Hol van a neved?

   „... csak azok, akik be vannak irva a Bárány életkönyvébe”! /Jel. 21, 27./

A huszadik század elejének bámulattal szemlélt csodája a világ legnagyobb tengerjáró hajója, a Titanic, amelyet sokan elsüllyeszthetetlennek tartottak, 1912. április 14-e éjszakáján jéghegynek ütközött, és nem egészen három óra alatt elsüllyedt az Atlanti-óceánban! Sok ember meghalt. A katasztrófát követően Liverpoolban a White Star Lines iroda előtt szomorú, gyászos jelenetek játszódtak le, ahol a szerencsétlenül jártak rokonai és barátai tolongtak az épület előtt. A főbejárat két oldalán hirdetőtáblák voltak kiragasztva. Az egyikre az volt felírva: „MEGMENEKÜLTEK”, a másikra az: „ELVESZETTEK”. Ahogy érkeztek az információk a hivatal egyik embere kijött egy darab papírral a kezében, amelyen az utasok neve állt. Amikor az alkalmazott felemelte a cédulát a tömeg hirtelen elcsendesült és a hozzátartozók feszülten figyelték melyik oldalra kerül az új név. A felirattól függően a fájdalom, vagy az öröm könnyei jelentek meg az arcokon.

  Kedves nemzettársaim! Jézus Krisztus keresztre feszítésének napján Isten a szeretet könnyein keresztül nézett le a mennyből, és ráírta a keresztre a MEGMENEKÜLTEK feliratot, és elkezdődött a nevek felírása a „Bárány életkönyvébe”. A kereszt üzenete máig sem változott. Nem kell semmilyen közbenjáró segítségét kérned, csak annyit kell tenned, hogy bevallod bűneidet, és elkéred a kegyelmet. Abban a pillanatban, hogy ezt megteszed, Isten beírja nevedet a „Bárány életkönyvébe”, ezzel bekerülsz Isten családjába, és garantált helyed lesz a mennyben. Jézus maga biztat az efézusi gyülekezetnek küldött levélben: „Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van”.

Drága magyar testvéreim! Földhöz ragadt értelmünkkel csak a bennünket körülvevő fizikai valóságot látjuk. Örök isteni törvény, hogy „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”! Ezt az „Istennek való tetszés” felbecsülhetetlen kincsét akarja Sátán ellopni szívünkből. Megpróbálja „elaltatni” az embert azzal a hamis önámító gondolattal, hogy „én hiszem Isten létezését”! Az Ige egyértelmű figyelmeztetése viszont az, hogy „a hit cselekedetek nélkül halott”! Ha tehát nem veszek részt a teljesen Bibliára alapozott cselekvő hívő életben, szomorúan kell majd hallanom Jézus ajkáról: „nem, ismerlek téged”!  Mert ha hiszem, ha nem, lesz egy nagy végelszámolás! Nem azért élünk e földön, hogy az emberek emlékezzenek ránk, hanem azért, hogy felkészüljünk az örökkévalóságra. Életünk legnagyobb tragédiája nem a halál, hanem az, ha nem tudjuk, mi lesz utána, amikor szívszorongva várja majd mindenki a nagy névsorolvasást.  Sorsdöntő fontosságú tudomásul venni, hogy mindkét csoportban csak „önkéntesek” lesznek: a boldog önkéntesek, akik elkérték a kegyelmet, a másik csoportba a kárvallottak, a kapun kívül maradók! A hívő önkéntesek boldogságát fogalmazza meg egy kedves ének: „Égi trombiták, ha zengnek, és a földi lét lejár, mert a fényes hajnal már elérkezett, majd ha Isten népe Krisztus hívó szózatára vár... ha az Úr nevem kiáltja, vére érdemében én is ott leszek!”

Bátkai Sándor