Hálás vagyok a sorsnak…

„Uram… te tartod kezedben sorsomat.”  (Zsoltár 16, 5.)

Az ember képtelen arra, hogy tudományosan bizonyítsa, vagy cáfolja a világmindenség létrejöttét. Ettől függetlenül, minden korban szerette volna megismeri az élet keletkezését, vizsgálta a rendelkezésére álló technikai eszközökkel a kozmoszt, a földön kívüli élet esetleges lehetőségét, majd kialakított, bizonyos tudományosnak mondott magyarázatot. Aki hitelt ad annak, hogy létezésünk egy bizonyíthatatlan ősrobbanás eredménye, az hitelt ad a véletlennek, vagy a megmagyarázhatatlan sorsszerűségnek. Időnként elhangzik az emberek közötti beszélgetésben olyan is: „Hálás vagyok a sorsnak, mert jól sikerültek az egyetemi vizsgáim, pályaválasztásom”… stb. Igaz, ilyenkor magamban mosolyogva elgondolkozom: vajon, hogyan fejezi ki az ember a „sorsnak” tulajdonított háláját? Egy csokor virággal, egy finom süteménnyel?! Valójában létezik-e olyan, hogy valakinek eleve el van rendelve a sorsa, hogy van végzet, vagy minden pusztán a véletlenek sorozata, szerencsés pillanatok együttállása, emberi létünk csak a szerencsén múlik?

Kedves nemzettársaim! Rendelkezésünkre áll egy olyan írásos dokumentum, amely leírja az élet keletkezésének mozzanatait, s ezt az írásművet Bibliának nevezzük. Elmondja azt is, hogy van egy olyan valós személyiség a világmindenségben, akinek nincs kezdete, öröktől fogva, vég nélkül létezik, fizikai szemeink előtt láthatatlan szellemi állapotban. Lényének legfőbb alkotó része szintén egy emberi szem előtt láthatatlan dolog, s ezt úgy hívják, hogy szeretet! Nos, az emberfeletti az benne, hogy „gyártani” a legmagasabb technikai eszközökkel sem lehet, „isteni érték”! Egyszerűen csak megszületik bennünk, mint egy csodálatos belső meleg érzés, és betölti lényünket. A szeretetnek fő tulajdonsága, hogy kiáradóan létezik, ezért, hogy látható legyen, társra van szüksége. Így értjük meg a Szentháromság csodálatos titkát! Erre az isteni csodára utal a Szentháromság Egy Örök Isten megnevezés is! Egymást szeretetben átölelve, emberi elmét meghaladó tökéletes egységében.

Az Örökkévaló nem hagyott bennünket tudatlanságban, hiszen miután benépesítette a mennyet, elhangzott a teremtés egy újabb csodálatos fázisára utaló mondat: „Teremtsünk embert, a mi képünkre és hasonlatosságunkra…” (1 Mózes 1, 26.)  Természetesen ebben a kijelentésben nem a fizikai külsőre kell gondolni, hanem azokra a szellemi értékekre, amelyekkel Isten megajándékozta a teremtés koronáját, az embert! Nos, abban rejlik – egyebek között – a legnagyobb isteni ajándék, hogy megkaptuk Istentől a szeretet csodálatos képességét. Istennek gyönyörűsége telt abban, hogy az Éden kertjében naponként sugárzó szeretetével vehette körül „embergyermekét”, a teremtés koronáját! Ezek után valami halvány elképzelésünk lehet arról a végtelen fájdalomról, ami hatalmába kerítette az egész mennyei világot, amikor az ember engedett a sátáni hazugságnak, és engedetlenné vált Teremtőjével szemben. Nos, Isten mérhetetlen szeretete nem engedte, hogy az ember, akinek saját lényéből ajándékozott örökkévaló lelket, a bűnre kimondott halálos ítélet áldozata legyen! Inkább magára vállalta a kegyetlen halál elszenvedését az örökkévaló Fiú, Jézus Krisztus által!

Drága magyar testvéreim! Isten a teremtéskor szabad akarattal ruházta fel az embert. Ez azt is jelenti, hogy nem a „véletlen sorsszerűség”, hanem az ember maga döntheti el, engedelmeskedik-e az őt végtelenül szerető Istennek, vagy elfogadja a lázadó angyalfejedelem – Lucifer – bűnre csábító hazugságát! Örök igazság, hogy az életben minden döntésünknek szükségszerűen következménye van. Mindenki maga választja ki azt az utat, amelyen élete útelágazóiban továbbhalad. Nem Isten a felelős a döntéseinkért, tetteinkért. Sorsdöntő kérdés tehát, hogy kinek hiszel. Az ördög ígéretei mindig hamisak. Soha nem mond igazat. Aki tehát reá hallgat, „megpecsételi” örök sorsát: Sátán ellopja Isten ajándékát, az örök életet. Isten igéje ma is figyelmeztet: „Vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévelygései magukkal sodorjanak, és a saját erősségetekből kiessetek.” (2Péter 3,17.) Kedves magyar testvéreim, napjaink erkölcsileg mélységesen „lecsúszott” világa nagyon sok veszélyt rejt magába. A Szentírás viszont arról beszél, hogy a legmélyebb pont után is van felemelkedés! Erről szól az evangélium! Emberi logikánk szerint az lenne a logikus, hogy a bűnt büntetés kövesse. Isten szeretete viszont messze felülmúlja emberi gondolkozásunkat! Jézus Krisztus keresztje az egyetlen megoldás: van örök élet, van kegyelem! Ezt tükrözi kedves énekünk: „Már jön a hajnal, a nagy nap virrad. Oszlanak már a zord fellegek, és elfeledjük a fájó múltat, az Úr letörli a könnyeket. Már jön a hajnal, ó zengj te szív, Jézus jön értünk és hazahív”!

Bátkai Sándor