Ne vitézkedjél, hanem engedelmeskedjél!

„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.”

(Zsoltár 118, 8.)

Az Örökkévaló Isten örök Szentháromságban él. Véges értelmünkkel felfoghatatlan az a csodálatos mennyei világ, ahol a folytonos szeretet uralkodik. Napjainkban nem lehet beszélni általános békességről, megbecsülésről, hiszen a „szétdobáló” folytonosan rombolja az emberi világot. A háborúk mellett napi tüntetésekről számol be a média. Egy történelmi visszapillantás úgy fogalmaz, hogy az elmúlt 3500 évben mindössze 286 év volt olyan, amikor sehol sem dúlt háború a földön. Az emberi világ békéje múlandó, hiszen az ember mindig az anyagiak bűvöletében élt. Arany János frappánsan szól egyik négysorosában, ami napjainkra különösen érvényes: „Az időkben semmi nagyság, / az ember mind csak pénzes zsák. / Szólni hozzá hasztalan: / szíve nincs csak szíja van.” Erővel, fegyverrel, és minden rendelkezésére álló eszközzel rátámad embertársára, hogy anyagilag a másik fölé kerekedjen. Szomorú, hogy a „politikai nagyok” is olyan mélyre csúsztak, hogy az ellenségeskedés élére állva, erőteljesen képviselik a rossz irányú háborús uszításokat. Maguk nem mennek az „első vonalba”, hogy áldozatokká váljanak, de embertársaikat nyomják a háborús övezetbe. 

Kedves nemzettársaim. Isten e múlandó világról az örökkévaló értékekre szeretné irányítani figyelmünket. Az egyik legcsodálatosabb jövendölés úgy hangzik: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az Ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének.” (Ézsaiás 9, 6.) Igen, az Örökkévaló Isten a világmindenség legnagyobb ajándékát nyújtotta nekünk, amikor megmentésünkért hajlandó volt Egyszülött Fiát e földre küldeni, hogy golgotai életáldozatával fizesse ki a bűneinkre kimondott halálos ítéletet. Nos, a bűn a tiszta mennyei világ számára olyan kemény bántás volt, hogy csak az elképzelhetetlenül értékes isteni vér volt képes eltörölni a bűnnek átkát, a pokol tűzét. Csodálatos élményben volt része három tanítványnak, amikor Jézus felment egy magas hegyre, és magával vitte Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost. A hegyen Jézus tanítványainak szeme láttára átváltozott. Arca úgy ragyogott, mint a nap, ruhája pedig fehéren fénylett, majd hirtelen megjelent mellette Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter ekkor Jézushoz fordult, és azt mondta: „Uram, jó nekünk itt lenni. Ha akarod, készítek három sátrat: Neked, Mózesnek és Illésnek.” Mialatt ezt mondta, hirtelen fényes felhő takarta be őket. A felhőből hang hallatszott: „Ő a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm. Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek neki.” Amikor a tanítványok ezt meghallották, a földre borultak, és nagyon megrémültek. Jézus hozzájuk lépett megérintve őket, és ezt mondta: „Álljatok fel, ne féljetek!” Amikor felnéztek, már csak Őt látták. Miközben lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Ne mondjátok el senkinek, amit láttatok, amig fel nem támadt az embernek Fia a halálból!” 

Drága magyar testvéreim! A tanítványoknak csodálatos élményben volt részük, amit saját szemükkel láttak, s amit a földi emberek számára is megörökített a Szentírás. Jézus lejött a hegyről, hogy egy epilepsziás fiút meggyógyítson. A tanítványok nem tudtak segíteni a fiún. Az apa, aki hozta fiát, könyörgő hangon kérte Jézust: „Uram, segíts a fiamon!” A gyógyítás meg is történt. Isten reánk bízta családunkat, embertársainkat, akik között élünk, hogy ma is azt tegyük, amit Jézus akkor kért: „Hozzátok ide a fiút!” Másik jeles alkalommal, Jézus a „Hegyi beszéd” után jött le a hegyről. Akkor egy leprás fordult hozzá azzal a kéréssel: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz!” Jött is a válasz: „Akarom, tisztulj meg!” A megtisztulás azt jelentette, hogy egészséges, tiszta állapotban visszamehetett a zsinagógába. Jézus által tehát helyreállt a kapcsolata Istennel. Fontos tudnia minden magyar embernek, aki szívét alázatosan megnyitja Jézus előtt, a hívők közösségébe mehet, ahol őszintén imádják az Örökkévalót. Nem „vitézkedni” kell tehát ezen a földön, hanem alázatos hívő élettel Istenhez vezetni az embereket, mert a vég erősen közeledik. Igy zenghetjük boldogan: „Istennek népe készen légy, az Úr nagy napja jön feléd! A Vőlegény nincs messze már, felékesítve várj!”

Bátkai Sándor