Kiálts!

Mottó: „Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. Bizony, csak fű a nép. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.” (Ézsaiás 40, 6–8) 

                            Levelet kaptam… Isten levelét.

                            Az őszi szél sodorta tenyerembe

                            egy aranyba, bíborba öltözött

                            fáradt fa személyes üzenetét.

                            Hozzám küldte az égi posta,

                            nekem szánta, a tenyerembe hullt.

                            Nincs rajta írás, mégis megértem.

                            Száraz levélkém így vall ma nekem:

 

                            Nemrég még zölden, frissen fogadtam

                            a drága napfényt, a hűs harmatot,

                            aztán… vörösre csíptek a hajnalok,

                            és addig téptek szárítottak

                            durva szelek és korai fagyok,

                            míg leszakadtam… és most itt vagyok.

                            Üzenet vagyok. Jól jegyezd meg:

                            Sorsom a sorsod, a te életed!

 

                            Nézem a lepergett, halni készülő,

                            hozzám érkezett levelet..

                            És hang nélkül és írás nélkül

                            átjár, – személyes lesz az üzenet.

                            Szívemig hat a néma biztatás,

                            a késztetés: Ne hallgass, kiálts!

                            Hirdesd, hogy minden test végzete ez:

                            Reggel virágzik, este hervadt lesz.

 

                             Elszárad a fű, meghal a levél…

                             Bizony fű a nép! Nem lesz élete,

                             Ha ráfuvall a szél, az Úr szele.

                             Kiálts! Kiálts! Talán még nem késő

                             hogy továbbítsd ezt az üzenetet:

                             Szívfájdítóan szép itt az élet,

                             ámde lepereg, elmúlik minden…

                             Semmi sem lehet örök idelenn!

 

                             Nézz fel a tiszta, csillagos égre!

                             Nézz bele a szíved titkos mélyébe!

                             Vágyódó lelked szárnyat bontogat,

                             s már hiszed, vallod: „Minden elmúlhat,

                             Isten Igéje örökre megmarad!”

                             Végtelen ádvent lelkünknek élte,

                             őszi szél sápaszt,  de már itt ragyog

                             a testet öltött Ige örök dicsősége.

 

                             Levelet kaptam… Égi posta hozta.

                             Igéit örökre a szívembe írta.

Oláh Lajosné Kanadában élő kortárs költő. Túl van már a nyolcadik X-en. Mint lelkipásztor feleség folytonosan az élet sűrűjében volt. Férjével együtt, nagy gonddal ápolták a távolba szakadt magyar emberek sokszor szeretet hiányos lelki világát. Életének zsinórmértéke mindig Isten élő igéje volt, amit mindennapi életében is igyekezet gyümölcsöztetni. Lírai hangvételű, őszinte, hitből fakadó versei nagyon sokszor személyes élményeket tükröznek. Halk szavú költő, akinek érzelem dús, gazdag lelki-szellemi világa tovább rezonál az olvasó szívében. Verseinek gyűjteménye „Ige és Élet”, valamint „Jövevény vagyok” címmel jelent meg a vallásos irodalom kedvelőinek nagy örömére. Idős kori költeményeiben gyakran az örök haza hívogató hangját szólaltatja meg a költő művészi szépséggel.

Bátkai Sándor