátartozóik, valamint a Máltások az arad-gáji Caritas Ház ifjúsági termében megszervezett ünnepi ebéden találkoztak. Farkas Viktória elnök megköszönte nekik, amiért az elmúlt 20 évben a rászorulóknak a megsegítésében, a rengeteg csomag szortírozásában, elosztásában, illetve kézbesítésében segédkeztek. A rengeteg segélyező munkát mindig zokszó nélkül, önzetlen odaadással végezték, maradéktalanul eleget téve a Máltások szeretni és szolgálni jelszavának. További jó egészséget, boldog családi éltet, illetve együtt lebonyolítandó segélyezési munkát kívánt az ünnepelteknek, a Máltásoknak egyaránt.

Az ünnepeltek meghatódva mondtak köszönetet a jókívánságokért, az 50. házassági évfordulónak a Máltások nagycsaládjában történt megünnepléséért.

A velük folytatott rövid beszélgetés során Julianna asszony az elmúlt fél évszázad legszebb gyümölcseiről, a két lányáról és a három unokájáról, a nehézségek, betegségek tarkította szép fiatalságukról, a boldogságukról beszélt.

András a rengeteg munka, a házépítés emlékei között szívesen gondolt vissza a sok szórakozásra, a fiatalságra, magára az életre. Amivel zökkenőmentesen össze tudták kötni a Máltások szeretni, szolgálni jelszavát, illetve munkáját. Ha azt együtt teszik, talán sokkal gördülékenyebb, a család számára elviselhetőbb, mintha mindig csak egyik félnek kellene emiatt hiányoznia a családból. András 45 évet kovácsműhelyben, Julianna összesen több mint 30 évet az épület-vasalás gyárban, illetve óvodában dolgozott, tehát mindketten nehéz munkát végeztek, energiájukból mégis futotta másokkal való törődésre.

Milyen volt 50 év után újra kimondani a „boldogító igent”?

Kicsit furcsának találták, mivel fél évszázaddal ezelőtt a székelyföldi Kápolnáson volt az egyházi, míg Aradon a polgári esküvő. Első alkalommal talán izgalmasabb volt kimondani, ezúttal azonban már a választott, megbízható házastárs biztonságának a tudatában tették.

Hogy mire vágyhat még az ember 50 évi házasság után?

Egészségre, békességre, a családdal együtt eltölteni az élet még hátralévő részét, szeretni és szolgálni együtt, amíg lehet.