Örömre fordult nagypéntek gyásza!

„Boldogok, akik nem látnak és hisznek”.  (János ev. 20, 29.)

Isten ennek a világnak és minden életnek teremtője. Kezdetben az Ige Istennél volt. Minden általa lett. Nos, az Ige – Jézus Krisztus – a történelem egy Isten meghatározta pontján testé lett, amikor felragyogott a betlehemi csillag. Földre jövetelének célja a Sátán becsapta, bűnbe süllyedt ember megmentése a kárhozattól. Napjaink szomorú, háborús eseményei ékesszólóan bizonyítják, hogy Isten nem kényszeríti az embert arra, hogy fogadja el a felajánlott kegyelmet. Jézus Krisztus emberi értelemmel felfoghatatlan nagy árat fizetett megmentésünkért, szeretetben történő békességes együttélésünkért. Az ember viszont gyakran a gyűlölet, és ami még rosszabb, a háború mellett dönt. A mennyei boldogságot, vagy a pokol borzalmait, saját döntésünk alapján kapjuk meg! Isten örök és megmásíthatatlan törvényei között van egy olyan, amely úgy szól, hogy „a bűn zsoldja a halál”! Vétkeink elkövetése szükségszerűen magával hozza az életvesztést. Ezt a borzalmat vállalta Jézus Krisztus magára, megmentésünkért. Miért tette ezt? Nos: „Mert úgy szerette Isten a világot (az embert), hogy Egyszülött Fiát adta...” (János 3, 16.).

Kedves nemzettársaim! Amint Jézus Krisztus az emmausi tanítványoknak elmondta: a Szentírás az Ő csodálatos megváltói küldetését tárja elénk az Édentől a helyreállítás befejező mozzanatáig. A dicsőséges jeruzsálemi bevonulás után Jézus egyre világosabban szól arról, hogy rövidesen bekövetkezik, amit róla a próféták megjövendöltek: „És a bűnösök közé sorolták. Mert ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik.” Erre a tanítványai így szóltak: „Uram, íme, van itt két kard”. Ő pedig azt felelte: „Elég”! (Lukács ev. 22, 37–38.) A pénz, a biztonságos jövedelem féltése a papokat egyértelműen Jézus életének kioltására ösztönözte. Az utolsó vacsora után a tanítványok Jézussal az olajfák hegyére mentek, ahol Jézus imában megvívta nagy „lelki csatáját”, majd a tanítványaihoz intézett utolsó figyelmeztető szavai következtek: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, a lélek ugyan kész, de a test erőtlen”! Még tartott beszéde, amikor az áruló Júdás vezetésével megérkezett a főpapok küldte templomőrség. Jézust letartóztatták, majd a főpap házába vitték vallatásra. Halált érdemlő bűnnel a sok hamis tanú ellenére sem vádolhatták. Amikor viszont nem tagadta meg, hogy Ő az Örökkévaló Isten Fia, a főpapok halálra méltónak találták, és átadták Pilátusnak, a római császár felhatalmazta helytartónak az ítélethozatalra. Ezt követően, elhangzottak Jézus Krisztus valóságos Isten voltáról szóló, szívet-lelket megmozgató „aranybetűs igazságok”! Júdás például, aki 30 ezüstöt kapott a vénektől árulása jutalmáért, amikor látta, hogy Jézust elítélték, megbánva tettét, örökre emlékezetes mondat kíséretében dobta a papok lába elé a 30 ezüstpénzt: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el”! Alapvető tévedése az volt, hogy végzetesen súlyos tette után Jézus helyett a bűntársaihoz ment, velük beszélte meg a dolgot, akik hidegen azt válaszolták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod”. A pénz szerelme! Ezt követően Júdás öngyilkos lett.

Pilátus, nehéz helyzetben volt, mert világosan látta, hogy Jézust semmilyen bűnnel nem lehet vádolni. A papok irigységből adták kezére, és követelték a halálos ítélet kimondását. Legnehezebb perceit fokozta feleségének hozzá intézett üzenete, amelyben nyomatékosan arra kérte: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta!” Az események tovább peregnek, és a főpapok kitartanak döntésük mellett. Nagy tömeg szemlélte az eseményeket. A „közömbös” népnek viszont tulajdonsága az, hogy eszközévé válik a pártütőknek. A főpapok bűnös nyomására, a tömeg kórusban kiáltva kérte Pilátustól a halálos ítéletet, magára vállalva a legszörnyűbb átkot: „Vére rajtunk és a mi fiainkon!” Bekövetkezik a keresztre feszítés. A kivégzőosztag vezetője, a római százados mélységes döbbenettel szemlélte, hogy Jézus a kereszten a legnagyobb fájdalmak közepette imádkozott gyilkosaiért! Ekkor, egy csodálatra méltó mondat hagyta el az ő ajkát is: „Bizony, Isten Fia volt ez!” Három örökérvényű aranybetűs igazság!

Drága magyar testvéreim! Az „élet Ura” nem maradhatott a sírban. Elvégezte a megváltás csodálatos munkáját, majd dicsőségesen megjelent az övéi előtt. Először a magdalai Máriának „mutatkozott be” mint feltámadott Megváltó, és arra kérte őt: „Menj és mond meg az én testvéreimnek, hogy feltámadtam”. Igen, ebben a mondatban is megjelent az emberi ésszel felfoghatatlan alázat és szerénység, hiszen a dicsőséges feltámadott, a gyász és félelem hatalmába jutott tanítványait „testvéreinek” nevezte! Majd a hét első napján a zárt ajtókon áthatolva, dicsőséges testtel megjelent közöttük és a „Békesség néktek” áldott köszöntéssel üdvözölte őket. Ne szomorkodjatok, mert nagypéntek gyásza örömre fordult! Még a végtelen keserűségbe süllyedt Tamást is vigasztalással szólította meg, amikor együtt volt a többi tanítvánnyal, és arra buzdította: „Ne légy hitetlen, hanem hívő”! Legyen ez igazi buzdítás a mi drága magyar népünk számára is és zengje örökre: „Feltámadt Hős ó dics Neked, nagy győzedelmedért! A bűntől megváltott sereg, magasztal, áld dicsér!”

Bátkai Sándor