Ismerkedni a lehetőségekkel, majd új programokat is tervezni

P. Artur Prernkievicz minorita atyát a közelmúltban választották meg az Aradi Minorita Rendház főnökévé.

– Artur atya, mióta szolgál magyar nyelvterületen?

– Lengyelországból 1990-ben három minorita szerzetes érkezett a magyar nyelvterületre, később azonban a rendi elöljárók úgy döntöttek: még néhány emberre szükség lesz. Én viszont Dél-Amerikába készültem, ezért nem is gondoltam a magyarországi szolgálatra. Spanyol nyelvet tanultam a Bolíviában vagy Peruban esedékes szolgálathoz, ahol előző években két lengyel minorita atya vértanúhalált szenvedett. Talán ezért is gondoltam úgy: én is odamegyek. 1993 telén Krakkóban havazott, amikor a kápolnában a szentmise és az elmélkedés, majd a reggeli után összejöttünk és beszélgettünk a tanárokkal közösen tartott kávézás alkalmával. Közben megérkezett a rektor atya is, aki elmondta: kevesen jelentkeztek magyarországi szolgálatra, ahova mégis jó lenne elmenni. Én kijelentettem: nem megyek, mert Dél-Amerikába készülök. A kávézás után azonban, amikor a teremből ki akartunk menni, a rektor atya az ajtónál várt, keresett: Artúr, hol vagy? Amikor odamentem, azt mondta: Ne menjél az első órára, gyere, beszéljük meg az utazásokat! Amikor elmentem hozzá és egy órát beszélgettünk megkérdezte: Mit szólnál, ha Magyarországra mennél? Azt feleltem, hogy mivel nem ismerem a magyar nyelvet, inkább Szlovákiába vagy Csehországba mennék. A rektor atya azonban folytatta: Én javasolnám, hogy menj Magyarországra, ezért úgy készüljél! Rendben, feleltem, de megkértem, délután még hirdesse meg, hogy várja a jelentkezőket magyarországi szolgálatra! Meg is hirdette, de három nap múlva újra hívott. Amikor megkérdeztem, hányan jelentkeztek a magyarországi szolgálatra, azt válaszolta: Nyolcan, de én azt szeretném, ha te mennél, mert téged látlak rá a legalkalmasabbnak! Erre igent mondtam. Ettől kezdve Magyarországgal kapcsolatos turisztikai könyveket kerestem, útlevelet rendeltem, készültem Magyarországra. Tekintve, hogy nem volt olyan tanárunk, aki magyar nyelvet tanított volna, orosz–német közvetítéssel, jobbára még a kommunista időben készült könyvekből próbáltam minél többet megtudni Magyarországról.

– Mikor, hova érkezett Magyarországra?

– Először Egerben befejeztem a szemináriumot, ahol 1996-ban diakónussá szentelt Seregély István atya. Utána Miskolcra kerültem, ahol pappá szentelt a scecini segédpüspök. 1997–2003 között Miskolcon szolgáltam, ahol a kollégium nevelőtanára, majd házfőnök lettem. 2003–2010 között Egerben szolgáltam, adminisztrátorként is dolgoztam, ezért nagyon sok tapasztalatot szereztem ezen a területen is, de a szerzetesi pályán is új élményekkel gazdagodtam. 2010-től 2018 decemberéig a szegedi egyházmegyében szolgáltam plébánosként, házfőnökként egyaránt. Az atyák csodálkoztak: hogyan tudtam úgy megszervezni a Szent Antal-ünnepet, hogy megtelt a templom hívekkel. Nem hitték volna, hogy olyan sok gyermeket lehet behozni a templomba. Természetesen, csak úgy volt lehetséges, hogy családlátogatásokon beszélgettünk, ismerkedtünk a hívekkel és a gyermekeikkel. Több mint 5 iskola és 2 óvoda tartozott hozzánk, nagyon jó gyermekeket ismertem meg. Igen feltöltődtem a gyermekekkel való foglalkozásokon, utána a piarista gimnáziumba, majd a Karolina iskolába jártam lelki gyakorlatokat tartani. 2019. január 1-jétől Miskolcon szolgáltam, 2020. július 1-jétől Aradra neveztek ki házfőnöknek.

– Hogy érzi magát Aradon?

– Szerintem jól beilleszkedtem, de érzem, jó lenne román nyelvet is tanulni, remélem, sikerülni fog további tapasztalatokat is szereznem. 1994-től, amikor Tóth Alajos tartományfőnök atyával először kerestük fel az Erdélyben lévő minorita házakat, a marosvásárhelyit, a kolozsvárit, ami görög katolikus templom lett, Aradon is, Gyulafehérváron is jártam, ahol van egy nagyon szép kis Szent Antal-templom. Vagyis minden minorita házat körbejártunk. Jó volt találkozni a valódi magyar szerzetesekkel, akik azt vallották: mi maradtunk a szolgálati helyünkön, csakhogy az országhatárt áthelyezték. Utána rendszeresen jártam Székelyföldre, ahol időközben tiszteletbeli székely is lettem. Egy egri alapítvány rendszeresen segítette a Karácsonyfalván és környékén élőket, ahol Mester Miklós bácsival nagyon jó kapcsolatokat ápoltunk. Vele Messengeren manapság is tartom a kapcsolatot. Az elszakított területeken élő és szolgáló atyákkal mindig nagyon jó kapcsolatban voltam, ők nagyon nyitottak. Amikor Szegeden szolgáltam, egyszer megkerestek a szülők, hogy jövő héten a gyermekeik nem jönnek a foglalkozásra, mert utaznak a Székelyföldre. Ott nagyon jól érezték magukat, a helybeliek szépen beszéltek, kedvesek, szolgálatkészek voltak velük.

– Aradon milyen tapasztalatokat szerzett?

– Előbb ismerkedem a helyzettel, mert ha az ember valamit kezdeményezni akar, ahhoz találnia kell megfelelő embereket és a lehetőséget. Természetesen, a mostani járvány miatt csak nagyon óvatosan lehet mozogni, az emberekhez közeledni, a gyermekek sem igazán járnak most a templomba. Vagyis, egyelőre keresem a lehetőségeket.

– Nem tartja-e túl nagy felelősségnek a házfőnöki tisztséget?

– Bizonyára nagy felelősség, ezért lassan megpróbálok abba is beleilleszkedni. Róbert atya nagyon sokat segített, most is segít, minden kérdésemre válaszol, mindent megmutat, ami felől érdeklődöm. Közben több aradi búcsúünnepségre meghívnak, megismerkedem a minorita ház mellett Araddal is. Vannak olyan elképzeléseim, hogy a házba magyar levegő mellett lengyelt is behozzak, de a magyarországi helyzetet ismerve, közös pasztorációs lehetőségekben is gondolkodom. Előbb azonban ismerkedni, utána tervezni, hogy új levegőt, programokat is behozzunk a minorita házba.

– Úgy legyen, köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!