Példátlan katasztrófa

Napjainkban gyakran hangzik el a címbeli kijelentés a Kossuth rádió jótékonysági felhívásában. Az iszapkatasztrófa károsultjainak nyilatkozatai, valamint a TV képernyőjéről felénk sugárzó sok-sok emberi szenvedés mélységes együttérzést indít el bennünk. 

Bár annyira megszaporodtak a napi hírekben a balesetekről, katasztrófákról szóló tudósítások, hogy ha nem közvetlen bennünket, vagy nemzettársainkat érinti, lassan egyre kevesebb visszhangot vált ki szívünkben. Fontos lenne azonban felfigyelni az események sűrűsödő voltára, mert bennük Istennek, a történelem Urának a figyelmeztetése rejlik.

Minden esemény, amely a világmindenségben bekövetkezik, csak a Teremtő Isten tudtával és akaratával megegyezően történhet meg. A természet erői, a növény- és állatvilág minden-minden engedelmeskedik a Teremtő parancs szavának. Egyedül, a teremtés koronája, az Isten képére formált ember rendelkezik azzal a joggal, hogy szabadon döntsön elfogadja-e a Mindenható szeretetében való megmaradást vagy az Ős-gonosz irányításának engedelmeskedik, akiről Jézus Krisztus azt mondta”…Az emberölő volt kezdettől fogva…” (János ev. 8, 44) Nos, mind az egyes személyek, mind a népek életének eseményei hűen tükrözik döntéseik áldásos, vagy szomorú következményeit. A honfoglaló magyar nép kereszténnyé válása Isten áldását vonta maga után. Az árnyékosabb szakasz mindig az erkölcsileg gyenge uralkodó idején következett be. A 16. századtól számos bukás, csatavesztés, történelmi figyelmeztetés következett, amelyekkel Isten nyilvánvalóan üzent a magyar népnek.  Szomorú, hogy amikor a 19. század második felében megkapta azt a felbecsülhetetlen történelmi lehetőséget, hogy kialakulhatott a történelmi Magyarország, népünk a felelős vezetők felelőtlen irányítása mellett a vesztes első világháború végén a teljes megsemmisülés küszöbén állt. Több vezető a sorsdöntő napokban vakon ismételgette, hogy : „az nem következhet be, hogy hazánkat szétdarabolják…”  mégis történelmi tény, hogy egyes  nagyhatalmi törekvések arra irányultak, hogy az országot szétdarabolva teljesen a környező népek uralma alá vetik. Isten mérhetetlen kegyelme, hogy még adott lehetőséget a megtérésre, és népünk nem tűnt el a történelem süllyesztőjében, mint számos más nép, akik elfordultak Istentől. A kegyelmet mindenki egyedül a Jézus Krisztus áldozatában való hit által nyerheti el. Amikor a kereszten, elmondhatatlan kínok között három szegen függött, és úgy imádkozott „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek…” akkor a legnagyobb árat fizette minden emberért, köztük a magyar népért is. Nem az apostolok, nem Mária, nem más szentek, hanem egyedül Jézus Krisztus, ezért ajándékozott neki Isten olyan nevet, amely minden név felett való, hogy előtte mindenki térdet hajtson, mennyeiek, földiek és föld alatt valók egyaránt. Az viszont nyilvánvaló, hogy aminek kezdete van, annak egyszer vége is lesz. A kegyelem kapuja a Golgotán nyílott meg, de egyszer lejár az idő és be lesz zárva. Nóé bárkájának ajtaját is egyszer bezárta Isten, és csak azok menekültek meg, akik időben hitelt adtak Isten figyelmeztető szavának. Ma is jönnek a figyelmeztetések: árvizek, válságok, iszapkatasztrófa, stb. Nyilvánvalóan látható, határon innen és túl is, hogy a sorvadás, beolvadás, ember által megállíthatatlan erkölcsi zuhanás lejtőjén vagyunk.  Van-e szívünk, értelmünk, látásunk felismerni ezt, komolyan venni a figyelmeztetéseket?

Istennek gyönyörűsége telik abban, hogy a megtérő magyar népnek is kegyelmet adjon. A korlátlan hatalmú Mindenható áldása kiterjedhet e földi életünkre, hogy minden elvesztett értéket visszakapjunk, de ezen felül, megkaphatjuk a legnagyobb ajándékot, az örök életet is.