Közösségi tanúságtétel

„Püspökatyák, paptestvérek, szerzetes testvérek és nővérek, tisztelt elnök úr, népünk vezetői és elöljárói, mindazok, akik a médián keresztül kapcsolódnak be a búcsús szentmisébe, köszöntelek benneteket az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében, az Úr adjon nektek békességet! Idén, a 2025-ös szentévben és a Naphimnusz centenáriumában a remény zarándokaiként érkeztetek Csíksomlyóra. Ez a zarándoklat nem csupán egy szokás, nem pusztán lelki feltöltődés, ez ma közösségi tanúságtétel. Egy közös kiállás, amely azt üzeni: a világ fájdalmai és kérdései közepette sem engedünk a csüggedésnek, hiszen nem a közöny, nem a félelem, nem a reménytelenség, mi a szívből fakadó remény pártján vagyunk, és ezt, ma, együtt ki is akarjuk mondani. Asziszi Szent Ferenc atyánk Naphimnusza a feltámadott Krisztus imája lett, az egész teremtett világ hangja, amely a megbékélésről, a békéről és az örök életbe vetett bizalomról szól. Ez az élet ma is hív bennünket, hogy felismerjük a világban a megváltás jeleit, a testvéri kiengesztelődésben, a teremtés szépségében és az elmúlás méltóságteljes elfogadásában. Kedves zarándoktestvérek, a keresztény remény nem puszta bizakodás, hanem mély elköteleződés a jó mellett, arra hív, hogy ne csak várjuk a változást, hanem mi, magunk is részesei legyünk annak. Ezt teszitek ti, zarándokok, ezt ünnepeljük ma. Kívánom, hogy ez a szent ünnep, az imádság és a találkozás megerősítsen mindannyiunkat abban, hogy a remény hordozói, a béke munkatársai, a teremtett világ megőrzői legyünk ma és minden nap. Isten hozott benneteket Csíksomlyón” – zárta köszöntő beszédét exc. és ft. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke. Ezt követően bemutatta a búcsúi szentmise ünnepi szónokát. 

Imádkozzunk együtt Jézussal és Máriával!

György Alfréd komiliánus szerzetes szentbeszédében előre bocsátotta: „Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen. Hat évvel ezelőtt Ferenc pápa itt, ettől az oltártól kezdte a szentbeszédet. Zarándokokként jöttünk úgy, ahogy őseink tették, hálát adni Istennek a sok ajándékáért, a kapott kegyelmekért, gondviselő szeretetéért. Segítséget kérni a nehéz történelmi időkben, akkor, amikor fáj az élet, ahogy tiszteletre méltó Márton Áron püspökünk fogalmazott. (…) Maradjon Csíksomlyó Erdély, a Kárpát-medence hitben gazdag, kedves helye. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóként mutathassuk be áldozatunkat!” (A kórus által elénekelt szentgyónás szövegét a hívek tömege visszhangozta). 

„Kedves égi édesanyánk, segítő csíksomlyói szűz Mária, hazajöttünk hozzád, hogy gyógyíts és megáldj minket. Egészen szép vagy Mária, örömünknek oka, remény csillaga, szomorúak vigasztalója, betegek gyógyítója, Szentlélek virága, hogyan becézhetnélek ó, Isten anyja, hazajöttünk hozzád. Mária, te Isten mosolya, mikor és hol érezzük magunkat vándorlásunk útján? Ott, ahol az út élménye összeköt bennünket veled, ó, Mária. Mindig is szerettem volna közel kerülni hozzád, most itt vagyok égi édesanyám, lelkem szülőföldjén. Eljutottam hozzád, a betegek gyógyítójához, Lourdesba is, ahol gyermekként megígértem: Mária, ha meggyógyítasz, akkor pap leszek. Elmentem hozzád újra, már szerzetesként vártam a gyógyulást, ott a lourdesi barlangnál. Amikor a gyógyító forrásnál a vízben alámerültem, csalódtam, mert úgy éreztem: nem gyógyítottál meg. Feltettem a kérdést: mi az életem értelme, miért küzdök? Testvérek, mit kezdjünk a csalódással, csalódásainkkal? Gyermekként lázadtam égi édesanyám ellen: mi értelme van az életemnek, itt vagyok a lábaidnál gyermeki bizalommal. Mutasd meg ittlétem értelmét, mutasd meg életem értelmét! Ebben a feldúlt lelkiállapotban elkezdtem imádkozni az Üdvözlégy Mária kezdetű imát. Miközben a lourdesi barlangban imádkoztam, odajött hozzám egy fiatal, megszólított: atya, mutassa meg nekem, hogyan kell imádkozni a Rózsafüzért. Akkor már a rendi abitusban voltam, de még a felszentelés előtt, és azt válaszoltam: nem tudom elmagyarázni. El lehet képzelni mit gondolt a fiatalember: milyen pap ez, aki nem tudja elmagyarázni? (…) Az imát nem elmagyarázni, hanem imádkozni kell! (…) Szemléljük Máriát Jézussal együtt a megváltás pillanataiban, imádkozzunk együtt Jézussal és Máriával! Titokról, titokra átelmélkedtük Mária és Jézus életének meghatározó pillanatait, döntő találkozásait és elimádkoztuk a Rózsafüzért. Nem emlékszem már, hogy mennyi idő telt el, de a fiatalember, aki azelőtt az üdvözlégy imádságot sem ismerte, azt mondta: köszönöm atya, ezután nem múlik el nap az életemben, hogy nem mondjam el a Rózsafüzért. Csodálatos élmény volt, hiszen kerestem életem értelmét, kértem Máriától, égi édesanyánktól a segítséget, amit megkaptam. Feladatot bízott reám, nem sértődött meg, amiért csalódtam és lázadtam, megbízott, küldetést adott: tanítsd meg az embereket imádkozni! A csalódásban, a szenvedésben, a reménytelenségben tanítsd meg őket remélni!”

Tanítsátok meg gyermekeiteket imádkozni!

„Kedves zarándoktestvérek, erre hív minket Mária, itt az Ő lábainál: tanítsátok meg gyermekeiteket imára kulcsolt kézzel imádkozni! Az imádság a remény kapuja, a remény bölcsője. Testvérem, emlékszele-e még, hogy ki tanított meg téged imádkozni? Engem nagyanyám tanított meg és mindig hálás leszek érte. Testvérem, te megtanítottál-e valakit imádkozni, kinek kulcsoltad imára a kezét? Talán a gyermekednek, az unokádnak vagy a beteg hozzátartozódnak? A mai békétlen világban nagy felelősség, de ez a mi fegyverünk: az imádság, a rózsafüzér és az engesztelés, mindez lefegyverző bizalom és remény. (…) Egy alkalommal Erdélyben lelki gyakorlatot tartottam, és egy idős ember így szólt hozzám: plébános úr, én úgy imádkozok, mint egy asszony. Hogyan teszi? Kérdeztem vissza. Úgy, hogy mindennap elmondom a Rózsafüzért. Közben arra gondoltam: milyen szép, ha az édesanyákra és az asszonyokra úgy gondolunk, mint imádkozókra. Összefonódik bennük az imádság, ezért gyöngédekké kell válnunk, hogy úgy imádkozzunk, mint az asszonyok, mint az édesanyák. Tanítsátok meg a családtagjaitokat imádkozni! Ha testvéreiteket megtanították imádkozni, vegyétek észre Mária könnyeit, sebzett arcát, a csíksomlyói Szűz Mária sebzett arcát, a könnyeit. Máriának manapság is van oka a sírásra, hiszen a szomszédunkban háború dúl, és egy kárpátaljai hölgy elmondta a bombariadó közben megélt Mária-látomását. Az számomra üzenet volt, és azt szeretném testvérei,, ha számotokra is üzenet volna, amit nektek közvetítek. Ez az édesanya látta Máriát könnyezve, fekete palástban, fénylő csillagok alatt. A hölgy megkérdezte: Mária miért sírsz fekete palástban? Azonnal jött a válasz: azért fekete a palástom, mert gyászolok, azért sírok, mert mindkét nép az én gyermekeimhez tartozik, akik háborúban állnak egymással. Az orosz és az ukrán nép is mélyen Mária tisztelő, a magyarokkal és a románokkal, a németekkel és a romákkal együtt. A Kárpát-medencében mindannyian Mária gyermekei vagyunk, és fekete a palástja, miközben könnyezik, szenved, Mária gyászolja a gyermekeit. Az égen látható csillagok a keresztények imái, a ti együttérzésetek, a ti testvériségetek jelei. Vegyük észre Mária könnyeit, legyünk mindannyian csillagok az Ő gyászoló palástján, hiszen testvérek vagyunk mindannyian, Mária gyermekei, palástjának ékei. Ne csak Mária könnyeit, hanem az Ő örömét, mások örömét is vegyük észre, és mutassuk be Máriának. Hozzuk el örömünket, hálánkat, ne csak kérjünk, könyörögjünk, hanem hálát is adjunk! Mert a hálával telt ember lelke gyógyszer, gyógyír a találkozásban. (…) Legyünk életünk tevékeny szeretetében a családok boldogságának az okai, mások boldogságának szerzői! Mária, ha boldognak lát titeket, maga is boldog lesz, nem csak azért hívjuk boldogságos Máriának, mert Jézusnak az édesanyja, hanem ugyanakkor a mi édesanyánk is. Ne hagyjátok magukra a szenvedőket és az elesetteket, hiszen Jézus kiválasztja a szenteket, Mária is kiválaszt szenteket magának, úgy választotta ki a jubileumi évben Szent Kamil atyát is, az ő megtérésének 450. évfordulója alkalmából. Szent Kamil azt vallotta: légy olyan a betegágynál, mint a virág, amely illatát árasztja, és betölti a szobát, a te szeretetednek, jóságodnak az illata töltse be szeretteidnek, a betegek és a szenvedők életét! Légy Isten irgalmának az illata a találkozásaidban, reménnyé, gyógyít6óvá kell válnod e világban, anyai szívvel légy a beteg mellett! Az anyai szív melegét az édesanyjától és Máriától, a közös édesanyánktól tanulta. Ahogyan a Szűzanya szeretettel állt a Szentfia, Jézus keresztje alatt. A hozzá való szeretettel legyél sebzett a szenvedő emberek mellett! Legyél a szerető remény zarándoka, a sebzett gyógyító.” Mindenkor igent kell mondani az életre, a szeretetre. Zarándok életünk legnagyobb feladata, megmenteni a lelket. Mentsük meg, tisztítsuk meg lelkünket itt, Mária lábainál! Összegezhető György Alfréd komiliánus szerzetes ünnepi prédikációja. Miután közösen elmondták a szentgyónás szövegét, a csíksomlyói nyerget megtöltő hívekhez fehér lobogókat hordozó fiatalok társaságában jutottak el az áldozópapok. Miután befejeződött az áldoztatás, a több százezres tömeg együtt adott hangot nemzeti imánknak, a székely, valamint a pápai himnusznak.